Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

Felsőoktatási intézmények toplistái

Indul a felvételi szezon

felsookt_rangsor_cimlapkep.jpg

A felsőoktatási felvételi szezon indulásának biztos jele, hogy itthon is, külföldön is publikálták a friss egyetemi és főiskolai rangsorokat. A felsőoktatási toplisták készítése az elmúlt évtizedekben világszerte virágzó iparággá vált. Mivel valós igényt elégítenek ki, a megnövekedett keresletre szélesedő kínálat a válasz. Így a rangsorok hatása, befolyása növekvő félben van. Akár bevallják a felsőoktatás szereplői, akár nem, akár tetszik nekik, akár nem, e ranglistákhoz ma már mindenkinek viszonyulnia kell. És úgy tűnik, tényleg szükség van ezekre a viszonylag könnyen értelmezhető, valamilyen szempontrendszer szerint egységbe foglalt adatsorokra. Döntéshozók és intézmények, oktatók és diákok, valamint a munkaerő-piac is egyfajta viszonyítási pontként tekint rájuk – minden jól ismert probléma,  korlát és hiányosság ellenére.

Kinek és miért?

A felsőoktatási rangsorok a diákoknak és a szüleiknek abban segíthetnek, hogy a pályaválasztásnál lehető legjobb döntést tudják meghozni. Bár a hazai kutatások megállapítják, az intézményválasztásnál a magyar diákok nem elsősorban a rangsorok alapján döntenek, mégis közel háromnegyedük ismer legalább egyféle ranglistát. Talán nem véletlen. A felsőoktatás folyamatosan átalakul, a változások szinte kiismerhetetlen gyorsasággal követik egymást. Napjainkban is zajlik az egyetemek/főiskolák összevonása vagy éppen szétválasztása. Karok és képzések szűnnek meg és születnek helyettük újak. Bekerült a rendszerbe a felsőfokú duális szakképzés is. Ezek mind-mind olyan „változók”, amelyek között például a személyes kapcsolati háló referenciái nem mindig képesek eligazítani. 

Az egyetemeknek is fontosak az elért helyezések. Mert minél jobbak az eredmények, annál  jobban ki tudják aknázni ennek marketingkommunikációs előnyeit. S annál több, a képzést a siker reményével befejező, tehát „minőségi” hallgatót tudnak magukhoz vonzani. Ez emeli presztízsüket, illetve erősíti versenyképességi, finanszírozási és tárgyalási pozícióikat. Egyúttal (tovább) emelheti renoméjukat, miáltal a következő évben több hallgatót tudnak magukhoz vonzani. S azért is fontosak lehetnek az adatok, mert rengeteg összehasonlító információt szolgáltathatnak munkájuk minőségéről és eredményességéről.

Munkaerőpiac és döntéshozók

Kimondva, kimondatlanul, de a munkaerőpiac is beárazza a listákon szereplő intézmények ott elért eredményeit, így nyert státuszát is – és persze magát a végzett hallgatót. Léteznek tehát „értékesebb” alma materek és „többet érő” diplomák. Hogy mennyire így van, a Heti Válasz egészen friss felsőoktatási mellékletében (2015. november 26.), a Felsőoktatási Rangsor 2015-ben hozott adatsorok is élesen megvilágítják. Eszerint például az egyes intézmények gazdálkodási és menedzsment szakjain végzett hallgatók fizetése között több mint 100 ezer forintos bruttó bérkülönbség is lehet – igaz, ez számos más munkaerő-piaci tényezőtől is függ.

A hazai és nemzetközi rangsorok intézményi eredményei a döntéshozók ingerküszöbét is elérik. A szakértők ez utóbbi erőteljes illusztrálására azt a nemrég a szféra felé megfogalmazott kívánalmat szokták idézni, miszerint szerencsés lenne, ha legalább egy hazai egyetem „feljutna” valamelyik elismert globális rangsor Top200-as listájára. Egyrészt tehát a rangsorokra szükség lehet az erőforrások elosztását megalapozó és igazoló döntésekhez. Másrészt – bár korlátosan – mégiscsak lehetőséget teremtenek az egymással is versengő egyetemek/főiskolák teljesítményeinek összevetésére. Harmadrészt plasztikussá tehetik egy adott ország felsőoktatási teljesítményét nemzetközi szinten is.

