A gyermekjogi egyezmény idén esedékes utánkövetéséhez készült egy kérdőív, amely a valódi célcsoportot, vagyis a gyerekeket kérdezi meg arról, mennyire tudják érvényesíteni jogaikat. A kérdőív emellett részben arra is rávilágít, hogy a megkérdezettek milyennek látják, mit gondolnak az őket körülvevő világról – például az iskoláról, ahol idejük jelentős részét töltik. Németh Barbarával, a Hintalovon Gyermekjogi Követ Program vezetőjével, a Te hogy látod kampány koordinátorával beszélgettünk.

Itt az év vége, és blogunkon hagyománnyá vált, hogy az évet nagyinterjúval zárjuk. A korábbi interjúk az oktatásirányítás, oktatáskutatás eredményeiről, értékeléséről szóltak, most azt szerettük volna megmutatni, milyen pszichológiai vonatkozásai vannak a száraz tényeknek, tendenciáknak. Szél Dávid pszichológust, apabloggert kértük fel, segítsen a jelenségek mögött meglátni a személyes terhelést, lelki folyamatokat. Mi kell ahhoz, hogy jó legyen az iskolai légkör, hogyan előzhető meg a kiégés, megéri-e kitenni a 6-10-12 éveseket a felvételinek, és miért volna különösen fontos, ha az iskola valódi közösségeket építene – ezekre a témákra tér ki többek között Szél Dávid évzáró interjúnkban.

Sokat hallani az X, Y, Z generációk közötti különbségekről. Számítanak-e ezek az iskolában, okozhatnak-e konfliktusokat a szülők és a pedagógusok között, esetleg a fiatal és idősebb kollégák között?

A generációs különbségek itt igazából nem számítanak. Magyarországon napi tapasztalat, hogy az állami intézmények – tehát nemcsak az iskolák, hanem az egészségügyi intézmények, hivatalok is – gyereket csinálnak az emberből. Annyira megcsontosodott már ez az alá-fölérendeltség, hogy a szülők az iskolában sem igen tudnak másként működni. Annak ellenére, hogy a szülők és a pedagógusok – ha kicsit magasztosan hangzik is – egy közös ügyön dolgoznak, a partnerség ritkán jelenik meg a kommunikációjukban. Hasonló folyamatot láttam tantestületen belül is, iskolapszichológusként. Miután a fiatal pedagógus bekerült egy idősebb generáció „uralta” tantestületbe, letörték az egyéni kezdeményezéseit. Hiába van tele innovációval a pedagógusképzés, ha a rendszer maga nem kedvez az innovációnak. Ha egy pedagógus 21. századi értelemben jó akar lenni, akkor eleve különutassá kell válnia, például kevesebb lexikális tudást kell átadnia, megengedőbbnek, elfogadónak, nyitottnak, inkluzívnak kell lennie – olyan mentalitásúnak, amit a mostani rendszer nem támogat. Az akadályok már a legelemibb dolgoknál megmutatkoznak. Az iskolák jelentős része 100 éves koncepció mentén épült: szűk folyosókról nyíló termek, a termek kialakítása is azt szolgálja, hogy a tanár álljon, a gyerek üljön, sokszor azt is nehéz megoldani, hogy a tanár sétálgasson a padok között. Az órák 45 percesek, nem tud a pedagógus a gyerekek hangulatához, állapotához igazodni, óriásiak a létszámok, a pedagógusnak egyedül, asszisztens vagy segítő nélkül kell megbirkóznia a hatalmas osztályokkal.

Előző írásunkban arról kérdeztünk matematika- és fizikatanárokat, szakértőket, hogy mik okozzák a legnagyobb nehézséget tantárgyaik tanítása során, hova vezethető vissza népszerűtlenségük és/vagy a tárgyakat övező félelem. Cikkünk folytatásában tovább haladva a megkezdett úton, ismét a problémák nyomába eredünk, általánosabb, az egész pedagógus szakmát érintő kérdésekre is kitérve. Szóba kerül az új Nat-tervezet és a lehetséges megoldások, a hatékonyabb, újabb módszerek.

