Több mint 1,5 millió óvodás és tanuló, valamint 153 ezer pedagógus kezdte meg nyári szünetét az elmúlt tanév végén, átmeneti búcsút intve a közel 11 ezer köznevelési intézménynek. Az új, 2015/2016-os tanévben ennél némileg kevesebben lépik át az óvodák, iskolák kapuit. A becsengetés jó alkalmat nyújt arra, hogy áttekintsük a közoktatást érintő legfontosabb trendeket.
Fogyó népesség – elfogyó diákok
A köznevelésben résztvevők köre jelentősen szűkült a mögöttünk hagyott negyed században, amit a tízévenként lebonyolított népszámlálások is bizonyítanak. A 0–19 éves korú fiatalok száma az 1990 és 2011 közötti bő két évtized alatt mintegy 30 százalékkal csökkent, és 2,9 millióról körülbelül 2 millió főre esett vissza. E demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy ma már jóval kevesebb gyerek jár óvodába, iskolába, mint a rendszerváltás környékén. Az 1990/91-es tanévhez képest tavaly mintegy 18 százalékkal kevesebb óvodás engedte el szülei kezét az intézményi nevelés kapujában. Az általános iskolai tanulók létszáma ennél nagyobb mértékben, 36 százalékkal csökkent. A középiskolásokat is beleszámolva, a közoktatás összességében mintegy tizedével kevesebb tanulót fogad falai közé.
Középiskolák – kettős kép
A gyerekek létszámának évtizedek óta tartó csökkenése alapvetően demográfiai eredetű folyamatokra vezethető vissza. Mégis, az említett időszakban az érettségit adó képzések létszámukban bővülni tudtak. A gimnáziumi és szakközépiskolai oktatás összesen körülbelül 27 százalékos növekedést könyvelhetett el, miközben a szakiskolai és speciális szakiskolai képzésekben résztvevők száma a kiinduló értékek 44 százalékára zsugorodott.
A középfokú oktatás diáklétszámát a tankötelezettségre vonatkozó szabályozási környezet is alakíthatja. Ismert, hogy a tankötelezettségi korhatárt 1996-ban, felmenő rendszerben, kitolták a 18. életévig. Ezt csökkentették 2012-től ismét 16 évre. A statisztikák azt mutatják, hogy 2010/2011-ig – a demográfiai és az iskolaválasztási trendek ellenére – összességében mintegy 12 százalékkal nőtt a teljes középfokú oktatási szint résztvevőinek száma, szintén az 1990-es bázisévhez viszonyítva. A tankötelezettségi korhatár leszállítása után a középiskolai képzésben jól kivehetően elkezdett csökkenni a diákok száma, amit több szakértő is összefüggésbe hoz az új szabályozással. Arra is rámutatnak, hogy a korhatár csökkentése kapcsolatban állhat a korai iskolaelhagyók arányának változásaival is. Tény, hogy ebben a mutatóban 2010-ig folyamatos csökkenés volt jellemző, aminek eredményeképpen hazánk megközelítette a 10 százalékos, egyébként 2020-ra elérni kívánt EU-s célértéket. Bár néhány év tapasztalatai alapján sommás kijelentések nem tehetők, az is tény, hogy az azóta eltelt években a korai iskolaelhagyók aránya ismét nagyobb lett. 2013-ban 11,8 százalékon állt azoknak a 18-24 éveseknek az aránya, akik csak alapfokú végzettséggel rendelkeztek, ami távolodást jelent a kitűzött céltól.
Csökkenő jólét – mindenkinek növekvő terhek
Nem tekinthetünk el attól sem, hogy szóljunk azokról a gyermekekről, akik az oktatás-nevelés szempontjából speciális figyelmet és szaktudást igényelnek. A hátrányos helyzetű (HH) és a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyermekek és tanulók aránya folyamatos növekedést mutatott a 2013/2014-es tanévig, ekkor csökkenő tendenciára váltott. Ennek feltehető oka, hogy 2013. szeptember 1-től szigorodtak azok a jogszabályi feltételek, amelyek meghatározták, kik sorolhatók a HH és HHH gyermekek, illetve tanulók közé. Így nem feltétlenül a gazdasági-társadalmi folyamatok kedvező irányú változásainak köszönhető a javuló statisztika. A definitív szigorítás előtt – azaz a 2012/2013-as tanévben – az óvodás és iskoláskorú fiatalok 29 százaléka volt HH gyermeknek vagy tanulónak tekinthető, míg minden tízedik HHH-nak minősült.