Hogyan alakult ki a rangsorkészítési ipar?

Közhely, de a felsőoktatás minősége nagyban meghatározza a gazdaság és a társadalom működését. Éppen ezért az egyetemek, főiskolák, azaz a szektor teljesítményének mérése, ennek kialakulása szinte történeti szükségszerűségnek tekinthető.

A rangsorláz az Egyesült Államokból indult el, több mint 100 évvel ezelőtt. Az amerikaiak már az 1870-es években kísérletezni kezdtek intézményeik teljesítményalapú értékelésével. A mai értelemben vett rangsorok kialakulásának kezdete az 1983-as évhez köthető. Ekkor jelent meg a US News and World Report magazin gondozásában az USA felsőoktatási intézményeit rangsoroló presztízs toplista, óriási sikerrel. Innentől aztán nem volt megállás. Az 1990-es évekre a felsőoktatási rangsorok világszerte ismertté, mi több, viszonyítási ponttá váltak. S a 2000-es évek elején-közepén – kis késéssel – a hazai rangsorkészítők is megjelentek a piacon.

Néhány ismert külföldi műhely

Mára tucatnál is több ilyen globális műhely létezik, amelyek alapesetben néhány fő kategóriába sorolhatók, például: médiavállalkozás, (munkaerő-piaci) magáncég, vagy (egyetemi-kutatói) intézmény. Profiljukból adódóan célcsoportjuk, módszertanuk és adatbázis-képzésük is más és más. A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány „világmárkát”. A linkek alatt tanulmányozhatóak idei toplistáik, módszertanuk és számos más érdekesség. Weboldalaikon megtalálhatók az elmúlt évek listái, sőt, jó néhányuk honlapján az összesített listák mellett a regionális-, illetve szakterületi rangsorok is elérhetők: WEBO, URAP, CWUR, CWTS Leiden, NTU, SCIMAGO.

Érdekesség lehet, hogy 2014-től már a LinkedIn is készít rangsorokat. Hármat a rangsorkészítők közül külön is kiemelünk. Részben azért, mert egy-egy kategóriát képviselnek, részben azért, mert friss eredményeikkel a hazai sajtó is foglalkozik, s ezeket infografikánkon is megjelenítjük. 

  • THE – Times Higher Education World University Rankings (The Times médiaműhely, Nagy-Britannia) 
  • QS – Quacquarelli Symonds World University Rankings (karrier tanácsadó cég, Nagy-Britannia) 
  • ARWU – Academic Ranking of World Universities (egyetemi műhely, Kína)

Almát a körtével?

A globális rangsorok értékmérő képességéről komoly viták folynak. Összehasonlítható-e például a Harvard és az ELTE? Cambridge és Szeged? Alma a körtével? A sokak által költőinek tekintett kérdésre a legtöbb szakember azt a választ adja: nem. Eltérőek az intézményméretek, különbözőek a finanszírozási keretek. Változatosak a képzési formák és a kimeneti célrendszerek. Jelentősen különböznek a publikációs lehetőségeket meghatározó kutatások feltételei. Említhetjük az utóbbit szintén befolyásoló tudományos kapcsolati hálók működését. És persze eltér a természet-, illetve a társadalom- és bölcsészettudományi képzések versenypozíciója is. Nem az utóbbiak javára.

Mindezen problémák ellenére a magyar egyetemeknek is rangot jelenhet egy-egy ilyen listára felkerülni. S bár az oktatók-kutatók látják és kritizálják legélesebben ezt a felemás szituációt, mégis: ha kedvezőek a helyezések, akár valamilyen szakterületi szempontból is, az hírként nyomban megjelenik az adott egyetem honlapján. A módszertani sokszínűség következménye, hogy előbb-utóbb szinte minden intézmény megtalálja a maga ranglistáját, és innentől nyugodtan hivatkozhat rá. Mire használhatók tehát e globális rangsorok? A három tipikus válasz: mindenre, semmire, valamire.

Angolszász hegemónia?

