Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

Szakmát a gyereknek!

Szakképzés közép- és felsőfokon

Szakmunkásképzés, technikusképzés, szakközépiskola, szakiskola, szakgimnázium, OKJ, felsőfokú szakképzés – a terminológia bonyolultsága jól mutatja a hazai szakképzés szerteágazóságát. A szakképzés kapcsán jellemzően két dolog hangzik el a médiában: kevés és rossz. A mennyiségi mutatók kapcsán nem szeretnénk fejtegetésekbe bocsátkozni, lobbyérdekek által (is) vezérelt, a szakpolitika által talán túlzottan leegyszerűsített, a valóságban viszont rendkívül komplex kérdésről van szó. Posztunk témája a minőség kérdése; megnézzük, honnan indult és hová ért el a szakképzés magyarországi rendszere, és mik azok a főbb rendszerszintű problémák, amelyekkel az idők során szembesülnie kellett – vagy szembesülnie kellett volna.

chip.jpg 

Szakmunkások és technikusok

A két világháború közötti tanoncképzést (amely csak áttételesen volt a közoktatás része) a második világháború után felváltotta a hároméves, államilag szervezett szakmunkásképzés. Egyes szakterületeken kétéves szakiskolák működtek (egészségügy, igazgatás) – az itt szerzett végzettség nem volt azonos értékű a szakmunkás bizonyítvánnyal. A megszerezhető szakmákat az Országos Szakmunkásképzési Jegyzék tartalmazta.

A szakmalista, amely a kezdetekkor kétségkívül megkönnyítette az eligazodást az új rendszerű képzésben, néhány módosítástól eltekintve lényegében a kilencvenes évek közepéig megmaradt, jórészt figyelmen kívül hagyva a gazdaság és az ipari termelés mintegy fél évszázad alatt végbement átalakulását. A szakmunkásképzés rendszerváltás utáni óriási válságát sok elemzés szerint a korszerűtlen, a negyvenes-ötvenes évek iparstruktúrájának megfelelő képzési jegyzéknek és természetesen az ennek megfelelő szakmunkásképzési struktúrának köszönhetjük.

auto.jpg

Szakmunka a hetvenes években (Fotó: fortepan)

 

A szakmunkás, technikus és szakközépiskolai szakmák jegyzékét a kilencvenes évek közepén váltotta fel az Országos Képzési Jegyzék, a betűszóként ismertebb OKJ. A szakmák legnagyobb része az iskolai rendszerű képzés mellett felnőttképzésben is megszerezhető lett, sőt számos olyan szakma is bekerült a jegyzékbe, amelyet iskolai rendszerben nem is oktattak. A szakképzés ezzel részben ismét kikerült a közoktatás területéről – a képzők (iskolák, alapítványok, cégek stb.) sokfélesége kétségkívül pozitívan járult hozzá a szakképzés színesedéséhez és rugalmasságának növekedéséhez, ugyanakkor az ellenőrizhetetlenséget is fokozta – a különböző képzők eltérő minőségű képzése következtében az OKJ-s oklevelek valós értéke nagyon nehezen megállapíthatóvá vált.

A szakmunkás képesítésnél magasabb értékű volt a középfokú technikusi bizonyítvány – a középfokú technikumok magas presztízsű intézménynek számítottak, viszonylag jól hasznosítható tudást is adtak – a hatvanas években történt felszámolásuk a korabeli oktatáspolitika egyik komoly tévedésének minősíthető. A technikusi képzettség megszerzésére egészen 1985-ig csak felnőttoktatás keretében volt lehetőség, az 1985-ös változtatásokat követően jelent meg a – szakközépiskolában szerzett érettségi bizonyítványhoz kötött – nappali tagozatú technikusi képzés.

A szakközépiskolák 1961-ben jöttek létre. Céljuk szerint valamely szakmában szakmai képesítést nyújtottak, de a szakmai képesítő vizsga mellett érettségit is adtak a végzetteknek, így feljogosították őket a felsőoktatásba való belépésre. A szaktárgyak és a „közismereti”-ként elkönyvelt általános tantárgyak vegyítése kétségkívül lehetett volna előremutató, a gyakorlat azonban nem igazolta a szakközépiskolák életképességét. A szakmunkásokhoz képest kevés szakmai ismerettel rendelkező szakközépiskolások a limitált „közismereti” tárgyak eredményeként a felsőfokra történő bejutás harcában gyengébbnek bizonyultak a gimnáziumi érettségivel rendelkezőknél – a szakközépiskolai érettségivel rendelkezők jellemzően a felsőoktatás „kevésbé piacképes”, alacsonyabb presztízsű, így pedig végső soron a diplomás munkaerőpiac kevésbé preferált szegmenseibe irányító szakokra pályáztak komolyabb eséllyel.

