Neves hazai és nemzetközi versenyeken induló diákok, magukért beszélő vizsgaeredmények, kiváló felvételi mutatók az osztályban – elsőre ezek azok a szempontok, amelyek legtöbbünknek eszünkbe jutnak a sikeres pedagógusról. De valóban pusztán ennyit jelentene, ha valaki jó pedagógus? Új sorozatunkban igyekszünk megmutatni, milyen sokféle kihívással, feladattal küzdenek a legkülönbözőbb iskolatípusokban, településeken dolgozó pedagógusok, akik a nehézségek ellenére is lelkesek, elhivatottak. Vagyis jó szakemberek. A Pedagógusportréban most egy rajztanárt, az ország két leghátrányosabb kistérségében tanító Révészné Sólyom Enikőt mutatjuk be.
Milyen iskolákban dolgozott, hol tanít most?
Az utóbbi években az alapfokú művészeti iskolai képzésben dolgoztam. Képzőművészet tanszakon több csoportot vezettem az ország két leghátrányosabb kistérségében, a Bodrogközben és a Zemplénben, ahol a gyerekek zöme hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű volt. Ezzel egyidejűleg olyan városi iskolákban is tanítottam, ahova rendkívül jó szociális háttérrel rendelkező tanulók járnak, kimagasló intellektuális képességekkel.
Dosszié
név: Révészné Sólyom Enikő
születési hely, idő: Debrecen, 1967. nov. 5.
végzettség: rajz-földrajz szakos tanár
tanulmányok: Bessenyei György Tanárképző Főiskola
Milyen ma pedagógusnak lenni? Hogyan éli meg a hivatását? Mit tart a legnehezebbnek, legszebbnek?
Van egy történet a munkám kezdetéről. Hetente egy délután jártam ebbe az egyébként is elég fegyelmezetlen csoportba, ahol egy kisfiú rendszeresen ellehetetlenítette a munkát azzal, hogy kiborította, szétszakította az eszközöket, ráfirkált a többiek rajzaira. Tehetetlennek éreztem magam. Többször rászóltam, hogy próbáljon már viselkedni, de úgy éreztem, meg sem hallja, amit mondok. Egyszer azonban teljesen váratlanul megállt, a szemembe nézett, ami egyáltalán nem volt jellemző rá, és azt mondta: „Enikő néni, tessék már engem megtanítani viselkedni! Mindenki csak azt mondja, hogy viselkedjek, és én nem tudom, ez mit jelent!” Egy négyszemközti beszélgetés, ami alatt odafigyelést és megértést kapott, teljesen megváltoztatta. A tananyag átadása mellett ugyanolyan fontosnak érzem a lelki törődést a gyerekekkel, ami sokszor munkásabb, nehezebb rá időt szakítani.
Mit tart a legfontosabb feladatának?
A művészeti iskola rendszeréből adódóan minden évben változó összetételű csoporttal kezdünk együtt dolgozni. Legfontosabb célom, hogy közösséggé formálódjunk, ahol segítjük, elfogadjuk egymást. Tiszteljük a társaink munkáját és természetesen a sajátunkat is. A türelem, kedvesség és következetesség útján igyekszem ezt elérni. Alkalmazom még ehhez a csoportos vagy páros munkálkodást, ez jó lehetőség a szociális képességek, például az együttműködés, a konfliktuskezelés fejlesztésére.
Milyen változások, szemlélet segíthetne a készségtárgyak helyzetén?
Ha sikerül megvalósítani a tantárgyi integrációt és az iskolában a projekt módszert is alkalmazzák, nőhet a készségtárgyak, például az ének vagy a vizuális kultúra (régi nevén: rajzóra) megbecsülése. A világban zajló változások miatt szaktanárként nem elég csupán a hagyományosan vett rajzi készségeket fejlesztenem. Sokkal átfogóbb látáskultúrát kell kialakítanom a gyerekekben, ami segíti őket eligazodni abban a világban, ahol a látvány egyre inkább meghatározó, ahol az információk nagy részét is képi formában szerzik. Ennek ellenére még mindig nagyon kevés az óraszám, és heti egy tanórában vagy akár egy dupla órában is nehéz létrehozni olyan légkört, ahol elmélyült alkotói folyamat egyáltalán elindulhat. Főleg két témazáró dolgozat közé ékelődve… A művészeti iskolák és az iskolai rajzszakkörök nagyon jó lehetőségek, viszont csak választhatóak, emiatt sok gyerek kimarad belőlük. Jó lenne olyan megoldást találni, ami az iskola egészét érinti. Maradandóbb tudást, élményt, tapasztalatot adhatna például a havi egy alkotói nap bevezetése, amikor a rajzórákat tömbösítve tarthatnánk meg.
