A bölcsődei beiratkozás legalább akkora stresszt okoz a szülőknek, mint az iskolaválasztás. Ráadásul a frekventált helyeken – egyszerűbben: ahol van munka és megfizethető gyermekfelügyelet – nem is feltétlenül a család igényei a legfontosabb szempontok, hanem az, vajon bekerül-e egyáltalán a gyerek az intézménybe. A kormány múlt év végén elfogadott törvénytervezete szerint 2017. január 1-től jelentős változások lépnek életbe a bölcsődei rendszerben. Megszűnnek a családi napközik, és megnyitnak a családi, a mini és a munkahelyi bölcsődék. Ezzel igyekeznek elérni, hogy ahol igény van a bölcsődére, ott a férőhelyek vagy a szolgáltatás hiánya ne akadályozza a szülők visszatérését a munkába. Bejegyzésünkben a magyarországi bölcsődei helyzetről és a tervezett változásokról olvashat.

Kevés a bölcsi, de nem csak nálunk

A jó minőségű és megfizethető gyermekgondozási szolgáltatások biztosítása az Európai Unióban általában is problémát okoz. A 2002-ben elfogadott barcelonai célkitűzés szerint 2010-re a gyerekek harmadának biztosítani kellett volna a bölcsődei ellátást valamennyi tagállamban. Ezt azonban mindössze 11 ország érte el, köztük Dánia, Hollandia, Svédország, Belgium, Spanyolország, Portugália és az Egyesült Királyság. 2010-ben Magyarországon 12,4% volt az arány, ezzel a középmezőnyhöz zárkóztunk fel, a sort Lengyelország zárta, ahol mindössze a gyerekek 2%-ának volt elérhető a bölcsődei szolgáltatás.

Idén májusban az érettségi vizsgáit megkezdő 112 ezer diák mérföldkőhöz érkezett: egy részük bizonyosan továbbtanul valamilyen felsőoktatási képzésben vagy egyéb képzésben, másik részük pedig pályakezdőként lép be a munkaerőpiac világába. De ki hoz megfelelő döntést? A legkülönbözőbb mítoszok keringenek: az érettségi munkaerő-piaci értékét hol felül-, hol alulértékelik. A végzős középiskolásoknak tehát egymásnak ellentmondó információkalapján kell tájékozódniuk.

Hallani diplomás túlképzésről és munkanélküli bölcsészek tömegeiről, ami eltántoríthatja a felsőoktatási intézménybe való jelentkezéstől a diákokat. Ezzel szemben azt is hallani, hogy mennyire fontos a diploma vagy bármilyen képzettséget igazoló oklevél, mert csak annak birtokában lehet elhelyezkedni és munkát találni. Bejegyzésünkben utánajárunk, mit mondanak az adatok. Mennyire fontos továbbtanulni? Mire elég az érettségi?

Ballagnak a végzősök. Ünnepélyesen feldíszített tantermeken át vonulnak, egyik kezük az előttük vonuló vállán, gaudeamus igitur, jut még eszedbe kedvesem, elmegyek, elmegyek. Lufik az udvaron, iskolánként egy hektár virágföld termése frissen vágva csokorba formázva. Ballagási vacsora nagycsalád-jelleggel, Kis János eltökéli, hogy most kieszi a vagyonából a gazdagokat. Azután indul az érettségi, öltönyben és matrózblúzban feszengő tizenévesek idegeskednek vagy nagyképűsködnek az írásbeli helyszíneken, majd tételeket írnak, fénymásolnak, nyomtatnak az internetről, indul a hajsza a felvételi jelentkezésben számító pontokért.

A sikeres érettségit követően az éretté vált fiatal jutalomban részesül, kisebb, máshol nagyobb pénzösszeg, az első saját autó, kiemelkedően szerencsés helyzetben lévőknél akár ennél is értékesebb ingóság vagy ingatlan. Miért tulajdonít a társadalom ekkora, (már-már) szakrális jelentőséget egy iskolai záróvizsgának? Mit jelképez az érettségi, mi volt a szerepe régen, és mi a szerepe ma?

A felsőoktatási jelentkezések adatait, a jelentkezésekről szóló híradásokat, cikkeket olvasva könnyen elveszíthetjük a fonalat. Melyik a legnépszerűbb intézmény? Melyik szakra jelentkeztek a legtöbben? Hányan is vannak a gazdálkodás és menedzsment jelentkezői, és hogy áll össze a jelentkezéses toplista? De hát a másik oldalon egészen mást olvastunk, akkor hogy is van ez az egész?

Adatok által homályosan

A probléma forrása az, hogy a jelentkezési adatok közlése során rendkívül sok elemre kell/kellene tekintettel lenni, rendkívül sok kiegészítő, „technikai” információt kell/kellene közölni – a rövid, egy-két adatot kiemelő gyorshírek, a szalagcímek viszont ezeket az adalékanyagokat jellemzően nyomokban sem tartalmazzák.