 

A probléma forrása elemzések szerint kettős. Az egyik a szakképzés (mondhatni katasztrofális) bemeneti mutatóiban rejlik: a korai szelekció eredményeként a szakképzésbe eleve alacsonyabb szociokulturális háttérrel rendelkező, és értelemszerűen rosszabb előmeneteli mutatókkal bíró tizenévesek érkeznek. A szakiskolák hallgatóinak kedvezőtlen társadalmi és tanulmányi mutatóival a szakképzés rendszere nem tud mit kezdeni. A közismereti tárgyak periférikusak, a szakmai szervezetek és az iskolák is a szakmai gyakorlatokat tartják fókuszban (ezzel együtt ezek megítélése is messze van a pozitívtól).

Az eredmény önmagáért beszél: a 2013-as Országos Kompetenciamérés adatai szerint „a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba járók a 6. és a 8. évfolyamon mindkét mérési területen lényegesen (152–193 ponttal) jobb átlageredményt értek el, mint a hagyományos általános iskolai képzésben tanulók. A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok tanulóinak előnye a 10. évfolyamon is igen jelentős marad a többi képzési forma tanulóinak átlageredményéhez képest. […] A szakközépiskolásokhoz képest már egy szórás körüli (212, illetve 198 pont), a legrosszabb eredményt elérő szakiskolásokhoz képest matematikából már 395 pontnyi, szövegértésből pedig szintén majdnem kétszórásnyi (397 pont) az előnyük.”

A 2014-es évi országos jelentésben az elemző szöveg szinte ugyanaz marad, csak a számok változnak: „a nyolc évfolyamos gimnáziumok tanulóinak […] a legrosszabb eredményt elérő szakiskolásokhoz képest matematikából már 397 pontnyi, szövegértésből pedig 410 pontnyi az előnyük. […] Továbbra is komoly aggodalomra ad okot a 10. évfolyamon a szakképzésben részt vevő tanulók teljesítménye. Amellett, hogy a szakiskolások átlageredménye körülbelül négyötöd–egyszórásnyival marad az országos átlag alatt, a többi évfolyammal való összevetésben ez az eredmény alacsonyabb a négy évvel fiatalabb, az általános iskola 6. évfolyamára járó tanulók átlageredményénél is. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a tanulók 6. évfolyamos korukban jobb matematikai képességekkel rendelkeztek, hiszen ők már akkor is a lemaradók között voltak.”

04_19.jpg

Az OKM adatait a PISA-eredmények is alátámasztják, a 2009-es PISA-felmérés eredményeinek intézménytípusok szerinti elemzése azt mutatja, hogy a szakképző intézmények diákjainak szövegértési, matematikai és természettudományi kompetenciái jelentősen elmaradnak a gimnáziumi diákok eredményeitől.

Felvetődik a kérdés: mire alkalmas az a szakmunkás, aki nem tudja elolvasni, még kevésbé értelmezni az elé rakott szöveget, vagy képtelen a legalapvetőbb matematikai számítások elvégzésére is? És ez csak a jéghegy csúcsa, szigorúan a munkaerőpiacot érinti. De gondoljunk csak bele abba, mekkora társadalmi csapdahelyzetet teremt funkcionális analfabéták tömegének kibocsátása az iskolapadból – nem kérdés, hogy ezt sem társadalom-, sem gazdaságpolitikai oldalról nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.

Felsőfok – a történelem ismétli önmagát?

A felsőfokon folyó szakképzés Magyarországon a hatvanas évek elején került először napirendre. Az 1961. évi III. törvény a felsőoktatás szervezeti rendszerébe illesztette az egyetemek, egyetemi jellegű főiskolák és főiskolák mellett az újonnan megszervezett felsőfokú intézeteket és a felsőfokú technikumokat is. Ezzel egy olyan extenzív bővítési folyamat indult el, amely öt év alatt több mint kétszeresére emelte a felsőfokú képzést folytató intézmények számát. A bővítés egyben kiteljesítette a felsőoktatás „megkettőzését”, vertikális megbontását is, a legnagyobb szakterületek (műszaki, agrár, közgazdasági) esetében kialakította ugyanis az egyetemi és a technikumi szintű képzést.

A gyakorlatban természetesen nem új intézmények alapítása és felépítése történt meg, hanem már korábban is működő, addig középfokú képzést folytató oktatási intézményt minősítettek át felsőfokú technikummá. A technikumi képzésben részt vevő hallgatók száma 1961 és 1965 között megháromszorozódott; a hatvanas évek második felében a műszaki és az agrárképzésben részt vevő hallgatók mintegy negyven százaléka a műszaki és a mezőgazdasági technikumokat látogatta.

