Miért kell még az unalmas, időrabló szülői értekezletekre is eljárni? Miért nem érhetem el a tanárt mobilon? Miért nem inkább az elektronikus naplón keresztül tart velem kapcsolatot a szülő? Csak néhány azokból a gyakori kifakadásokból, amelyek a pedagógusok és a szülők kapcsolatára jellemzőek. Az első szülői értekezletek már minden iskolában lezajlottak, ezzel párhuzamosan a közösségi oldalakon, de még a híroldalakon is bőségesen olvashattuk a panaszkodó szülőket és pedagógusokat. De miért ilyen barátságtalan már évkezdéskor a viszony? És mi minden múlik a pedagógus és a szülő partnerségén? Bejegyzésünkben erről olvashat.
A pedagógus nem tartja kompetensnek a szülőt
A szülővel való foglalkozás a pedagógus számára inkább terhet jelent, mint a munkát segítő feladatot. A Pedagógus2010 időmérleg-vizsgálat a pedagógusok különböző tevékenységére és az arra fordított időre kérdezett rá. A kutatás alapján a pedagógusok többet vannak a gyerekekkel és pedagógustársaikkal is, mint azt általában gondolják, viszont a szülőkkel való kapcsolattartásuk időtartamát alaposan felülbecsülik. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a szülőkkel való kommunikációt kissé megerőltetőbbnek, fárasztóbbnak érzik, mint a gyerekekkel és a kollégákkal végzett munkát. Ezzel párhuzamosan a pedagógusok szívesen hárítják is a szülőkkel való kapcsolattartást: a kutatás szerint ezt a feladatot leginkább a vezető látja el.
Az együttműködés 7 parancsolata
Légy elérhető és megszólítható!
Avass be szándékaidba! Adj alapos tájékoztatást!
Elvárásaid legyenek világosak és egyértelműek!
Kérj gyakran visszajelzést!
Légy elfogulatlan és tárgyszerű a visszajelzések fogadásában és kezelésében!
Légy körültekintő a vélemények figyelembevételében, vond be az érintetteket a problémamegoldásba!
Válaszlépéseid legyenek méltányosak és igazságosak!
(Monoriné Papp Sarolta: Hét lépés az együttműködő iskoláért)
Az oktatásügyi közvélemény-kutatásokból sem éppen az derül ki, hogy a pedagógusok kompetens partnert látnának a szülőkben. Bár a felnőtt lakosság körében a szülő jogát a szabad iskolaválasztáshoz senki nem kérdőjelezi meg, az oktatási kérdésekben kevésbé adnának nekik beleszólási jogot. Különösen igaz ez a pedagógusokra: a lakossághoz képest (31%) jóval kisebb arányban (13,5%) gondolják, hogy a szülőknek is lehetőséget kell adni arra, hogy beleszólhassanak az oktatás tartalmának kialakításába.
A szülő nem tartja kompetensnek a pedagógust
A szülő-pedagógus kapcsolatokat vizsgáló kutatások közül a legfrissebb a T-TUDOK és az OFOE közös online kérdőíves megkérdezése, amely 2013 nyarán készült. A minta természetesen torzít, a válaszadók elsősorban városiak és mivel önkéntes volt a kitöltés, valószínűleg a legaktívabb szülőket és pedagógusokat sikerült megtalálni. A válaszolók emiatt feltételezhetően az átlagnál aktívabbak a kommunikáció terén, és éppen ezért valószínűleg kritikusabbak is.
Olvass tovább!
A pedagógus és a szülő kapcsolatát 2013-ban egy online kutatás is vizsgálta, Lannert Judit és Szekszárdi Júlia részletes elemzése erről az Iskolakultúrában olvasható.
A szülők több mint fele egyáltalán nem él a létező kommunikációs formák többségével – feltételezhető az online kutatás alapján. Ha kapcsolatba is lépnek a pedagógussal, akkor is csak negyedévente, legfeljebb félévente. A kommunikáció többnyire kimerül a szülői értekezlet – ellenőrző – fogadóóra hármasában. A szülő-pedagógus kommunikációban a legaktívabb a pedagógus, őt követi a pedagógus végzettségű szülő, a legpasszívabb a nem pedagógus szülő.