A legtöbb esetben az okozza a zavart, hogy a cikkekből nem derül ki, milyen bontásban közlik az adatokat. Első helyes jelentkezők száma szerepel a szövegben, esetleg az adott szakra jelentkezést beadott összes jelentkező számát közlik? Csak a nappalisokkal foglalkoznak, vagy minden munkarend jelentkezője szerepel az adat mögött? Alapszakokat rangsorolnak, vagy szerepelnek a listában a jelentkezési/bemeneti követelményeiket tekintve ugyanolyan ­jellegű osztatlan szakok is?

Szakmunkásképzés, technikusképzés, szakközépiskola, szakiskola, szakgimnázium, OKJ, felsőfokú szakképzés – a terminológia bonyolultsága jól mutatja a hazai szakképzés szerteágazóságát. A szakképzés kapcsán jellemzően két dolog hangzik el a médiában: kevés és rossz. A mennyiségi mutatók kapcsán nem szeretnénk fejtegetésekbe bocsátkozni, lobbyérdekek által (is) vezérelt, a szakpolitika által talán túlzottan leegyszerűsített, a valóságban viszont rendkívül komplex kérdésről van szó. Posztunk témája a minőség kérdése; megnézzük, honnan indult és hová ért el a szakképzés magyarországi rendszere, és mik azok a főbb rendszerszintű problémák, amelyekkel az idők során szembesülnie kellett – vagy szembesülnie kellett volna.

Szakmunkások és technikusok

A két világháború közötti tanoncképzést (amely csak áttételesen volt a közoktatás része) a második világháború után felváltotta a hároméves, államilag szervezett szakmunkásképzés. Egyes szakterületeken kétéves szakiskolák működtek (egészségügy, igazgatás) – az itt szerzett végzettség nem volt azonos értékű a szakmunkás bizonyítvánnyal. A megszerezhető szakmákat az Országos Szakmunkásképzési Jegyzék tartalmazta.

A szakmalista, amely a kezdetekkor kétségkívül megkönnyítette az eligazodást az új rendszerű képzésben, néhány módosítástól eltekintve lényegében a kilencvenes évek közepéig megmaradt, jórészt figyelmen kívül hagyva a gazdaság és az ipari termelés mintegy fél évszázad alatt végbement átalakulását. A szakmunkásképzés rendszerváltás utáni óriási válságát sok elemzés szerint a korszerűtlen, a negyvenes-ötvenes évek iparstruktúrájának megfelelő képzési jegyzéknek és természetesen az ennek megfelelő szakmunkásképzési struktúrának köszönhetjük.

A mese a gyermekek fejlődésének fontos segítője. Mesél a szülő, mesél a nagyszülő, mesét néznek a tévében. A mesék azonban nem csak a szórakozást segíthetik: komoly nevelő és oktató hatásuk is van, csak megfelelően kell felhasználni őket.

A mesének, vagy bármiféle történetnek, legyen az műmese, családi anekdota, népmese vagy mítosz, a gyerekek számára fejlődés-lélektani szempontból felmérhetetlen jelentősége van. A történetek segítenek belső világunknak, az emlékképeknek, sémáknak, különböző fogalmaknak és a hozzátapadt jelentéseknek, érzelmeknek az összerendezésében. Ez az összerendezési folyamat állandó mozgásban van, új hatásokra fellazul és megint másképp áll össze.

A kisgyermek esetében ezek a folyamatok sokkal sűrűbben jelentkeznek és intenzívebbek, mint később, hiszen tapasztalatai önmagáról és a külvilágról még kialakulatlanabbak. A mese hozzájárul, hogy a megtapasztalt események oksági összefüggéseit felismerjük, csodákkal és átváltozásokkal teli mágikus világképe révén pedig nem kényszerít bennünket arra, hogy a szereplőket vagy helyzeteket egy az egyben megfeleltessük a valós világ szereplőinek és helyzeteinek.

A levelező és az esti képzésekkel szemben rendszerint két vád fogalmazódik meg. Az egyik toposz, hogy a részidős képzésekben a nappali tagozatos képzésre sikertelenül felvételizők vesznek részt. A másik kritika, hogy a nem nappali képzésen tanulókkal szemben támasztott elvárások messze elmaradnak a nappali tagozatosok követelményrendszerétől, tehát – ahogy az egyik témával foglalkozó szerző megfogalmazza – a levelező képzéseken lényegében „álkreditek alapján áldiplomákat adnak ki”.

A részidős (esti és levelező) képzések rossz híre nem a rendszerváltás utáni időszak terméke, Moldova György a nyolcvanas években így ír:

„A szörnyű vereség után Bakócz messze a Csele patakon túl összetalálkozott a meneküléstől még fáradtan lihegő Thurzóval.
Rátámadt:
– Gróf! Ezért felelni fog a Történelem Ítélőszéke előtt!
– Az még hagyján, de az illetékes szekszárdi ítélőszék előtt is.
– Hogy fordulhatott ez elő?
– Két dolgot nem vettem számításba, először: a német császár ránk ígért, neki az állt érdekében, hogy elveszítsük ezt az ütközetet.
– És küldöncünknek, Zápolya úr fiának nem sikerült közbenjárni?
– Ez volt a másik tévedésem. A török egy szót sem értett meg az ajánlatunkból. Én csak annyit tudtam, hogy Zápolya fia felsőfokú török nyelvtanfolyamot végzett, de arról fogalmam sem volt, hogy estin!"

