A mese a gyermekek fejlődésének fontos segítője. Mesél a szülő, mesél a nagyszülő, mesét néznek a tévében. A mesék azonban nem csak a szórakozást segíthetik: komoly nevelő és oktató hatásuk is van, csak megfelelően kell felhasználni őket.

A mesének, vagy bármiféle történetnek, legyen az műmese, családi anekdota, népmese vagy mítosz, a gyerekek számára fejlődés-lélektani szempontból felmérhetetlen jelentősége van. A történetek segítenek belső világunknak, az emlékképeknek, sémáknak, különböző fogalmaknak és a hozzátapadt jelentéseknek, érzelmeknek az összerendezésében. Ez az összerendezési folyamat állandó mozgásban van, új hatásokra fellazul és megint másképp áll össze.

A kisgyermek esetében ezek a folyamatok sokkal sűrűbben jelentkeznek és intenzívebbek, mint később, hiszen tapasztalatai önmagáról és a külvilágról még kialakulatlanabbak. A mese hozzájárul, hogy a megtapasztalt események oksági összefüggéseit felismerjük, csodákkal és átváltozásokkal teli mágikus világképe révén pedig nem kényszerít bennünket arra, hogy a szereplőket vagy helyzeteket egy az egyben megfeleltessük a valós világ szereplőinek és helyzeteinek.

A mesepedagógia történetéről

A mesepedagógia kezdetét a Grimm-testvérek mesegyűjteményének megjelenéséhez lehet kötni. A mese ekkor tanító célzatú alkotás, didaktikusan felépített tartalommal, nem is feltétlenül gyermekeknek szánták őket.

A gyermekeknek szánt mese tulajdonképpen Wilhelm Grimm „újítása” – a „Gyermek- és házi mesék” már a korabeli meséktől eltérően nem tartalmaztak direkt szexuális vagy erotikus utalásokat. A mesékben az erényekre helyeződött a hangsúly – a tanmesék nem csak szórakoztatnak, de nevelnek is, méghozzá gyakran negatív elemekkel, például az elrettentés eszközével.

A Waldorf-iskolák ma is alkalmazott módszere Rudolf Steiner pedagógiai elképzelésein alapszik. Steinert 1919-ben kérte fel a stuttgarti Waldorf-Astoria Cigarettagyár igazgatója, hogy a gyár munkásgyerekei számára tizenkét évfolyamos egységes iskolát indítson. A Steiner által kidolgozott Waldorf-pedagógia abból indul ki, hogy a gyereket nem az állam, a társadalom, vagy egy meghatározott szakma szükségletei szerint kell nevelni, hanem a saját képességei és fejlődési lehetőségei, az életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségletei szerint. Nem meggyőződéseket kell átadni, hanem hozzá kell segíteni a gyereket ahhoz, hogy a saját felfogóképességét és ítélőképességét használja.

Steiner szerint a gyermek nagyjából hétéves ciklusokban fejlődik – a második hétéves ciklusban tehát az iskolaévekben jutnak kiemelkedő szerephez a mesék. A Waldorf-pedagógusok szerint a meséket nem kell megmagyarázni, elég, ha hagyjuk, hogy kifejtsék hatásukat a gyermekre.

A Steiner-féle mesefelfogás meghatározó a mesepedagógia szempontjából. A didaktikai felfogás persze újra és újra előkerült. A meséket a változó politikai rendszerek, az egymást követő diktatúrák is megpróbálták a saját céljaikra felhasználni, gondoljunk csak a nemzetiszocialista rajzfilmstúdiók működésére, vagy később a kelet-európai államszocialista rendszerek tanmese-áradatára. A népmese-fogalom egészen bizarr átértelmezése volt például a Magyar népmesék sorozatban felbukkant Méhek a vonaton című epizód.

Mesélés az óvodában és az iskolában

 A gyerekek olvasóvá nevelése köztudottan nem az iskolában kezdődik. E tekintetben is a családnak, a gyermek szocializációjának elsődleges színterének van a legmeghatározóbb szerepe. Ha otthon mesélnek, ha hall szülőktől, nagyszülőktől családi történeteket, ha rendszeresen olvasó felnőttek veszik körül, akkor mindez biztos alapot nyújt ahhoz, hogy a gyerek maga is olvasóvá váljon.