A legtöbb világtoplista tetején az angolszász, közelebbről az amerikai és brit egyetemek trónolnak. Szinte kimozdíthatatlanok, meglepetés alig van. Legfeljebb annyi történik, hogy a MIT adott évben megelőzi mondjuk a Harvardot, az Oxford meg a Stanfordot, aztán vice versa. Fábri György egyetemi docens, a kérdés egyik hazai szakértője, az ELTE PPK Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoportjának vezetője így foglalja össze a lényeget: „Aki a globális rangsorokban előre akar kerülni, annak publikációs gyárat kell létrehoznia. Publikáció azonban csak kutatásból lesz, kutatás pedig pénzből. Ahogy külföldi kutató is csak akkor jön hozzánk kutatni-tanítani, ha versenyképes fizetést tudunk neki biztosítani.”

Török Ádám, a felsőoktatási rangsorok elismert hazai szakembere pedig megfogalmazza, hogy a globális rangsorok kevéssé méltányosak a „periféria” országaival szemben: „A felsőoktatási rangsorokba a nagy, fejlett országokból korlátlan számú intézmény is bekerülhet, míg a kisebb, gyengébb országok intézményei kiszorulnak még a lista középmezőnyéből is. A jobb európai egyetemek nemzetközi ranglista-pozícióit tehát lerontja, hogy az amerikai középmezőny felsőoktatási intézményei is általában eléjük kerülnek.” 

felsooktatasi_rangsorok.jpg

Mi újság Közép-Európában?

A nemzetközi rangsorok sajnos azt mutatják, hogy a magyar egyetemek pozíciói romlanak. Nem csak a globális helyezések szempontjából, hanem egy jóval reálisabb viszonyítási kört, a kelet-közép-európai egyetemeket figyelve is. Mint láttuk, a legtöbb rangsorban – számos szempont szerint elemezve és különböző súlyozással, de – meghatározó teljesítmény-indikátorként szerepelnek a tudományos publikációk. Térségünkben a hozzánk földrajzilag igen csak közel fekvő Bécsi Egyetem viszi a prímet a tudományos teljesítmény, illetve a hallgatóvonzó-képesség tekintetében. Mögötte szorosan a prágai Károly Egyetem tudott felzárkózni a listák első harmadához.

Az ez alatti „sáv” régiós mezőnyében a magyar egyetemek sokáig fej-fej mellett haladtak a lengyel felsőoktatási intézményekkel. A 2015-ös, friss rangsorok azt mutatják, hogy mára a krakkói Jagelló Egyetem és a Varsói Egyetem is sok listán jobb pozíciót tudhat magáénak, mint például az ELTE vagy a Szegedi Tudományegyetem. Az OECD frissen publikált jelentése is alátámasztani látszik, hogy – egy-két kivételtől eltekintve – a hazai publikációs és idézettségi aktivitás gyengülése mögött a kutatás-, illetve az intézményi finanszírozás romló feltételei állhatnak.

Kis módszertan

A rangsorok szíve-lelke és persze a legnagyobb viták tárgya maga az alkalmazott módszertan. És sok esetben ez legalább olyan bonyolult és összetett, mint maga a felsőoktatás, amit leképezni kíván. A mérésekhez használt úgynevezett indikátorok meghatározása és kiválasztása éppen ezért felelősségteljes feladat. Annak eldöntése, hogy ezeket milyen súllyal lehet és kell szerepeltetni – még nagyobb szakmai kihívás.

Mindenesetre módszertanilag két alapfeltételnek mindenképpen meg kell felelni: megbízhatóság és hitelesség. Ezeket és persze az eredmények elfogadását garantálhatja a módszertan alapjául szolgáló adatbázisok nyilvánosságra hozatala is. Ahogy az OFI/Eruditio tanulmánya kihangsúlyozza: „Mást és máshogy lehet mérni az állami statisztikai adatbázisok makromutatói, a célzott (nem makroszintű) intézményi adatgyűjtések adatai, vagy éppen a „puha”, felmérésen alapuló véleménymutatók felhasználásával. A felsőoktatási rangsorok alkalmazott indikátoraival kapcsolatos legfőbb elvárás, hogy azok minden vonatkozásban létjogosultak legyenek (...).”