Érdemes volna átgondolni az érdemjegyes értékelés előnyeit, hátrányait is a tantárgyból, hiszen amit a gyerekek alkotás közben felépítenek magukban, azt egy nem várt osztályzat teljesen összerombolhatja. A rajzok értékelésénél természetszerűleg befolyásoló lehet a tanár ízlése, de ezt a pedagógusnak mindenképp félre kell tennie, és objektivitásra kell törekednie.
Mit gondol a vizuális kultúra tantárgy presztízséről?
Vidéki településeken művészeti iskolánk rendezett be műhelyeket, ahová kijártunk megtartani a képzőművészeti órákat, így több iskola légkörébe, munkájába is betekinthettünk. Nagy különbségeket tapasztaltam az iskolák között a művészeti nevelés fontosságát, támogatottságát illetően. Azt gondolom, hogy a művészeti tárgyak presztízse nagyban függ a szaktanárok szakmai felkészültségétől, kommunikációjától. Mára követelmény a szakos ellátás, de így is jártam olyan iskolában, ahol egy készségtárgyat képesítéssel nem rendelkező tanár tanított.
Az órák mellett az iskola mint vizuális környezet is legalább olyan nevelő hatással bírhat. Mégis azt tapasztaltam, még a gyönyörűen felújított iskolákban is, hogy a folyosók és termek falait alig díszítik gyerekmunkák. A internet dobálja a jobbnál jobb „kreatív” ötleteket, és sajnos gyakran ilyen sablonok mentén alkotnak iskolai illusztrációt a tanárok a gyerekek segítségével. Ezzel nem a többi tanárt szándékozom megbántani, hanem a vizuális kultúra tanár felelősségének, feladatának gondolom ennek kézbevételét is.
Hogyan, mivel motiválhatók a gyerekek rajzórán?
A művészeti iskolai óráimról tudok beszélni, ahova többször érkeztek meg a gyerekek „Végre itt vagyunk!”–felkiáltással. Ez a felszabadult légkörnek köszönhető, amit már megtapasztaltak, és amit vágynak újra megélni. Az érdekes, újszerű feladatok és képzőművészeti technikák, a jó minőségű eszközök, amivel nagyon sok gyereknek nincs alkalma máshol dolgoznia, mind erős motivációként szolgálnak. Nagyon fontosnak tartom a minőségi képzőművészeti eszközök használatát, összehasonlíthatatlan lesz a sikerélmény, amit a gyerekeknek ad.
Azoknak a tanulóknak, akik figyelemzavarral, magatartásproblémával küzdenek, igyekszem olyan feladatokat összeállítani, ahol részsikerek születnek, és ezek motiválják őket a munka folytatására. Az iskolai rajzórákon bizonyára nehezebb lehet ez a feladat, ezért is volna szerencsés javítani a feltételeken.
Miért fontos a rajzóra az általános iskolás korosztálynak? Mit fejleszt, támogat?
A művészeti nevelés értéket közvetít, teremt. És talán a legfontosabb, hogy a személyiséget formálja. Az alkotási folyamat közben a gyerek érzelmeket él meg, gondolatok születnek, és nagyon fontos, hogy az alkotás örömet is ad. A rajzóra a megfelelő feladatsorokkal emellett az általános iskolásokra jellemző kísérletező, problémamegoldó kedvet is segíti fenntartani és fejleszteni. Az alkotás során kétségkívül fejlődik a gyerekek kreativitása, amire nem csak a tanulásban, hanem a felnőtt életük mindennapjaiban is szükségük lesz.
Volt-e olyan eredmény, siker, projekt, amire különösen büszke?
Nem jellemző, hogy országos pályázatokon indítunk rajzokat, habár az ott elérhető esetleges sikerek ösztönző, pozitív hatását nem vitatom. Ennek oka inkább az, hogy a helyezést el nem értek semmilyen visszajelzést nem kapnak, a rajzokat nem kapjuk vissza, ez pedig csalódás a gyerekeknek. Inkább az iskolai, környékbeli rajzpályázatokat részesítjük előnyben. Az év végi iskolai kiállítások viszont nem maradnak el sohasem. Itt méltón, paszparturázva jelennek meg a legsikeresebb munkák. Mindig nagyon büszkék a gyerekek – és teljes joggal azok.