Minél kisebb a gyerek, annál intenzívebb a szülői érdeklődés. A pedagógusok segítségére az egyéni problémák esetében egyre kevésbé számítanak. A középiskolás évekre szinte teljesen elszemélytelenedik a szülő és pedagógus kapcsolata, a kamaszgyerekekkel kapcsolatos súlyosabb gondokat már a pedagógusok nélkül, ha pedig külső segítséggel, akkor is pszichológusokkal igyekeznek megoldani. Ezt részben indokolhatja az életkorral járó természetes leválás is, hiszen természetes, hogy egy középiskolás már nem áll olyan fokú szülő kontroll alatt, mint korábbi életszakaszában, hogy a szülő elvárja, hogy középiskolás gyereke több felelősséget vállaljon saját dolgaiért. Az online vizsgálat eredményei alapján azonban másból ered a probléma: a gyerekek életkorának előrehaladtával fokozatosan romlik a pedagógussal való kapcsolat szülői megítélése is. Ötfokú skálán az óvodában még 4,53, általános iskolában 4,14, a középfokon már csak 3,68 átlagpontszámot ért el a kapcsolat minősége.
Konzervatív szülők
Az új infokommunikációs eszközökhöz a pedagógusok kevesebb előítélettel viszonyulnak, mint a szülők. A szülőknél nagyobb arányban tekintik az internetet új lehetőségnek, és tartják a mobiltelefont az oktatásban hasznosítható eszköznek. A szülők majdnem egyötöde szerint az internet terjedése megnehezíti az oktatást, 84%-uk szerint a mobiltelefon nem oktatási segédeszköz. A pedagógusoknál nagyobb arányban tartják veszélyesnek a szülők azt, ha a tanár Facebookon lép kapcsolatba a diákokkal.
Ez a fajta szülői konzervativizmus egy sajátos energiatakarékossággal párosul. A pedagógusoknál nagyobb arányban gondolják, hogy az elektronikus kommunikáció sok időt megtakarít, a pedagógusok ugyanakkor nagyobb arányban preferálják a személyes találkozást. Meglepő módon a pedagógusok vélekedtek magasabb arányban úgy, hogy a tanárnak mindig elérhetőnek kell lenni a munkaidejében, míg a szülők úgy vélik, hogy csak a legszükségesebb esetben kell személyes érintkezésbe lépni a pedagógussal, erre a célra elegendő személyes lehetőség a szülői értekezlet és a fogadóóra. Elgondolkodtató, hogy a megkérdezett szülők többsége rendjén valónak tartja, hogy a Facebookon kövesse gyereke tevékenységét, annak tudta nélkül. Tehát ugyanazok a szülők, akik a személyes kommunikációra nem akarnak időt pazarolni, nem sajnálják az időt a „kémkedésre”. Ugyanakkor nem igénylik a személyes találkozót a pedagógussal, aki pedig informálni tudná őket fiuk-lányuk iskolai életéről, és partner lehetne gyerekük megismerésében is. (Lannert Judit és Szekszárdi Júlia)
Mi történt az iskolában? Semmi.
Az online vizsgálat szerint abban a szülők és a pedagógusok is egyetértenek, hogy a leghasznosabb a személyes kapcsolattartás, de a szülői értekezletnél eredményesebbnek gondolják a fogadóórákat. A szülői értekezletet amiatt éri kritika, mert csoportos találkozó, ahol kevés az interakció, és meglehetősen sok az üresjárat. Természetes, hogy a szülőket leginkább a saját gyerekük érdekli, de emiatt kevés figyelmet fordítanak az osztály egészének problémáira – és minél nagyobb gyerek szüleiről van szó, annál inkább igaz ez az állítás. Holott az iskolai osztály mint szocializáló közeg rendkívül fontos, és nemcsak az óvodában, hanem a kamaszok életében is. A kamaszok többsége ráadásul a szüleit sem tájékoztatja az osztálya életéről – amivel sajnos a pedagógusok sem törődnek kellő mélységben, részben az osztályfőnöki szerep erodálódása miatt. Ennek következtében az osztályban mint kortárscsoportban rejlő nevelési lehetőségek is figyelmen kívül maradnak.
Ki jár a legrosszabbul?
A szülő-pedagógus kapcsolatának elszemélytelenedése ott a legjellemzőbb, ahol a legnagyobb szükség volna a rendszeres, aktív, élő kommunikációra. Az online kapcsolat lehetősége (Facebook, elektronikus napló, e-mail stb.) a szakképző intézményekben, elsősorban a szakiskolákban (mai nevükön: szakközépiskolákban) azt eredményezi, hogy a szülő-pedagógus kapcsolat szinte kizárólag erre a formára korlátozódik. Még az osztályfőnökök is többnyire az elektronikus naplón át kommunikálnak a szülőkkel. Pedig éppen a szakképző iskolák és közülük a szakközépiskolák azok, ahová a legtöbb hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanuló jár, ahol a leginkább szükség lenne arra, hogy szülő és pedagógus összefogjon az egyes diákok érdekében. Az infokommunikációs eszközök nem pótolják a személyes kapcsolatot, és a tapasztalatok alapján az igazán komoly problémák nem kezelhetők kellő hatékonysággal ezeken a csatornákon.
