Az oktatásnak van egy területe, amelynek fontosságában mindenki egyetért. Ez a terület a nyelvoktatás. Hogy mennyire fontos, azt pontosan tudják a szülők és gyerekeik. A munkaadók részéről egyre általánosabb alapelvárás az idegennyelv-tudás. Az oktatási döntéshozók immár két és fél évtizede dolgoznak ki programokat, tervezeteket, s persze a pedagógusok is tökéletesen tisztában vannak a korszerű nyelvtanítás és nyelvtudás kiemelt szerepével. Mégis, az adatok azt mutatják: a rengeteg ráfordítás, a korszerű tankönyvek és módszerek, az internet korábban ismeretlen nyelvtanulási lehetőségei, illetve a kinyílt világ ellenére is csak korlátozottak az eredmények. A felsőoktatásban tanuló hallgatók 20-22%-a például a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudja átvenni diplomáját.

Beszédes elnevezés, beszédes számok: a Diplomamentő Program

A ’diplomamentő’ kifejezés azt sugallja, hogy valamit meg kell menteni, vagyis valahol nagy lehet a baj. Ha pedig egy diploma és a munakerőpiaci kilépés előtt álló, vagy azt már közelről megtapasztaló felnőtt fiatalt kell megmenteni, akkor még nagyobb lehet a baj. A felsőoktatásban tanuló hallgatók 20-22%-a a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudja átvenni diplomáját – és sajnos sok esetben már később sem képes megszerezni azt. 2006 és 2014 között mintegy 50 ezer hallgató emiatt nem mondhatta el magáról, hogy diplomás ember, ennyi értékes  „papír” ragadt benn – reméljük, csak ideiglenesen – az egyetemi-főiskolai trezorokban. Nehéz ezt pozitívan megközelíteni, hiszen a fentiek értelmében mindez az egyén, valamint a gazdaság és a társadalom oldaláról is elveszett időnek, pénznek és energiának tűnik. Hogy kedvezőtlen pszichés vonatkozásait, a sikertelenség kudarcélményét, valamint az így elmulasztott (élet- és munkaerőpiaci) lehetőségeket ne is említsük.

A mentőövek a vízben, a csónak távolodik

Talán ezt a gazdaság számára is forintosítható veszteséget ismerte fel a kormány, amikor 2014 őszén, úgy 3 milliárd forinttal megerősítve, útjára indította a Diplomamentő Programot. Az ingyenes programra és tanfolyamokra (az érintettek legszélesebb körének csak a nyelvvizsga díját kellett saját zsebből megoldani) utoljára 2015. november közepéig lehetett jelentkezni, onnan már csak az eddig elindult csoportok futnak ki, egészen 2016 végéig, amikor – jelen állás szerint – a teljes program lezárul.

A legfrissebb hírek alapján a nyelvtanulás viharos vizeiről lassan kievező állami projekt (a program egyik logója egyébként a mentőöv) finoman szólva is csak részsikereket hozott. Egyes információk szerint a tavaly őszi indulás környékén 30 ezren érdeklődtek a Diplomementő iránt, de a később inkább hangoztatott és bevonni szándékozott 10 ezer fő már inkább tükrözi a realitást. Ugyanakkor az állami programgazda, a lebonyolítással megbízott szerv, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) friss, a HVG által közölt adatai azt mutatják, hogy a tanfolyamot eddig elvégzett 7200 főből mindössze csak 2200 személy tudta a támogatási szerződésben vállaltakat teljesíteni. Vagyis megszerezni a hőn áhított komplex középfokú nyelvvizsgát. A projekt-folyamat egyre csökkenő számait figyelve az biztosan látszik, hogy itt többről van szó, mint egy hiányzó papírról. A felsőoktatási hallgatók nyelvismereti gondjai csak a jéghegy csúcsát jelentik. E problémák talapzata messze a közoktatásba nyúlik.

Ladies and Gentlemen! Meine Damen und Herren!

De nézzünk körül Európában, s vizsgáljuk meg, milyen a magyar népesség nyelvtudása nemzetközi összehasonlításban! Ez egy sokak által nem szeretett, rengeteg vitát kiváltó téma és terület. Nem igazán kedvelt, mert a létező és a szakemberek által még elfogadhatónak tekintett nemzetközi felmérések rendre azt mutatják, hogy idegennyelv-tudásban Magyarország sajnos az utolsók közé tartozik az európai mezőnyben. S ha tükör, hát nem túl kedvező az általa mutatott kép.

Különösön igaz ez az angol nyelv esetében, amely itthon toronymagasan vezeti a tanult és tanulni kívánt nyelvek mezőnyét a népesség minden korosztályában. A 2014/2015-ös tanévben az általános és középiskolai tanulók 67%-a is angolul tanult. Ez azt jelenti, hogy többen próbálták elsajátítani, mint az összes többi nyelvet együttesen. A második a német, amit a francia, a spanyol és az olasz nyelv követ. Ha különbontjuk az alap- és középfokú oktatást, látjuk: általános iskolában a diákok háromnegyede Milne/Shakespeare/Imagine Dragons, míg egynegyedük a Grimm-testvérek/Goethe/Rammstein nyelvét fedezi fel. A részletes adatsorok a kormány 2015-ös kiadású Oktatási Évkönyvében tanulmányozhatók.