A felsőfokú technikumok működése, amely eredeti célja szerint a középfokúnál magasabb elméleti felkészültségű, ám alapvetően a termelési gyakorlatra orientált szakemberek képzést célozta volna, nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat. A hatvanas évek végén fokozatosan megkezdődtek a technikumokat érintő intézmény-összevonások, főiskolává minősítések, egyetemekhez vagy már működő főiskolákhoz csatolások, mígnem 1973-ban a felsőfokú technikumok rendszerét megszüntették.

 

A (mai struktúra alapját képező) felsőfokú szakképzés 1998-ban került bevezetésre Magyarországon, a jelentős méretű és múltú középfokú szakképzésnek köszönhetően kettős struktúrában. A felsőoktatási intézmény akkreditálta a képzést, de a képzőhely középfokú intézmény is lehetett, a felsőfokú szakképzés jelentős része ennek értelmében középfokú oktatási intézményekben vagy egyéb képzési helyszíneken folyt. Ez a rendszer 2013-ig működött, amikor is az új felsőoktatási törvény megszüntette ezt a kettősséget, és csak a felsőoktatási intézmények számára adott képzési jogosultságot.

Ezzel új fejezet nyílt a felsőfokú szakképzés történetében. A változás nemcsak azt eredményezte, hogy a középfokú szakképző intézmények kiszorultak a képzésből. A képzés kimenete is megváltozott, a felsőoktatási szakképzési szakok kikerültek az Országos Képzési Jegyzékből. Az új típusú felsőoktatási szakképzés (FOKSZ) így már nem ad szakmai végzettséget, viszont diplomát sem. A végzettek felsőfokú szakképzettséget igazoló oklevelet kapnak, amely csak meghatározott munkakörök betöltésére alkalmas.

A tanterv alapján a hallgatóknak a felsőoktatási szakképzésben minimum 120 kreditet, fél éves szakmai gyakorlatot (és külön előírás alapján nyelvvizsgát) kell teljesíteniük. További felsőfokú tanulmányaik során viszont a felsőoktatási szakképzés képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott kreditek 75%-a számítható be. Ez az átalakulás jelzi a szakpolitikai irány módosulását is, hiszen míg korábban kifejezetten a szakmai végzettség megszerzése volt a képzés célja, addig az átalakulást követően a felsőoktatási szakképzést egyfajta előképzéssé, más értelmezésben a be nem jutók számára felkínált menekülési úttá változtatták.

Nemzetközi összehasonlításban átlagos mértékű a felsőfokú szakképzésben résztvevők aránya, hiszen 2011-ben ISCED 5b képzésbe járt Magyarországon a felsőoktatásban résztvevők 17%-a, míg ugyanekkor az EU-országok átlaga 15%, az OECD országok átlaga 19% volt. Magyarország azon országok közé tartozik, ahol folyamatosan emelkedett az FSZ képzésben résztvevők aránya. Az oktatási statisztikák és a kutatások arra is rámutatnak, hogy sokáig csak mesterségesen gerjesztett igényként volt jelen ez a képzési forma, amit mi sem jelez jobban, mint a képzés iránti kereslet. Az elmúlt években egyszer sem sikerült feltölteni a meghirdetett keretszámokat, kivételt ez alól csak a 2012-es év jelentett.

Az első helyen bejutottak aránya 2010 és 2012 között 50 százalék alatti volt, 2013-ra 61 százalékra emelkedett, ami még mindig a legalacsonyabb értéknek számít az egyes képzési szintek viszonylatában. Fontos adalék a jelentkezési stratégiák szempontjából, és alátámasztja a „menekülőút” jelleget, hogy a harmadik helyen bekerülők a teljes felvett csoporthoz viszonyítva minden évben mintegy kétszeresen felülreprezentáltak a felsőfokú/felsőoktatási szakképzéseken.

A felsőfokú szakképzés a tapasztalatok szerint a hallgatók másod-harmadlagos preferenciái között szerepel. Legtöbbször a pótjelentkezések időszakában volt a legnagyobb a kereslet a képzés iránt, így a felsőoktatási képzések közül a felsőfokú szakképzésbe volt a legkönnyebb bekerülni, olyannyira, hogy a bekerülési esélyhányados minden évben magasabb volt egynél.

 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

 

Kövessen bennünket a facebookon is!

 

Következő témánk: Hová készülnek a felvételizők? Felsőoktatási jelentkezések, 2016

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr68639508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 10 szakma, aminek van jövője külföldön és 10, aminek nincs 2016.04.19. 19:33:22

Fiers Gábor Amikor 18 éves koromban a kezembe nyomták a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatót, halvány fogalmam sem volt arról, hogy mi van. Annyit láttam, hogy van sok egyetem és főiskola, mindenféle teljesen értelmezhetetlen képzési sza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása