Miközben a szakértők egyetértenek abban, hogy a hátrányos helyzet megoldása elsősorban szociális kérdés, a szociokulturálisan leszakadt diákok későbbi esélyeit mégis sokkal jobban meghatározza az oktatási rendszer, mint egy középosztálybeli tanulóét. A hátrányos és halmozottan hátrányos tanulók között nagyobb a lemorzsolódás, közülük többen válnak korai iskolaelhagyóvá, és jóval kevesebben vesznek részt a felsőoktatásban. A helyzet iskolarendszeren belüli kezelésére különféle szabályozásokon keresztül a jogalkotók is reagáltak, valamint számos központi program indult az elmúlt években, a kutatási eredmények azonban még mindig azt mutatják, hogy a magyar oktatási rendszer nem enyhíti az otthonról hozott hátrányokat. Hogyan kezelhetők akkor ezek a hátrányok?

Leszakadó területek

A család szociális, gazdasági és kulturális jellemzői határozottan hatással vannak a diákok eredményeire, továbbtanulására, munkaerő-piaci esélyeire. Minél magasabb végzettségűek a szülők, és minél magasabb társadalmi státuszú munkát végeznek, annál magasabb teljesítményt érnek el a diákok az iskolában. A nemzetközi tanulói teljesítménymérések (PISA-felmérések) alapján még egy fontos megállapítást tehetünk: azokban az országokban, ahol a tanulók családi és otthoni körülményei, illetve az iskolai eredményesség között erős összefüggés tapasztalható, ott általában nagy egyenlőtlenségek tapasztalhatók az oktatási rendszerben, korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre a hátrányos helyzetű diákok számára. Ilyen tendenciák figyelhetők meg Magyarországon is, ahogy például Franciaország vagy Szlovákia is hasonló problémákkal küzd. Ezekben az országokban az oktatási rendszer pedagógiai megoldásokkal egyelőre nem tudja orvosolni az otthoni környezetből fakadó hátrányokat.

A konkrét adatokat nézve válik igazán aggasztóvá a jelenlegi állapot: a nemzetközi tanulói teljesítménymérések (PISA-felmérés) szerint a magyarországi 15 évesek alapkészségek terén mért átlagos eredményei az uniós átlag alatt vannak. Országon belüli is nagy különbségek vannak, a társadalmi-gazdasági környezet és az iskola helyszíne jelentősen befolyásolják a tanulók teljesítményét: ahol a legnagyobb a szegénység, ott rosszabbul teljesítenek a diákok.

Olvass tovább!

Hátrányos helyzet és iskolai eredményesség

A legtöbb hátrányos helyzetű diák Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön található, itt a hátrányos helyzetűek (HH) aránya az országos átlag kétszerese (29% és 28%). A HH és HHH megoszlást az iskolai eredményességgel összevetve olyan térképet kapunk, amelyen jól látszanak a veszélyeztetett területek, de az is megfigyelhető, hogy a Dél-Dunántúlon hatékonyabb a HH tanulók oktatása, mivel alacsonyabb az iskolai hiányzás és az évismétlés.

Olvass tovább!

Híves Tamás: A hátrányos helyzet területi aspektusai

A problémás területeken ráadásul további tényezők befolyásolják az iskolai eredményességet:

• magas a szegregáltság;
• ezekben az iskolákban kevesebb az oktatási szolgáltatás, a HH és HHH gyermekek pedig még ezeket sem tudják kellő mértékben kiaknázni;
• a tanári kar képzettsége nem megfelelő, jellemző a középfokú végzettséggel tanító pedagógus.

Bár a roma diákok nem egyeznek meg a HH és HHH gyermekekkel, az átfedés igen jelentős (körülbelül 60%). A roma tanulók több mint háromnegyedének alapfokú a legmagasabb iskolai végzettsége, miközben az országos átlag e tekintetben 24,6%. A felsőoktatást tekintve még rosszabb az arány: a romák kevesebb mint 1%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg az átlag 18,5% (2014-es adatok). A HH és HHH diákok felzárkóztatásának szükségessége tehát egyben a roma diákok hátránykompenzációját is jelenti.