Bemenet és kimenet

A felsőoktatási intézményeket két fő kategória mentén, az input és az output oldaláról lehet vizsgálni. A bemeneti oldal mutatói alatt alapvetően a következő indikátorok jöhetnek szóba: a jelentkezők mennyiségi jellemzői, az intézmény szelekciós képessége, a hallgatók minősége, illetve korábbi teljesítménye. A kimeneti oldal rangsor-indikátorai pedig azt vizsgálják/mérik, hogy az intézményből kikerülő diplomás miként tudja hasznosítani a megszerzett tudást, illetve őt hogyan tudja hasznosítani a munkaerőpiac, a gazdaság és a társadalom. Míg korábban a mérések elsősorban bemeneti oldal tényezőire helyezték a hangsúlyt, mára egyre inkább megerősödnek a kimeneti oldal rangsor pozíciói is. Bár sok vita övezi a kérdést, egyre inkább kialakulni látszik valamiféle egyensúly.

De akárhonnan nézzük a problémát, egy biztos: legjobb módszertan nincs, mint ahogy legjobb egyetem sincs.

Berlin felett az ég

Azért, hogy a rangsorok áttekinthetők legyenek, illetve, hogy készítőik valamiféle sztenderdekhez tudjanak igazodni, nem is olyan régen, 2006-ban napvilágot láttak az úgynevezett „berlini alapelvek”. Ez az ajánlást, ezt a dokumentumot az IREG – Nemzetközi Oktatásrangsorolási  Szakértői Csoport fogadta el, amely az UNESCO és a CEPES (Európai Felsőoktatási Központ) égisze alatt jött létre. Mára általánosan elfogadott módszertani alapvetéssé vált, amely kimondja:

  • a rangsorok alapvetően mennyiségi kritériumokon nyugszanak, így
  • önmagukban nem alkalmasak az egyetemek és a főiskolák minőségi értékelésére, ezért
  • a listák mindenképp igényelnek valamiféle értelmezést, ehhez
  • elengedhetetlen, hogy a rangsorkészítők egyértelműen meghatározzák a rangsor célját.

„A berlini alapelvek egyik fő meglátása, hogy az eltérő történeti meghatározottságú, eltérő hátterű, más profillal rendelkező intézmények nem rendezhetőek egyazon rangsorba” – olvashatjuk az OFI/Eruditio idézett tanulmányában. Az ismert hazai rangsorműhely, a Heti Világgazdaság (HVG) szintén a múlt héten megjelent Diploma 2016 c. különszámában is fontosnak tartja, hogy hivatkozzon a berlini alapelvekre, és többek között kiemeli: „A sokszempontúság azt jelenti, hogy nincs minden szempontból legjobb vagy legrosszabb intézmény, az egyetemeket, főiskolákat ezért érdemes több releváns mutató alapján rangsorolni.”

Felvi és U-Multirank

A sokszempontú, a be-, illetve kimeneti mutatókat egyensúlyba hozni kívánó „módszertant” követi már régóta a Felvi, amely különleges helyet foglal el a hazai műhelyek között. Részben azért, mert nem profitorientált médiavállalkozás, részben mert egyáltalán nem törekszik abszolút listák összeállítására. Unikális abban is, hogy interaktív online felületén mindenki egyénre szabott ranglistákat állíthat össze, a jelenleg már több mint száz szempont együttes érvényesítésével.

Időközben a főleg amerikai-brit szempontokat érvényesítő rangsorgyártásra, az angolszász Top 10-50-100 hegemóniára 2014-ben megszületett az európai válasz is – a U-Multirank. Ahogy az Oktatási Hivatal honlapja fogalmaz: „A U-Multirank a jelenleg használatos rangsorokhoz képest több tényezőt vesz figyelembe, így részletesebb és személyre szabható rangsorlisták jöhetnek létre. A fő cél, hogy elkerülhetőek legyenek a leegyszerűsített táblázatok, amelyek gyakran félrevezető összehasonlításokat eredményeztek az amúgy nagyon eltérő intézmények között, vagy elfedték az egy egyetemen belüli kurzusok közötti minőségbeli egyenetlenségeket.”

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait 
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Következő témánk: Az iskolai értékelés

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr528129156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.01. 16:12:45

A rangsorokból egyedül a munkáltatói rangsornak van értelme. A többi porhintés..
süti beállítások módosítása