A Radnóti Katalin által jegyzett OFI-s anyagban a szakértő már 2006-ban arról beszélt, hogy a newtoni fizika alapelemeit a legtöbb diák valószínűleg soha nem érti meg – és ez a kijelentés jól kapcsolódik Horányi Gábor előző cikkünkben tett észrevételeihez. Radnóti pontosan ugyanazt a kérdést feszegeti írásában, mint a Lauder igazgatója, hogy vajon lehet-e úgy tanítani ezeket a tantárgyakat, hogy az iskolázás eredményeképpen minden diák rendelkezzen olyan természettudományos műveltséggel, amely segít majd eligazodni a mindennapi életben? Felveti a differenciálás hiányát, sőt, ennél még továbbmegy. Egy, az általában a bölcsészettudományos területekkel – oktatási kérdésekben a kötelező olvasmányokkal – emlegetett párhuzamot helyez új kontextusba: a demokrácia nem lehet sikeres, ha polgárai tájékozatlanok a társadalom szempontjából olyan lényeges, természettudományos kérdésekben, mint amilyen a globális felmelegedés, az energiaforrások elapadása, a géntechnika, az atomfegyverek, az ózonpusztulás stb. Még egyszer felhívnánk a figyelmet a cikk keletkezési évére: 2006. Radnóti az eszmefuttatást a következőkkel fejezi be:

ha az átlagember ismereti nem megfelelőek ahhoz, hogy tudatosan szavazzon (…), akkor vagy technikai katasztrófa áldozatai leszünk, vagy pedig egy nem választott elit fog egyedül döntést hozni helyettünk.

A matematika és fizika tantárgyak elsőre jóval egzaktabbnak és absztraktabbnak tűnnek annál, minthogy legalább olyan változó rendszerként képzeljük el, mint a magyarórákat, pedig ezeket a reáltárgyakat is ugyanúgy elérte a modernizáció, a változás igénye és szükségessége. Ráadásul azt sem mondhatnánk, hogy a matek és a fizika túl nagy népszerűségnek örvendenének, miközben fontos lenne, hogy ne váljanak évtizedes mumusokká azok számára, akiknek gyengébbek a képességei. Ezzel párhuzamosan figyelni kell arra is, hogy azok a diákok, akik képesek az emelt szint befogadására, megkaphassák a megfelelő mélységű oktatást. Két részes írásunkban matematika- és fizikatanárokat kérdeztünk meg a reáltárgyak helyzetéről. Elsőként azt jártuk körül, mi teszi jelenleg a matematika és fizika oktatását nehézkessé.

Kevés az óra, sok az anyag, elavultak a módszerek

Budapest egyik élgimnáziumának matematikatanára szerint a legnagyobb baj az, hogy a matematikaoktatásba mindig újabb és újabb anyagrészek kerülnek bele (utóbbi években például a valószínűség-számítás, de erősebb lett a statisztika jelenléte is), közben azonban nem került mérlegelés alá az, hogy mit lenne érdemes kihagyni, vagy legalább is kevésbé érinteni. Emellett érthetően komoly elvárás a kompetenciafejlesztés, az újabb pedagógiai módszerek beemelése, a projektmunka alkalmazása, a matematika óraszáma viszont heti 3 órára csökkent a normál osztályokban. Ennek köszönhetően egy leckét épp csak megtanulnak a diákok, majd jön a számonkérés, és nem marad idő az anyag begyakorlására.

Nem került be magyar egyetem a világ legjobb 400 intézménye közé – ilyen és hasonló felütésekkel olvashattuk a legutóbbi globális rangsorról szóló híreket. Elsőre valóban nem túl szép eredmény, de vajon tényleg rossz is? Hogyan kell jól értékelni az egyetemi rangsorokat? A Corvinus egyetem eközben nagy változásokat jelentett be: közös képzést indít a kínai Fudan Egyetemmel, jelentősen növeli az önköltséges hallgatói helyek arányát, a célja pedig bekerülni a világ legjobb egyetemei közé. 

