A híres kanadai filozófus, Marshall McLuhan már a hatvanas évek elején a Gutenberg-galaxis végéről, a nyomtatott könyv eltűnéséről írt. Fél évszázaddal később a könyvek még tartják magukat, küzdenek nemcsak a tévével, számítógéppel, mobilokkal, de már az e-könyvekkel is. Június 9-én kezdődik a 87. Ünnepi Könyvhét és a 15. Gyermekkönyvnapok országos program, ennek apropóján néztük meg, hogyan változtak olvasási szokásaink, és mi a szerepe az iskolának az olvasóvá nevelés terén.
Az értékes szabadidő elherdálása?
A gazdasági fejlettség mutatói mellett egyre nagyobb igény van olyan adatokra, melyek a társadalmi jólétről adnak képet. A „jóllét”, a „well-being” egyik fontos összetevője, a „jól eltöltött idő” elvárássá vált mind a munka világában, mind a szabadidőben. Minél inkább tisztában vannak az emberek saját idejük értékével, annál inkább szeretnék azt jól, értelmes módon eltölteni. Magyarországon a legutolsó időmérleg-felvételt 2009/2010-ben készítették. Az adatok szerint a 15–74 éves népesség rendelkezésre álló napi idejének kb. felét fiziológiai szükségleteinek kielégítésére (pl. alvásra, étkezésre) fordította, egyharmadát a társadalmilag kötött tevékenységek tették ki, míg a szabadon végzett tevékenységekre mindössze idejük egyötöde jutott.
Az utóbbi évtizedekben a tévézés viszi el a legtöbb szabadidőt, Magyarországon átlagosan napi 139 percet. Ezzel párhuzamosan a többi kulturális tevékenységekre szánt idő jelentősen csökkent, az emberek ritkábban járnak színházba, moziba, kevesebbet olvasnak, ezek helyett is inkább tévét néznek, vagy – egyre növekvő időráfordítással – interneteznek.
A fiataloknál, ezen belül a még tanulóknál a legkiegyensúlyozottabbak az egyes szabadidős tevékenységek: sokat vannak emberek között, jelentős időt töltenek aktív kikapcsolódással, sporttal, testedzéssel, kirándulással, és az átlaghoz hasonlítva viszonylag keveset tévéznek. Emellett az is jellemző rájuk, hogy a hagyományos értelemben vett könyv- és újságolvasás az ő életükben alig van jelen, illetve, hogy olvasási kultúrájuk jórészt az internethez köthető.
Világviszonylatban még így is sokat olvasunk
A World Culture Score Index az olvasás mellett a televíziózási, a rádióhallgatási és az Internet előtt eltöltött időt vizsgálta világviszonylatban. A magyarok hetente átlagosan 6 óra 42 percet szánnak olvasásra, ezzel az előkelő tízedik helyet szerezték. A legtöbbet Indiában olvasnak, átlagosan heti 10 óra 42 percet. A televízió Thaiföldön a legnépszerűbb (heti 22,4 óra), a magyar eredmény (15,2 óra) az olaszok, az oroszok és a németek tévézési szokásaihoz hasonló, és a huszonegyedik helyre elég. Rádiózni az argentinok szeretnek a legjobban, átlagban heti 20,8 órát. A magyarok a heti 12,1 órával a nyolcadik helyre kerültek, alig lemaradva Lengyelország (12,5 óra) mögött, és kicsivel megelőzve Németországot (11,5 óra). Az internetezéssel eltöltött órák száma Tajvanon a legmagasabb (heti 12,6 óra), ezt követi Thaiföld (11,7 óra) és Spanyolország (11,5 óra), Magyarország a negyedik helyen végzett heti átlag 10,9 órával.
Olvasás-apokalipszis?
McLuhan óta feszülten várjuk a könyv halálát, és ezzel együtt az olvasás, a kultúra hanyatlását. Közhelyszerűen ismételgetjük, hogy a mai gyerekek nem olvasnak, minden szabadidejüket a számítógép, a kütyük és a média köti le, bezzeg régen még Rejtő és Jókai volt a generációk közös nyelve. A statisztikák sajnos valóban ezt támasztják alá.
Magyarország lakosságának egy igen jelentős része gyakorlatilag sosem vesz a kezébe könyvet. A legfrissebb adatok szerint átlagosan csak napi 20 perc a lakosság összes olvasással eltöltött ideje. Ebből is a könyvolvasásra szánt idő 2 perccel csökkent az ezredforduló óta, és 5 perccel az 1990-es évekhez viszonyítva, így 2010-re az egész napból még 10 perc sem jutott a könyvekre.
