A napokban járt le a jelentkezési határidő a felsőoktatásba. A jelentkezések összesítése után mindenki értesülhet majd a jelentkezők létszámáról, az egyes képzések, képzési területek népszerűségi rangsoráról – igaz, ezeket még várhatóan jelentősen meg fogják változtatni a most induló sorrendmódosítási, hiánypótlási eljárások. A felvételi eljárás szabályozása az utóbbi időszakban csaknem minden évben változott. A bejutáshoz szükséges minimum ponthatár többször is megemelkedett, egyes szakokon eltörölték, majd központilag meghatározott (jellemzően igen magas) bekerülési ponthatárhoz kötötték az ösztöndíjas képzést. Ezek a változások értelemszerűen érintették a felvételizőket is, jogos tehát azt feltételeznünk, hogy alakulásuk hatással volt a jelentkezések volumenére, valamint az egyes képzési területek és szakok választására is.

Az idei év ismét hozott változásokat. A központilag meghatározott, az állami ösztöndíj feltételeként szabott, elérendő ponthatárt több szakon is módosították. (A változásokról itt és itt is lehet olvasni.) Addig is, amíg a legfrissebb felvételi statisztikákat tartalmazó hivatalos adatok megjelennek, idézzük fel néhány pontban, mi történt az elmúlt években, hogyan alakult a felsőoktatási jelentkezések volumene, és mik voltak azok a főbb tényezők, amelyek a nagyobb változások hátterében húzódhattak. 

„Létszámharc” 

A felsőoktatási jelentkezések évről évre komoly érdeklődést vívnak ki maguknak az írott és elektronikus médiában egyaránt. A politika, a szakértői és a laikus közvélemény is kimondva-kimondatlanul az oktatáspolitika sikereként vagy sikertelenségeként értékeli a jelentkezői létszám csökkenését vagy növekedését. Bár korántsem ez az egyetlen tényező, ami a változások mögött áll, kétségtelen, hogy a szakpolitika döntései komolyan befolyásolják a felvételizők számának alakulását.

A jelentkezői létszám csökkenése kisebb hullámzásokkal 2004 óta jellemzi a hazai felsőoktatást. A 2004-es mintegy 167 ezer fős létszám 2008-ra 100 ezer fő alá esett vissza; a csökkenést három éves felfelé ívelő tendencia követte, majd 2012-ben ismét mérséklődött a felvételizési kedv. Aligha kérdéses, hogy a mintegy 30 ezer fős csökkenés azon szakpolitikai döntés folyománya volt, amely 15 alapszakon (ezek a szakok többségében a gazdaságtudományok képzési területhez tartoztak) és az osztatlan jogász szakon megszüntette vagy minimális létszámmal tartotta csak meg az államilag támogatott képzést. (A fővárosban koncentrálódott az ösztöndíjas képzés, csak az ELTE-re illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre lehetett bejutni ebben a finanszírozási formában.)  A felsőoktatásba jelentkezők száma a következő évben (nagyrészt a felsőoktatási szakképzés rendszerének átalakítása miatt) tovább zuhant, majd kisebb emelkedéssel 2014-ben és 2015-ben 105-106 ezer fő körül alakult. 

Minden szinten szinte minden 

2006-tól a hagyományos egyetemi-főiskolai képzések helyét átvették az alap- és mesterszakos, valamint a speciális „osztatlan” képzések – utóbbiakon a hagyományos egyetemi szakokhoz hasonlóan legalább 10 féléves képzés folyik, tanulmányaik végén pedig a hallgatók a mesterdiplomával egyenértékű végzettséget szerezhetnek.

A felsőoktatásba jelentkezők többsége, mintegy 75%-a minden évben alap- vagy osztatlan képzést választ – ez az utóbbi években 85-90 ezer továbbtanulni szándékozót jelentett. Viszonylag stabil a mesterképzés iránt érdeklődők létszáma, 2012 óta évente 21-22 ezer alapszakos vagy más diplomával rendelkező jelentkező adja be felvételi kérelmét valamelyik mesterszakra.

(A felvételi tendenciák alakulásáról itt olvashatnak részletesebben.) 

A Diplomás Pályakövetési Rendszerből származó adatok szerint az alapképzésben végzettek nagyjából 40%-a lép át a mesterképzésbe. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsonynak mondható; Ausztriában, Norvégiában, Csehországban vagy Németországban az alapszakos végzettek lényegesen nagyobb hányada folytatja tanulmányait mesterszinten, igaz, Hollandiában vagy Angliában a magyarországinál is kisebb átlépési arányt mérnek. 

Egyelőre nem nevezhető kifejezetten sikertörténetnek a felsőoktatási (korábban felsőfokú) szakképzés. A képzési szint képzési szerkezetbe integrálása nem sikerült megfelelően. 2011-ben megszűnt a felsőfokú szakképzés OKJ-s szakmát nyújtó jellege, a szakstruktúra 2013-as átalakítása és a felvételhez szükséges minimumpontszám 140-ről 200-ra történt emelése pedig drasztikusan visszavetette a szakképzési szakok iránti érdeklődést. 

Külföldi egyetemek magyar hallgatói 

A hazai felsőoktatással, illetve annak szabályozásával kapcsolatosan gyakran emlegetett téma, hogy a magyar fiatalok egy része külföldi egyetemeken tanul tovább. Éves szinten nem ismerjük a külföldi intézményekbe jelentkező, illetve oda felvételt nyerő magyar diákok számát. A hazai információs rendszerek nem rögzítik a külföldre távozó tanulókat, így a létszámokat csak a fogadó országok statisztikái, adatközlései alapján határozhatjuk meg.

A Milestone Intézet felmérése szerint 2012-ben 1595, 2014-ben 2333 magyar fiatal nyújtott be jelentkezést nagy-britanniai egyetemekre, a bejutási arányaik éves szinten 14-17% között alakultak. 2015-ben 785 Egyesült Királyságban tanuló magyar hallgatóról van adat.

Az UNESCO Statisztikai Intézetének összesítő adatai szerint 2013-ban mintegy 8500 magyar hallgató tanult külföldi felsőoktatási intézményben. Legtöbben Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság egyetemeit látogatták, de az Amerikai Egyesült Államok, Dánia és Franciaország felsőoktatásából is több mint 500 magyar hallgató szerepel a statisztikában. Azt persze nem állíthatjuk, hogy ők mind Magyarországon érettségizett, de külföldön továbbtanuló diákok, hiszen az adatgyűjtés azon hallgatók adatait tartalmazza, akik nem állampolgárai annak az országnak, ahol tanulnak, illetve nem rendelkeznek ott állandó lakóhellyel.

A definíciós problémák és az ilyen volumenű adatgyűjtések hibalehetőségei ellenére a szám valószínűleg jól jelzi a tendenciákat; 2010-hez képest mintegy 500 fővel nőtt a külföldön tanuló magyar egyetemisták létszáma. 

Tűzoltó leszel vagy katona?

A rangsorok és statisztikák rajongói valószínűleg élvezettel vetik össze a felvételi eljárások végeztével megjelenő képzési területi és szakos toplistákat, amelyek a választott aggregálási technikától függően (csak az első helyen ösztöndíjas helyre jelentkezők, csak a nappali képzést választók, csak az első helyen ösztöndíjas nappali képzést választók, az első helyen nappali képzést választók finanszírozási formától függetlenül stb.) különböző népszerűségi adatokat közölnek. Az ilyen finomságok iránt kevésbé fogékonyak ugyanakkor valószínűleg azon mérgelődnek, hogy – kis túlzással – ahány forrás, annyi toplista jelenik meg a felvételi kapcsán.

Bár a konkrét számok és ezekkel együtt a listákon elért helyezések kétségkívül mutatnak némi változatosságot, a toplisták első 10-20 helyén szereplő szakok köre meglehetősen stabil. Gazdaságtudományi, műszaki, informatikai és bölcsészettudományi szakok mellett egy-két orvostudományi, társadalomtudományi, pedagógusképzési szak, illetve a népszerűségéből valamit vesztő, de még mindig jelentős jogász szak alkotja az alap- és osztatlan képzés élmezőnyét. A gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás, a pénzügy-számvitel, a kereskedelem és marketing vagy a nemzetközi gazdálkodás alapszakok az ösztöndíjas helyekre történő nehéz bekerülési lehetőség ellenére is tartják pozíciójukat, összességében közel annyi jelentkezőt vonzanak, mint a nagy műszaki és informatikai szakok, a gépészmérnök, a villamosmérnök, a mérnök informatikus a programtervező- vagy a gazdaságinformatikus. Nem csökken az általános orvos és az ápolás és betegellátás képzések vonzereje, de a pszichológia, az anglisztika, valamint az óvodapedagógus szakok is évek óta a népszerűségi listák élmezőnyéhez tartoznak.

Olvass tovább!

A szakok és képzési területek népszerűségének alakulásáról itt található bővebb elemzés. 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait 
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

Fogalomtár

Alapképzés: A Bologna-típusú felsőoktatási rendszer első képzési ciklusa (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA: Bachelor of Arts, BSc: Bachelor of Sciences). A képzési idő a szaktól függően 6–8 félév. Az alapképzés csak egyszakos, az oklevél megszerzésével alapfokozat, és egy, az adott szaknak megfelelő szakképzettség szerezhető.

Osztatlan képzés: Néhány korábban egyetemi szintű szak (jogász, általános orvos, fogorvos, gyógyszerész, építész, erdőmérnök, állatorvos és több művészeti szak) a Bologna-típusú képzési rendszerben osztatlan mesterképzésként kerül meghirdetésre. Ugyancsak osztatlan mesterképzésként indul az új kétszakos tanárképzés. Az osztatlan mesterképzések bemeneti feltétele érettségi végzettség, a jellemzően 10–12 féléves képzések mesterfokozat és szakképzettség megszerzésével zárulnak.

Mesterképzés: A mesterképzésben (magister, master; rövidítve: MA: Master of Arts, MSc: Master of Sciences) mesterfokozat és szakképzettség szerezhető. A mesterfokozat a Bologna-típusú rendszer második felsőfokú végzettségi szintje. Mesterképzésre alapfokozat vagy korábban megszerzett hagyományos felsőfokú végzettség birtokában lehet jelentkezni. A képzési idő jellemzően 2-4 félév.

Felsőoktatási szakképzés: A felsőoktatási intézmények által folytatott, felsőfokú szakképzettséget adó szakképzés. A felsőoktatási szakképzés besorolási alapszakján történő továbbtanulás esetén a felsőoktatási szakképzés képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott kreditek 75 százalékát (egy 120 kredites alapszakon ez 90 kreditet jelent) el kell ismerni.