A matematika és fizika tantárgyak elsőre jóval egzaktabbnak és absztraktabbnak tűnnek annál, minthogy legalább olyan változó rendszerként képzeljük el, mint a magyarórákat, pedig ezeket a reáltárgyakat is ugyanúgy elérte a modernizáció, a változás igénye és szükségessége. Ráadásul azt sem mondhatnánk, hogy a matek és a fizika túl nagy népszerűségnek örvendenének, miközben fontos lenne, hogy ne váljanak évtizedes mumusokká azok számára, akiknek gyengébbek a képességei. Ezzel párhuzamosan figyelni kell arra is, hogy azok a diákok, akik képesek az emelt szint befogadására, megkaphassák a megfelelő mélységű oktatást. Két részes írásunkban matematika- és fizikatanárokat kérdeztünk meg a reáltárgyak helyzetéről. Elsőként azt jártuk körül, mi teszi jelenleg a matematika és fizika oktatását nehézkessé.
Kevés az óra, sok az anyag, elavultak a módszerek
Budapest egyik élgimnáziumának matematikatanára szerint a legnagyobb baj az, hogy a matematikaoktatásba mindig újabb és újabb anyagrészek kerülnek bele (utóbbi években például a valószínűség-számítás, de erősebb lett a statisztika jelenléte is), közben azonban nem került mérlegelés alá az, hogy mit lenne érdemes kihagyni, vagy legalább is kevésbé érinteni. Emellett érthetően komoly elvárás a kompetenciafejlesztés, az újabb pedagógiai módszerek beemelése, a projektmunka alkalmazása, a matematika óraszáma viszont heti 3 órára csökkent a normál osztályokban. Ennek köszönhetően egy leckét épp csak megtanulnak a diákok, majd jön a számonkérés, és nem marad idő az anyag begyakorlására.
A továbbtanulásnál komoly nehézséget okoz ez például annak a diáknak, aki közgazdasági képzést választ, mert ott kell az emelt szintű matematika érettségi, viszont ha normál osztályba járt, a heti 3 óra mellett csak rengeteg külső gyakorlással van esélye jó tesztet írni. Mivel a gimnázium dolga többek között az érettségire és felvételire való felkészítés, ez folyamatos nyomást gyakorol a pedagógusokra is. Hiába nincs benne valami a kerettantervben, ha az érettségin előfordul, akkor muszáj tanítani, hiszen a pedagógus az alapján képez, hogy mit várnak el a gyerekektől. A matematikatanár szerint megoldás lehetne az amerikai mintához hasonló rendszer, ha a diákok választhatnának, miben mélyednek el jobban, vagyis csoportban, differenciáltan tanulnának – ehhez azonban a kimeneteli követelményeknek is meg kellene változnia.
Juhász Péter matematikatanár, az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítás Kutatócsoport vezetője szerint egészen másra van szüksége annak, aki műszaki, illetve természettudományos pályára készül, mint annak, aki nem. „Ezt szerintem legkésőbb tizenegyedik osztálytól komolyan szét kellene választani. A megoldás egyáltalán nem triviális. Csoportbontásra és nagyfokú rugalmasságra lenne szükség, ami ebben a pillanatban kevéssé jellemzi az oktatásunkat.” A tapasztalatok azt mutatják, a gyerekek számára nagyon inspiráló a projektmunka, és legalább akkora hajtóerővel bír, mint a jó jegy.
Fontos, hogy a tanár ne frontálisan, a táblánál töltse a napot, hanem belépjen a gyerekek terébe. Sokszor a tanárok azt hiszik, ha végigbeszélték az órát, akkor tanítottak „rendesen”, miközben, ha a gyerekek önálló munkára vannak trenírozva („amit hetedikben szeptember 1-én el kell kezdeni bevezetni!”), akkor képesek akár 40 percet is csendben végigdolgozni. Egy jól összeállított feladatlap, esetleg az óra elején egy ppt vetítés vagy filmrészlet, bármilyen meredeken is hangzik, de felér a „tábla-matek”, „tábla-fizika” órával, és meg lehet csinálni – vallja Juhász Péter.