Állami beavatkozás – apró siker

Amellett, hogy a HH-problémával érintett iskolák egy része saját programot indított (például a sokat emlegetett hejőkeresztúri KIP), az esélyegyenlőség megteremtésére és a felzárkóztatási szükségszerűségre az oktatási rendszer is folyamatosan reagál. A 2015-ös nevelési évtől kötelezővé tették a kora gyermekkori nevelést és gondozást három éves kortól – ehhez kötötték a családi pótlék kifizetését.

Központi innovatív kezdeményezésként indult még 2003-ban az Integrációs Pedagógiai Rendszer (IPR), amely kifejezetten a HH tanulók képesség-kibontakoztatását és integrációját célozta. A jelenleg is futó, pályázati forrásokból működő program több mint tíz éves története alatt ugyan nem tudott mélyreható változásokat elérni, az IPR-t bevezető intézményekben azonban csökkent a roma tanulókkal szembeni előítéletesség, javultak a HH diákok továbbtanulási esélyei.

Megoldások a hagyományos kereteken túlról

A tapasztalat ugyanakkor az, hogy az iskola nem képes leküzdeni a társadalmi egyenlőtlenségeket, a rejtett szelekciós mechanizmusok révén a HH tanulók és családjaik az iskolában is hátrányt szenvednek, az iskola pedig nemhogy csökkentené a társadalmi és szociális különbségeket, de még növeli is.

Ebből a felismerésből születtek meg azok az államilag támogatott vagy éppen önszerveződő programok, amelyek a hátrányos helyzetű tanulók készségfejlesztéseire teszik a hangsúlyt. Az egyik legnagyobb ilyen hatású program az Arany János Tehetséggondozó Program, amely az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú szülők gyermekeinek biztosít lehetőséget az eredményes tanulásra, a továbbtanulásra, a nyelvtanulásra, többek között egyéni fejlesztési utak, differenciált tanulásszervezés és pályaorientációs tanácsadás révén. A programban országszerte mintegy 3000 diák tanul. (A 2000-ben elindított Arany János Tehetséggondozó Program valójában három programot takar: az Arany János Tehetséggondozó Programot, az Arany János Kollégiumi Programot és az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programot.)

Hasonlóan az egyéni fejlesztésre helyezik a hangsúlyt a mintegy 4000 hátrányos helyzetű tanulónak segítő tanodák is. A tanoda meghatározása szerint „civil vagy egyházi szervezetek által működtetett, helyi sajátosságokra, a gyermekek, fiatalok önkéntes részvételére és egyéni szükségleteire építő innovatív szemléletű hátránykompenzációs kezdeményezés”, amely segíti a társadalmi perifériára szoruló diákok személyiségfejlődésének kibontakoztatását. A száraz definíción túl a tanodák célja egyértelmű: az iskolai kereteken kívül, de az iskolával lehetőleg együttműködve a hátrányos helyzetű tanulók készségfejlesztése. Tanulási módszerek kialakítása, motiváció megteremtése, kommunikációs készségfejlesztés – csak néhány a tanodák megfogalmazott céljai közül, még ha az országszerte működő 120-170 tanoda nagyban különböző is. A tanodaprogram az utóbbi években elindult a hálózatosodás útján, amely egyrészt segíti a kezdeményezések közötti tudásmegosztást, így az egyes tanodák módszertani fejlesztését, másrészt hatékonyabb érdekérvényesítést tehet lehetővé. Utóbbira szükségük is van, hiszen a többségében civil tanodák központi támogatások nélkül egyelőre nehezen tudnának fennmaradni.

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait 
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

Kövessen bennünket a facebookon is!