Olvass tovább!
A hátrányos helyzetű tanulók eredményessége a pedagógusok és a szülők aktív együttműködésén alapszik. A kérdéshez ajánljuk ezt a szöveggűjteményt.
Személyes kapcsolat helyett online kommunikáció
A személyes kapcsolatokra általában szülői értekezlet vagy fogadóóra keretein belül kerül sor. Ritka, de vannak olyan, elsősorban alternatív iskolák, ahol csoportos beszélgetés formájában történik az osztályért felelős pedagógus és a szülők találkozója (ilyen például a Waldorf-iskola, ahol nem szülői értekezleteket, hanem ún. szülői esteket tartanak).
A hagyományos ellenőrző funkcióját egyre több helyen átveszi az elektronikus napló. Az online formák terjedése sok mindent megváltoztat, de se nem javít, se nem ront a kommunikáció színvonalán. Az online vizsgálatot értékelő szakértők abban látják az elszemélytelenedő kommunikáció okait, hogy a szülők többsége (és a pedagógusok nagy része) nincs tisztában azzal, milyen sokféle formát ölthet a szülő-pedagógus kommunikáció. Ezt a területet nem érinti a pedagógusképzés, az osztályfőnöki szerepre sem történik direkt felkészítés. Így a pedagógusok többsége a saját, többségében nem túl változatos tapasztalataira épít, és a rossz gyakorlat nemzedékről nemzedékre öröklődik. De a szülőknek is lenne igényük arra, hogy a szülői szerepre felkészítsék, segítsék ebben őket. Ezt igazolják például a nagyon népszerű nyomtatott és online fórumok, ahová gyakran fordulnak nevelési tanácsért.
Hogyan lehetne másként?
Általános tapasztalat a magyar köznevelésben, hogy a pedagógus-szülő kommunikáció elsősorban az információközlésre vagy programokkal kapcsolatos tájékoztatásra korlátozódik, a valódi konfliktusok kezelésére nem alakultak ki a megfelelő kommunikációs csatornák és megoldások. Az újszerű, Európa más országaiban elterjedt szülőtámogatási formák szinte egyáltalán nem ismertek a magyar iskolákban.
Sok európai ország felismerte, hogy a nem megfelelő szülő-pedagógus kapcsolat alááshatja az oktatás eredményességét. Portugáliában vagy Horvátországban például a szülők az új tanárok felvételénél is szót kapnak, Szlovéniában pedig kezdeményezhetik egy pedagógus elbocsátását is. Írországban a szülőket képviselők bizonyos esetekben közösen dönthetnek a pedagógus elbocsátásáról. Franciaországban, Írországban és Finnországban, ha el akarnak tanácsolni egy tanulót az iskolától, meg kell szerezni a szülőket képviselők hozzájárulását is. A cseheknél a szülők részt vesznek a tanulói értékelési rendszer kialakításában is. Néhány országban (Németország, Észtország, Spanyolország, Ausztria, Hollandia, Lengyelország, Szlovénia) országos programokat hoztak létre, hogy növeljék a szülői aktivitást. Olyan tevékenységeket támogatnak, mint a rendszeres találkozók szervezése, folyamatos szülőtanácsadás, vagy az önkormányzatok, civil szervezetek által szervezett szülőtréningek, képzések.
Az Egyesült Királyság joggyakorlata hetven éve de facto tudomásul vette az iskola (és egyéb gyermekintézmények), valamint a szülők közötti partnerkapcsolatok fontosságát. Újabb évtizedekre volt szükség azonban ahhoz, hogy a szülői részvétel jelentőségét a nevelési-oktatási intézmények életében az oktatásügyben is egyre több helyen és egybehangzóan elismerjék. Az igazi áttörést ezen a téren csak a hetvenes évektől számíthatjuk: ettől kezdődően jöttek létre ugyanis a legtöbb országban azok a testületek, amelyek gyakorlatilag már a szülő részvételi kereteinek tekinthetők. Működésük jogi szabályozására azonban további esztendőket kellett várni. Ebben a folyamatban is meghatározó szerepet játszott az ENSZ által 1989 novemberében elfogadott és 1990. szeptember 2-án hatályba lépett Egyezmény a gyermekek jogairól. Ez a dokumentum már nemzetközi szinten is rögzítette a szülők számára a gyermeküket oktató-nevelő intézmény életébe való bekapcsolódásnak nemcsak a jogát, hanem a kötelességét is – a vele együtt járó felelősséggel együtt. (Mihály Ildikó: A szülők és az iskola)