Leadni vs átadni
Juhász Péterhez leginkább az az információ jut el a diákoktól, hogy a frontális oktatás uralja a magyar matematikaoktatást. Vagyis az, hogy a tanár áll a táblánál, elmagyaráz valamit. Azt a diák megpróbálja felfogni, majd nem túl izgalmas feladatokon keresztül „begyakorolja”, végül egy hasonló problémákat tartalmazó dolgozatban számon kérik rajta. Sokszor nem jut ideje a gyerekeknek gondolkozni a feladaton, mert a leggyorsabbak fogják elmondani a megoldást. Ennek hátterében az is áll, hogy a tanárok azt érzik, hogy kevés idejük van, és nagy az anyag, így gyorsan kell haladni.
A gyors haladás hatékony módját pedig abban látják, hogy „leadják” az anyagot. De félő, hogy „átadni” mégsem sikerül.
Steller Gábor (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) szerint az elvárt ismeretek halmaza évtizedekre visszamenően csökkenő tendenciát mutat, egyenes arányban a matematikaórák számával. Szerinte egyáltalán nem baj, sőt, hogy a tananyag csökken, de hiába csökken az anyag, ha mellette csökken az óraszám, így nem lesz könnyebb sem a diákok, sem a tanárok helyzete. „Sokkal barátságosabb lenne az átlagdiák viszonya a matematikához, ha kevesebb ismeretet próbálnánk letolni a torkán, de azt viszont rendesen megértené”. Tomcsányi Péter (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) a fizika kapcsán azt jegyzi meg, hogy a jelenlegi kerettanterv tartalmát és követelményeit nem lehet teljesíteni az ajánlott időkeretben. Mivel az utóbbi időben az érettségi követelményei nem csökkentek, inkább bővültek, a felkészítés egyértelműen a fakultációs időkeretre korlátozódik, ami a gyengébb alapok miatt sokkal nehezebb.
Nem lesz mindenki fizikus, ezt el kell fogadni
Horányi Gábor (a Lauder Javne Iskola igazgatója, fizika szakos tanár) a következő kérdésekre helyezné a fókuszt: kiknek tanítunk egy tárgyat, minek tanítjuk azt a tárgyat és mit értünk azon a tárgyon? Véleménye és tapasztalatai szerint arra a szintű absztrakcióra, ami ahhoz kell, hogy az ember sikeres legyen fizikusként, a populációnak csak egy nagyon szűk hányada képes, vagyis léteznek olyan küszöbök, amelyek nem áthághatóak sok gyakorlás által.
Lehet az a cél, hogy valami olyasmit kell átadni az embereknek, amitől fizikusok tudnak lenni, de ez tökéletesen hibás cél az iskolai oktatás tekintetében, mert az emberek zöme nem lesz fizikus.
Innentől az a kérdés, mi egy természettudományos tárgy, jelen esetben a fizikai oktatásának a célja?
Mivel az egyetemek kizárólag abból a szempontból nézték az oktatást, hogy a felsőoktatási intézmény hogyan készíti fel a gyereket az egyetemi képzésre, vagyis a fizikussá válásra, totális indifferens számukra az a rengeteg ember, akikből nem lesz fizikus. Horányi válasza arra, hogy akkor mégis mit kellene tanítani a fizika órákon, a következő:
mindig szükség lesz tehetséggondozásra és a tehetségek orientálására a fizika pálya felé. Azonban országos szinten a fizika oktatásának célja az, hogy az emberek jobban megértsék a környezetüket és az eszközöket, amelyeket használnak. Egy viszonylag összetett technikai háttér vesz minket körül, és a cél az ebben a közegben való magabiztos mozgás elsajátítása (a megvásárolt kondenzációs kazán működési elvei, a levágódó biztosíték a háztartásban és így tovább). Végül, de nem utolsó sorban cél lehet még, hogy az ember tudja értelmezni környezete híreit.
