Az iskolai közösségi szolgálatot (IKSZ) gyakran – és elég megtévesztően – közmunkának, önkéntességnek mondják a diákok, szülők, és előfordul, hogy a pedagógus sem a megfelelő fogalmat használja. Ez is mutatja, hogy bár 2017-ben már a második olyan évfolyam érettségizett, akiknek kötelező volt 50 óra közösségi szolgálatot teljesítenie, az IKSZ bevezetése még a kezdeti szakaszban van. Viszont ha valami, ez biztosan megéri a befektetett energiát. Bejegyzésünkben az előző évek tapasztalatairól olvashatnak.
Mi az az IKSZ, és miért kell nekünk?
A tudatos, felelős és aktív állampolgárrá nevelés kiemelt feladata a magyar köznevelésnek is – a Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési területeinek egyike az állampolgárságra, demokráciára nevelés, és mint ilyen, nem egy-egy tantárgy (vagy egy-egy szaktanár, osztályfőnök) feladatai közé sorolható, hanem az iskolai élet egészétől elvárt cél.