Az Óvodai nevelés országos alapprogramjában kiemelt szerep jut a mesét és egyéb történeteket megalapozó, az irodalmi szövegekbe bevezető mondókáknak, rigmusoknak, verseknek. „Az érzelmi biztonság megadásának s az anyanyelvi nevelésnek egyaránt fontos eszközei a többnyire játékos mozgásokkal is összekapcsolt mondókák, dúdolók, versek. Ezek ritmusukkal, a mozdulatok és szavak egységével a gyermeknek érzéki-érzelmi élményeket adnak.” A dokumentum a mese nélkülözhetetlenségét a gyerekek egészséges lelki fejlődése szempontjából is hangsúlyozza: „A mindennapos mesélés, mondókázás és verselés a kisgyermek mentális higiénéjének elmaradhatatlan eleme.”

Boldizsár Ildikó és Bajzáth Mária tematizált köteteitől eltekintve, a magyar szakirodalomban nem található pedagógiai szempontok alapján, a gyerekek életkori sajátosságait és a tantárgyi követelményeket figyelembe vevő tematikusan összeállított mesegyűjtemény, valamint hozzá kapcsolódó módszertani anyag.

A pedagógusok számára nem egyértelmű, hogy a mese gyakorlatilag bármelyik tantárgy tananyagának keretéül vagy kiindulópontjául szolgálhat. Nincsenek tisztában azzal, hogy a mesének az órai munkába való beemelése által a gyerekek jobban bevonhatók, az ismeretek könnyebben befogadhatóak, a feladatok izgalmasabbá tehetőek.

Meseprogramok, meseterápiás foglalkozások

Hazai tapasztalatok, jó gyakorlatok pedig rendelkezésre állnak; a meseterápia, a mesefoglalkozás terén kifejezetten jól állunk. 2001-ben jött létre a Hagyományok Háza, amely azóta is színes programokat kínál kiemelten a néphagyományok, s ezen belül a népmese területén.

A Hagyományok Háza tevékenységében kiemelt szerepet kapnak a népi játékok. A gyerek- és ifjúsági ismeretterjesztő foglalkozások és felnőttképzések, valamint az ezekkel szorosan összekapcsolódó továbbképzések, konferenciák, kiadványkészítés egymásra épülő rendszere egyaránt teret ad az elméleti és a gyakorlati munkának. A képzésekre jelentkező pedagógusoknak egyaránt kínálnak anyagismeretet, néprajzi tudást, népi játék repertoár-ismeretet, valamint módszertani fölkészítést mindezek oktatásához, továbbadásához. A tanfolyami képzések mellett konferenciákkal, továbbképzésekkel és kiadványok megjelentetésével segítik a néphagyomány átadása iránt érdeklődők munkáját.

2010-ben alakult meg a Meseterápiás Alapítvány és Meseközpont Paloznakon, állami gondozott gyerekek részére, Boldizsár Ildikó mesekutató vezetésével. Szellemiségét követve ma Bajzáth Mária igazgatja az intézményt Meseközpont Alapítvány néven.

2012-ben megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja a Mesemúzeum és Meseműhely, ahol a látogatók egy tündérmese világát megjelenítő mesei motívumokat és szimbólumokat ábrázoló interaktív meseutat járhatnak végig. Délelőttönként szervezett óvodai és iskolai programokkal, délután kreatív műhelyekkel, hétvégenként pedig családi programokkal várják a látogatókat.

Az ország különböző pontjain magánszervezésben több, népmeséhez kapcsolódó program is zajlik. A Bailavidrum-csapat tagjai a természetben, különböző állomások kialakításával vezetik végig a családokat egy-egy mese történetén.

Részben a Hagyományok Házában is képzett fiatal mesemondók, akik közül többen önkéntesként dolgoznak a paloznaki Meseközpontban, illetve többször meséltek a Mesemúzeum családi hétvégéin is, Gárembucka néven alkotnak közösséget. Noszvajon meseút hívja az utazókat, az Fővárosi Állatkertben pedig Tündér Ilona tematikus játszótér nyílt.

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

Kövessen bennünket a facebookon is!

Következő témánk: Szakmát tanulni szakképzésben?