(Moldova György: Mennyi veszett Mohácsnál?)

A közoktatás tartalmi és fejlesztési követelményeinek előírásai lényegében minden állam oktatáspolitikájának fontos részét képezik. A közoktatás egyik központi témája a Magyarországon is élénk viták kereszttüzében álló tankönyvpiac, a tankönyvírás, tankönyvkiadás, tankönyvvé minősítés, az iskolák tankönyvekkel való ellátásának kérdése. Írásunkban néhány külföldi ország tankönyvpiacának jellegzetességeit mutatjuk be egy 2010-ben végbement kutatás eredményeinek felhasználásával.

Központosított és liberális rendszerek, állami befolyás és teljes szabadpiaci működés egyaránt megtalálható az egyes országok tankönyvkiadási gyakorlatában. Franciaországban, Angliában, Belgiumban vagy Finnországban nem létezik hivatalos tankönyvlista, Ausztria, Németország, Portugália ezzel szemben pontos szabályozással rendezi a tankönyvvé minősítés folyamatát. Nézzük meg közelebbről néhány ország tankönyvírási és tankönyvkiadási gyakorlatát, a szigorúbban szabályozott „kontinentális” és a szabadabb „angolszász” modell működését.

Ahogy csaknem minden, oktatási rendszert érintő statisztikai adat, úgy a PhD-fokozattal rendelkezők "optimális" száma is folyamatos és élénk vita tárgya. Tény, hogy 1998 és 2008 között az OECD országokban mintegy 40%-kal nőtt az évente megszerzett doktori fokozatok száma, ezen belül természetesen Magyarországon is bővült a doktori képzés, egyre többen jutottak el a tudományos fokozatszerzésig. Jogos lenne a PhD-fokozat leértékelődéséről beszélni? A volumennövekedés hatással lehet a minőségre, illetve a doktori végzettség értékére? Ezen kérdések megválaszolásához mindenekelőtt a doktori képzési szint céljával, feladatával, „kibocsátási célterületével” kell tisztában lennünk.

Mire jó a PhD?

A Bologna-típusú képzési rendszer bevezetésével háromszintűvé váló felsőoktatás harmadik, legszűkebb, ennélfogva legmagasabb értékét képviselő szintje a PhD-képzés. Célja elsősorban a tudományos utánpótlás „megteremtése”, a kutatók, oktatók új generációinak kiképzése. Egy tisztán közgazdasági alapon történő értelmezés ebből kifolyólag jó eséllyel kisebb megtérülési rátát láthat a doktori képzésben. A felsőoktatás oktatói béreinek évek óta tartó stagnálása, a fiatal kutatói státusban rejlő anyagi lehetőségek korlátozottsága éppenséggel alá is támaszthatja azokat a véleményeket, melyek szerint „nem éri meg” PhD-zni, a befektetett energia és a befektetett anyagiak nincsenek összhangban a végzettek számára elérhető munkaerő-piaci javakkal.

Petőfi-dagerrotípia a faliújságon, rabok voltunk mostanáig, Kossuth Lajos azt üzente, papírból összetűzött huszárcsákó, hurkapálcára ragasztott piros-fehér-zöld papírzászló és kokárda – ez volt az iskolai ünnepségek vezérfonala a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években, de a szimbolika mostanra sem változott érdemben. A márciusi ifjak az esőben, a Pilvax kávéházban, a Múzeum lépcsőjén, Landerernél a nyomdában, fel Táncsics börtönéhez, huszárok érkeznek, énekelnek és táncolnak, harcolnak, majd elbuknak.

 Bellony László: "Talpra magyar"

Mit jelenthet 1848 egy általános iskolás számára? Március 15. a gyerekek számára jelenleg úgy tűnik, elsősorban a mozgásról szól – a tanárok ezen a szinten tudják megragadni a figyelmüket, „a mozgással tudják mobilizálni” a diákokat. Nem véletlen, hogy számtalan percre pontos kronológia ismert a forradalmi nap menetéről, tudjuk, mikor lépett ki Petőfi az esőbe, mikor szavalta el a Nemzeti dalt, mikor indultak el az ifjak a nyomdához, mikor nyílt meg Táncsics börtönének ajtaja. De mik voltak a magyar politikai szereplők fő követelései az 1840-es évek elején? Egyáltalán, miért tört ki 1848-ban a forradalom? Mit jelent a Nemzeti dalban a kérdés: „rabok legyünk vagy szabadok”?

Folytathatjuk a kérdéssort így is: mit ünneplünk március 15-én? A pesti forradalmat? Akkor mit keres a történetben Kossuth, pláne Széchenyi? Hogy jönnek ide a huszárok, akik aznap még a különböző birodalmi ezredekben szolgáltak?