Dr. Fábri György az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán működő Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoport vezetője, az egyetemi rangsorok kutatója, Az egyetem értéke – Felsőoktatási rangsorok és az egyetemi teljesítmény című könyv szerzője. Őt kértük fel, segítsen értelmezni, mit jelent a magyar egyetemek pozíciója a globális rangsorban, és kérdeztük a Corvinus egyetemmel kapcsolatos friss hírekről is. Valamint arról, jogos-e a nemzetközi aggodalom, valóban sérül-e a kutatói szabadság Magyarországon?

Az Európai Szakképzési Hét idén november 5-9. között kerül megrendezésre Európa-szerte. A munkaerőpiac változásainak köszönhetően az Európai Bizottság a szakképzés hetét azért is hirdette meg, hogy minél vonzóbbá tegye a minőségi szakoktatást és szakképzést minden korosztály számára. A szakképzés egyre inkább felkészült arra, hogy nemcsak képzésként, hanem komoly munkaerőpiaci résztvevőként legyen jelen. Magyarországot Beöthy Miklós, a Codecool újszerű programozói képzésének mentora képviseli. Ennek alkalmából a Codecool nyílt napján jártunk, ahol friss és inspiráló szemlélettel találkoztunk.

A Codecool Nagymező utcai irodájának előadóterme (miskolci és lengyelországi képviseleteik is vannak a budapestin kívül, illetve terjeszkednek Kelet- és Nyugat-Európa felé) a programkezdésre teljesen megtelik, szemmel láthatóan a pályakezdőktől a pályaelhagyó újratervezőkön át sokféle érdeklődő várja a bemutatkozó előadást. A laza, fesztelen hangulatban zajló nyílt napon Terray László mentor, Beöthy Miklós mentor, Bonyhádi Gábor marketinges és két codecoolos diák mutatta be a Codecool működési elvét, módszereit.

Idén csaknem 108 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. Júliusban hozták nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, túlvagyunk a szeptemberi beiratkozáson. Összesen 75 ezren nyertek felvételt, több mint kétharmaduk ösztöndíjas helyre jutott be. A Felvi oldalán olvasható adatok alapján készítettünk kis kimutatást a 2018/2019-es tanév gólyáiról. Tudta, hogy csak minden ötödik jelentkező jut be az állatorvosira? És hogy az ápolók számára van fenntartva a második legtöbb ösztöndíjas hely? 

Alapképzés: gazdasági pályát választanak a legszívesebben 

Akik érettségi vizsgával rendelkeznek és diplomát szeretnének, azoknak az ide vezető első lépcsőfok egy alapképzés – vagy egy osztatlan mesterképzés (ezekről később lesz szó) – elvégzése. A 6-8 féléves alapképzésben a legtöbb gólya gazdasági vagy műszaki területen folytatja tanulmányait. A tíz legtöbb hallgatót felvett alapképzések egyike az ápolás és betegellátás, valamint az óvodapedagógus – és mint tudjuk, halljuk, tapasztaljuk, ez utóbbi az egyik olyan oktatási terület, ahol a legégetőbb a szakemberhiány. Az ötödik legtöbb hallgatót gyógypedagógiára vették fel, ide is sokszoros a túljelentkezés, a szakemberek szerint pedig még több gyógypedagógus képzésére is jelentős igény volna. (Utóbbihoz ajánljuk az Abcúg friss posztját, ahol sok fontos szempontot járnak körül.)

A legtöbb ösztöndíjast felvett alapképzések is tükrözik a munkaerőpiaci állapotokat: az első tízből három informatikai képzés, de sok ösztöndíjat tartanak fenn az ápolóknak, óvodapedagógusoknak, tanítóknak, és – bár a top 10-ből kicsúszott, de – a biológusoknak (akikből később talán tanárok is lesznek). 