A Lauder Javne Iskola igazgatója éppen ezért tartja pl. a csillagászati ismereteket kiemelkedően fontosnak, mert az állandóan érkező, kimondottan érdekes hírek képesek fenntartani az érdeklődést és a motivációt, illetve gondolkodásra sarkallnak, észrevétlenül visznek közelebb az absztrakt gondolkodáshoz. Érdekes volt Horányi azon megjegyzése, hogy
ezt a harcot nem a kormányzat szakapparátusa vívja a nyitott és változást akaró tanárokkal, hanem nem ritkán a nyitott és változást akaró szakirányítás vívja a konzervatív tanárokkal, a válogatott gyerekekhez szokott egyetemi gyakorló iskolákkal.
Véleménye szerint sok esetben a tanárok arra vannak hangolva, hogy beforduljanak a tábla felé és absztrakt matematikai levezetéseket adjanak a gyerekeknek, ami már régóta nem működik. Ezt a szemléletet rég fel kellett volna, hogy váltsa a science típusú szemlélet, amely elsősorban azt jelenti, hogy nem az elméleti megállapításokból jutunk el egy praktikus, gyakorlati következtetésre, hanem éppen fordítva. A diák figyeli az őt körülvevő világot, megnézi a praktikus kérdéseket, megpróbál rájuk válaszolni, a megfigyeléseket értelmezni, és néha ezekből a tapasztalatokból, modellekből valamiféle absztrakcióra is futja.
A korszerűség és a stresszmentesség jegyében
Arra a kérdésünkre, hogy történt-e korszerűsítés az elmúlt évtizedek anyagában, Steller Gábor így válaszolt: „Ha történt is, nem elég. Még mindig nagyon ismeretközpontú a tananyag, nem a gondolkodásfejlesztésre koncentrál. Szerencsére az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának is köszönhetően van némi remény a korszerűsítésre.”
Bár a régi, nagyon erős matematika központú fizika óra is hozzájárult a fizika népszerűtlenségéhez, ez az utóbbi években jó irányba változott, rengeteget lehetne kísérletezni, amihez viszont megfelelő eszközökre volna szükség, de mint az köztudott, az intézmények felszereltsége nem egységes – árnyalta a problémát Tomcsányi Péter. A tankönyvekben pedig folyton átrendezik a tananyagokat. Konkrét példával élve: a hetedikes anyagban eddig sosem volt hangtan, de az új szakiskolai rendszer miatt most bekerült, mert aki szakiskolai továbbmenetelt választ, lehet, hogy soha többé nem találkozna máshol a hangtan fizikai feldolgozásával. Kérdés, van-e ebben a formában értelme ennek a megoldásnak? Érintőlegesen van ott, beszuszakolták, míg az olyan (vigyázat, irónia!) „egyszerű” fogalmak, mint a munka-energia-teljesítmény egy leckébe kerültek, és a hőtágulás pedig (ami a legplasztikusabban ábrázolható a kisebbeknek) kikerült, méghozzá a hőtan és a hőterjedés javára.
Juhász Péter szerint nehéz megítélni már azt is, hogy mit nevezünk korszerűnek. „Vannak változtatások, de az én véleményem szerint alapjaiban kellene átgondolni, hogy mit is várunk az iskolai matematikaoktatástól!” – teszi hozzá. A körülmények nagyon megváltoztak ahhoz képest, amikor a mai alapkoncepció kialakult. Sok korszerű kutatás is ismertté vált, ezek eredményeit fel kellene használni az oktatásban. Juhász ennél is továbbmegy:
A legfontosabbnak azt tartom, hogy a káros stressz jelenlétét az iskolában drasztikusan csökkenteni kellene. Többek között az értékelést és a számonkérést is meg kellene reformálni. Ehhez képest részletkérdésnek tartom, hogy a logaritmust mindenkinek kell-e tanulnia vagy sem. A szemléletet kellene korszerűsíteni.
A matematika és fizika oktatás helyzetéről szóló cikksorozatunk második részében a Nat elemzésével, a természetismeret tárgyak összevonásával, módszerekkel, a változtatási javaslatokkal és az iskola/pedagógusok általános helyzetével folytatjuk.
Kapcsolódó írásunk
Nem lehet rögtön a Himalájával kezdeni – de akkor mivel? Vita a kötelező olvasmányokról