Ezzel párhuzamosan – ahogyan azt a fentebb idézett időmérleg is mutatja – egyre több időt töltünk a képernyő előtt. Aki internetezik, az természetesen olvas is, hiszen az információ betűkön keresztül érkezik. Az elképesztő mennyiségű információ azonban megváltoztatja a betűhöz való viszonyt: az internetezés során gyorsan sokat olvasunk, szükségszerűen felületesen, így gyorsan sokat el is felejtünk belőle. Ha ez az olvasási szokás megerősödik valakinél, egyre nehezebb lesz olyasmit olvasnia, ami figyelmet, koncentrációt igényel, mint például a szépirodalom.
A magyar diákok szövegértési eredményei szintén nyugtalanítóak: a legfrissebb, 2012-es PISA-felmérés adatai szerint olvasás terén 2,1 százalékponttal emelkedett Magyarországon azon 15 éves diákok aránya, akik a hatfokozatú skálán kettesnél rosszabbul teljesítettek. Az olvasás terén 19,7% azok aránya, akik nem érték el a kettes szintet. A gyenge olvasás, a szövegértési nehézségek mellett pedig az olvasás nemcsak, hogy örömet nem szerez, de stresszforrássá is válhat.
A könyvszerető gyerek családban születik
Az olvasóvá nevelés alapjait a család teszi le még kisgyerekkorban. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a szülői minta, a családi szokások meghatározóak, a gyerekek a mesélés során találkoznak először élményforrásként az olvasással és a könyvvel.
A 3 évnél fiatalabb gyerekeknek azonban a szülők mindössze 46%-a mesél mindennap, a 4 és 8 év közötti gyerekek családjában még rosszabbak az arányok: az ő szüleik csak 31%-ban mondanak naponta egyszer mesét. A szülők harmada heti öt alkalomnál ritkábban mesél. (2011-ben az Ipsos készített felmérést a mesélési szokásokkal kapcsolatban. A kutatásban a napi mesemondás tágabb értelemben szerepel: a felolvasástól a családi vagy a kitalált történetek elmondásáig minden idetartozik.)
Mit tehet az iskola?
Az olvasóvá nevelés egyre fontosabb feladata az iskolának – és bár valamennyi tantárgynak szerepe van abban, hogy könyvszerető fiatalok kerüljenek ki, az oroszlánrész a magyartanároké.
Olvasástanítást a 10-14 éveseknek is!
„Az olvasástanításnak és az olvasóvá nevelésnek két kulcskorszaka van. Az első a hatéves kor előtti, amikor a gyerek még nem olvas. Itt dől el, hogy a gyerek megtanul-e a hallott szavakból belső képi világot teremteni. Ebben az iskola nem sokat segíthet, csak a szülő, illetve az óvoda. A másik ilyen időszak a 11-14 éves kor közötti, mert ekkor van újra esély arra, hogy a szépirodalomnak olvasókat teremtsünk, tudniillik az olvasás technikai nehézségei a többségnél ekkorra csökkennek. Ettől az időszaktól válik az iskolai irodalomtanítás – élesen fogalmazva – alapjaiban elhibázottá. (…)
A szövegértés tanítása, illetve a tág értelemben vett olvasástanítás eléggé hiányzik a magyar iskolából. Mit értek ezen? Egyrészt azt, hogy sok helyen azt gondolják, az első négy évben kell megtanulni olvasni, miközben szerintem ez legalább nyolc évig tart, de lehet, hogy tovább. Az olvasás egyre fejlettebb és magasabb összetételű szintjeire gondolok. A szövegösszefüggések megértése mint tudatosan és módszeresen gyakorolt elem nem eléggé kidolgozott a mai felső tagozaton. Olvasástanítást a 10-14 éveseknek is, ne csak a 6-10 éveseknek! – ez például fontos jelszó lehetne.”
(Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke egy kerekasztal-beszélgetésen)
A magyartanárok számára komoly kihívás, hogy olvasóvá is neveljenek és át is adják az előírt tananyagot. A kettő ugyanis inkább feszültségben, mintsem összhangban van egymással. A kronologikus, adat- és fogalomgyűjteményekre alapuló irodalomtanítás ugyanis nem az olvasás megszerettetéséről szól. Több szakértő egybehangzó véleménye, hogy az általános iskola felső tagozatában az olvasás gyakorlásának kellene lennie az irodalomórák gerincének, sőt olyan szakmai véleményeket is hallani, hogy hatodik osztályig tulajdonképpen szinte még az is mindegy volna, mit olvastatnak a gyerekekkel, csak olvassanak. Érdemes lenne meghallani a figyelmeztető hangokat, mert ma Magyarországon minden tízedik gyerek olvasási nehézséggel küzd, és ennek kell legyen olyan oka, ami az iskolában keresendő.
Ha a gyerekek számára az olvasás öröm, később egyszerűbb „megtanítani nekik az irodalmat”: a gyakorlott és szívesen olvasó tanulókból könnyebben válnak értő olvasók, akiken a sokszor nehezen olvasható remekművek sem fognak ki, sőt ezeken keresztül erősödik a kvatilásérzékük.