A legtöbb felvett jelentkezővel rendelkező alapképzések
(minden munkarend és finanszírozási forma)

1. gazdálkodási és menedzsment (3089)
2. mérnökinformatikus (2508)
3. ápolás és betegellátás (2104)
4. gépészmérnöki (2013)
5. gyógypedagógia (1778)
6. programtervező informatikus (1763)
7. kereskedelem és marketing (1734)
8. óvodapedagógus (1636)
9. turizmus-vendéglátás (1635)
10. pénzügy és számvitel (1608)

A tanárokat nem ritkán éri kritika amiatt, hogy nem haladnak a korral, nem követik az új módszereket, nem ismerik a kortárs irodalmat. Azért a helyzet nem ilyen egyszerű! Abból a hatalmas masszából, ami a könyvpiacon rendelkezésre áll, nem mindig könnyű megtalálni a legjobb darabokat. Szemlénkben igyekszünk – bár a teljesség igénye nélkül, de éppen ezért biztosan nem utoljára – olyan műfajokat, forrásokat és könyveket ajánlani, amelyek segíthetik a tanítókat, magyartanárokat munkájuk során, sőt, a szülőknek és a gyerekeknek is adhatnak inspirációt, kapaszkodót, iránymutatást.

Az óvodások szülei valószínűleg hallották a nyáron, hogy módosítottak az „ovis Nat-on”, azaz az Óvodai nevelés országos alapprogramján. A sajtóban főleg arról lehetett olvasni, hogy „előírták a nemzeti nevelést”. Posztunkban részletezzük, milyen változások léptek életbe, és megkérdezünk egy óvodapedagógus szakértőt is, mit jelentenek ezek az óvodai hétköznapokban. Kitekintünk a kötelező óvodáztatás hatásaira is: EU-s viszonylatban nagyon jól állunk, de kevés az óvónő, sok nehézséget kell még leküzdeni. 

Hangsúlyosabb lett a magyarságtudat és a fogmosás 

Az Óvodai nevelés országos programjának módosításai 2018. július 25-én jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az alapprogram azt jelenti az óvodáknak, amit az iskoláknak a Nemzeti alaptanterv: kötelezően előírja, milyen lényeges szempontok szerint folyjon a szakmai nevelő munka az összes magyarországi intézményben. 

Idén először kezdődik úgy az iskola, hogy a közoktatásban minden diák már 2000 után született. Komoly viták zajlanak arról, ki kell-e szolgálnia az iskolának a 21. századi gyerekek, és/vagy a társadalom, piac igényeit, és ha a válasz igen (márpedig inkább igen), akkor azt hogyan teheti meg. Egy biztos. Technika és digitalizáció nélkül ma már nem beszélhetünk a 21. századi iskoláról: elektronikus naplót vezetnek a tanárok, az iskola és a szülő e-mailben, chaten kommunikálnak, a diákok internetet és IKT eszközöket használnak az iskolai feladatok teljesítéséhez. De mi van a pedagógiával? Van jó és rossz hír is – ezekről beszél nagyon meggyőzően Prievara Tibor és Nádori Gergely frissen megjelent könyvükben (A 21. századi iskola – Kézikönyv az iskola digitális transzformációjához). Könyvajánló.

Prievara Tibor és Nádori Gergely két évtized tapasztalatait összegzik ebben a kézikönyvben, körüljárják az elméleti kérdéseket, megvizsgálják a gyakorlati oldalt, lehetséges szcenáriókat vázolnak fel, hogyan vihető végbe bármelyik iskolában a digitális transzformáció. Okosan felépített könyv, rengeteg elmélettel, hivatkozással, jó gyakorlattal. És hogy mennyire könnyű azonosulni a megfogalmazott célokkal, lelkesedni a 21. századi iskoláért, bizonyíthatja az is, hogy ezeknek a soroknak az írója egy magyartanár, aki egy teljesen átlagos középiskolában, 30-35 fős osztályokban tanít.