A legtöbb hátrányos helyzetű gyermekkel, a felzárkóztatás nehéz feladataival az általános iskola találkozik. E diákok útja innen többnyire az érettségit nem adó szakiskolai képzésbe vezet, a gimnáziumok kevéssé találkoznak velük. Az iskolatípusok szerinti bontás jól látható egyenlőtlenségeket mutat ki, de mindemellett nagymértékű területi egyenetlenségek is megfigyelhetők. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esetében még nagyobb különbségeket tapasztalhatunk. A fővárosban csak minden századik gyermek sorolható e kiemelt kategóriába, miközben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében minden negyedik tanuló. A fentebb említett jogszabályi változások miatt érdemes a 0–17 éves korú fiatalok szegénységi arányát is vizsgálni a társadalmi összetétel értékelésekor. Az elmúlt 10 évben e mutató esetében is folyamatos növekedést tapasztalhattunk. A 2014-es statisztikák szerint ma minden negyedik fiatal a szegénységi küszöb alatt él Magyarországon.
Aki szegény, az a legszegényebb
A családok szegénységének kérdése fokozottan jelenik meg a magyarországi roma társadalomban. A roma tanulók többsége – többek között a szülők alacsony iskolázottsága, munkaerő-piaci helyzete, jövedelmi viszonyai, társadalmi státusza, illetve az immár nemzedékek óta átörökített szegénység hatásai miatt – alacsony végzettséggel kerül ki az iskolarendszerből. A kutatási eredmények egyfelől azt mutatják, hogy a romának tekintett tanulók iskolázási hátrányai az oktatási hierarchia egészére hatást gyakorolnak. Másfelől az is világosan kiderül, hogy a gyerekek családi háttere magyarázza legerősebben az iskolai eredményességet, az etnicitás magyarázó ereje csekély – vagyis leginkább szociális kérdésről van szó. Ugyanakkor a hazai iskolarendszer – a kevés, külön programot indító iskolától eltekintve – nem képes kompenzálni azokat a hátrányokat, amelyeket a diákok családi háttere jelent. (Ez a nem roma származású fiatalok esetében is igaz.)
A kilencvenes évek elejétől, a jogszabályok változása miatt, megszűnt a hivatalos statisztikai adatszolgáltatás a roma tanulók arányát illetően. Azonban a 2006/2007-es tanév óta az országos kompetenciamérés (OKM) igazgatóknak feltett, az iskolai roma arányokra vonatkozó kérdései, illetve az azokra adott válaszok lehetőséget adnak a becslésekre. E szerint a 2008/2009-es tanévben a roma tanulók száma az általános iskolai képzésben mintegy 104 ezer főre, körülbelül a korosztály 13 százalékára tehető. Az OKM adatbázisainak statisztikai vizsgálataiból, elemzéseiből kivehető adatok szerint a roma tanulók aránya az utóbbi években abszolút és relatív értelemben is növekedett. Az általános iskolai telephelyek ötöde úgynevezett gettósodó iskolának (ami 31–50 százalékos roma arányt jelent), vagy úgynevezett gettó iskolának (50 százalék feletti roma aránnyal) tekinthető. Ezeknek az intézményeknek közel háromnegyedét Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön találhatjuk. Ezek a területi megoszlások közel állnak a HH/HHH tanulók területi megoszlásához. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben 26–31 százalékos arányokat mutatnak a becslések, miközben Fejér, Csongrád, vagy Győr-Moson-Sopron esetében 4-5 százalékos roma tanulói arányról kaphatunk képet.
Az erre vonatkozó elemzések (például itt és itt) alapján elmondható, hogy a kompetenciamérések átlaghoz képest kedvezőtlenebb eredményei statisztikailag (látszólagos) összefüggést mutathatnak az adott intézmény roma tanulói arányaival. De a szakemberek egyöntetűen kihangsúlyozzák azt az empirikus tényt, hogy mindez egyértelműen a családok szociális hátterére vezethető vissza, és a gyerekek etnikai hovatartozásra önmagában nem befolyásolja képességeiket, teljesítményüket.
Kevés, több, kevesebb
Az apadó gyereklétszám okozta gondokhoz, problémákhoz a túlságosan merev intézményi hálózat és annak „humánerőforrás-ellátottsága” csak megkésve és felemásan képes alkalmazkodni. Jelzi ezt például az is, hogy bár fogynak a gyermekek és a tanulók, az iskolák száma mégis növekszik és a pedagógusok létszáma is emelkedést mutat. Ezzel összefüggésben ugyanakkor érdekes kontrasztot jelent, hogy az intézményi szinten ellátatlan települések száma is nő vagy stagnál – s ez több oktatási szintre is érvényes. Nagyon Janus-arcú képet mutat az óvodai férőhelyek száma és kihasználtsága is. Ha ez utóbbit nézzük, a 2014/2015-ös (tan)évben országos szinten már csak 85 százalékos kihasználtságról beszélhetünk. Ezzel párhuzamosan, a folyamat ellenpontjaként, akár jelentős szintű helyi kapacitáshiány is megjelenik. Móron például 144,8 gyermek jutott 100 óvodai férőhelyre a 2013/2014-es tanévben.
A helyzet hasonló a középfokú oktatásban is. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2015/2016-os tanévben a szakiskolák rendelkezésre álló helyeiknek mindössze 40 százalékát tudták feltölteni. A szakközépiskolák is csak 63 százalékos arányban voltak képesek diákokat magukhoz vonzani. A 4–5 évfolyamos gimnáziumok is alig háromnegyed részben népesítették be osztálytermeiket. Eközben a bármilyen típusú középfokú intézménnyel ellátatlan települések aránya közel 40 százalékot mutatott 2012-ben. Az intézményi ellátottság arányai megyénként jelentősen eltérnek, de megjegyzendő, hogy az óvodák és az általános iskolák száma többek között függ az adott megye településszerkezetétől is.
Elöregedő pedagógustársadalom – ők hiányozhatnak?
Az intézményhálózat egyenlőtlenségei mellett a pedagógusok elöregedése is aggodalomra adhat okot, hiszen a létszámuk növekedése ellenére korösszetételük jelentős változáson ment át 2001 és 2013 között. Felére csökkent a 30 év alatti pedagógusok, ugyanakkor másfélszeresére nőtt az 50 év felettiek aránya, amely az elkövetkező évtizedben mennyiségi és minőségi pedagógushiányt eredményezhet. Azt ma még nem lehet megmondani, hogy a pedagógus szakokra jelentkező fiatalok elmúlt években növekvő száma, a szakma/hivatás vonzóbbá tételére tett kísérletek hosszabb távon milyen eredménnyel járnak.
Olvass tovább!
A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon 2014Felvételi a középfokú iskolákba - a beiskolázás főbb adatai
MTA KRTK KTI – A közoktatás indikátorrendszere 2015
Népszámlálás demográfiai adatok
Papp Z. Attila – Idősoros roma tanulói arányok és kihatásuk a kompetenciaeredményekre
Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Következő témánk: Tanév rendje itthon és külföldön
Fogalomtár
Korai iskolaelhagyók: Azok az 18–24 éves alapfokú iskolai végzettségű fiatalok, akik a lekérdezést megelőző négy hét folyamán semmiféle (sem iskolarendszerű, sem iskolarendszeren kívüli) oktatásban, képzésben nem vettek részt.
A 0–17 évesek (gyermekek) szegénységi aránya: Az ekvivalens jövedelem mediánjának 60%-ánál kevesebb jövedelemmel rendelkező 0–17 éves (2003-ig 0–15 éves) személyek aránya az összes 0–17 éves személyhez viszonyítva.
Hátrányos (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyermek, tanuló: Korábban hátrányos helyzetű gyermek, tanuló az volt, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította. Ezen belül halmozottan hátrányos helyzetű az volt, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, vagy akit tartós nevelésbe vettek.
2013-tól hátrányos helyzetű gyermek, tanuló az, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és vagy alacsony a szülők iskolai végzettsége, vagy alacsony a szülők foglalkoztatottsága, vagy elégtelen lakókörnyezetben, lakáskörülmények között él. Halmozottan hátrányos helyzetű az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében a fenti három körülmény közül legalább kettő fennáll, vagy nevelésbe vették, vagy utógondozói ellátásban részesül.