AZ EF-lista

2015 tavaszán jelentette meg az Education First (EF) nemzetközi oktatási cég legfrissebb ranglistáját. Az általuk összeállított, önbevalláson alapuló, anonim és sok szempontú mérési rendszer, az EF English Proficiency Index (EF EPI) a nem angol anyanyelvű országok lakosságának angol nyelvi szintjét hivatott mérni világszerte. A rangsor nagymintás, mert több mint 2 millió tesztkitöltés alapján állítják össze. 2015-ben Magyarország a 21. helyen szerepel, ami látszólag nem is olyan rossz, hiszen a High Proficiency és az alatta lévő Moderate Proficiency kategóriáknak még pontosan a határán van. (A legmagasabb kategória a Very High Proficiency.) Azonban a szomszédos országok közül csak Szlovákia van picivel mögöttünk, a többiek előttünk. Még elgondolkodtatóbb, hogy a tavalyi, 2014-es 17. helyhez képest az idei pozíció 4 helynyi hátracsúszást jelent. Az meg már egészen furcsa vetülete a méréssorozatnak, hogy a 2013-as kiadásában Magyarország még a 9. helyen szerepelt, 2012-ben pedig a 8. pozíció volt a miénk. Mindenesetre a sorozatot indító 2011-es év 20. helye után, öt év elteltével, ismét ugyanott vagyunk. 

Az EF mérései azért fontosak, mert a legtöbbet hivatkozott nemzetközi kutatás, az Eurobarometer eredményeihez képest alternatívát jelentettek. Főleg azok számára, akiknek az utóbbi által mutatott kép túl sötétnek tűnt. Ők a 2012-es és 2013-as EF-eredmények alapján egy sokkal pozitívabb képet tudtak felfesteni a hazai (angol) nyelvtudás mértékéről, visszautasítva, s klasszikus magyar borúlátásnak, önostorozásnak  aposztrofálva a hiányokra mutató kutatásokat, cikkeket, tanulmányokat. Egyúttal több optimizmust, valamint a néhány tekintetben kétségtelenül javuló nyelvtudási mutatók előtérbe hozását kérve. Úgy tűnik, 2015-ben már nem ilyen erős hivatkozási alap az EF EPI, legalábbis eredményeit nemigen tűzi zászlajára senki.

Az Eurobarometer-lista

Az Eurobarometer 1973 óta végez a legkülönfélébb területeken közvéleménykutatás-alapú felméréseket az Európai Bizottság égisze alatt. Ily módon a világ egyik legnagyobb, évtizedek alatt kialakult, a döntéshozókat is segítő adatbázisáról van szó. Természetesen az oktatási szférával kapcsolatba hozható területeken is születnek felmérések. Egyik ilyen sorozatuk az Eurobarometer – Europeans and their Languages, amelynek 2012-es, eddig utolsó jelentése, igen nagy vihart kavart itthon. Az érzelmek feltörése nem véletlen. A jelentés szerint a magyarok utolsó helyen állnak a legalább egy idegen nyelvet társalgási szinten beszélők kategóriájában, az arány mindössze 35%. Az angolt tekintve is ugyanilyen rossz a helyzet, minden európai tagállamban magasabb az angol nyelvet társalgási szinten beszélni képes állampolgárok aránya. Vagyis itt elért, 20%-os eredményünkkel ebben a kategóriában is csak az utolsó helyet tudjuk elfoglalni.

Ha a két felmérés, az EF és az Eurobarometer legutolsó megállapításait összevezetjük, lényegi különbséget ma már nem látunk. Különösen elszomorító, ha az eredményeket kelet-közép–európai szomszédaink, illetve a nyelvrokonsági körbe tartozó, nyelvi szempontból a magyarokhoz hasonlóan szintén elszigetelt finnek és észtek helyezéseivel vetjük össze. De a történelmi okoknál fogva anglomániával kevéssé vádolható franciák is kétszer annyian beszélnek angolul, mint itthon. Azaz sajnos szinte mindenki – talán a szlovákokat kivéve – jelentősen előttünk jár, akár az általános idegennyelv-tudást, akár modern korunk közvetítőnyelvét, az angolt vesszük alapul. 

Joggal merül fel tehát az a kérdés, hogy a leginkább érintettek: a közoktatásban jelenleg is tanulók, illetve a már a rendszerváltás utáni iskolarendszerben szocializálódott huszon- és harmincéves fiatalok nagy tömegei miért nem tudnak legalább egy világnyelvet államilag elismert bizonyítvány formájában is tudássá konvertálni? Márpedig ha valakik értik, miként működik a modern világ, és mik az elvárások, akkor pontosan ők azok. Akkor hol lehet a probléma?

Közoktatás, közhely, munkahely

Közhely, hogy ha valamit az életkorilag megfelelő időben nem sikerül megalapozott tudássá tenni, azt később nagyon-nagyon nehéz pótolni, s csak kőkemény, tudatos munka révén lehetséges. A nyelvtanulás, a nyelvtanítás ennek tipikus példája. A nyelvtudás – a valódi nyelvtudás, s nem csak a papír – napjainkban nagyon értékes, s egyre keresettebb a piacon. Sok esetben többet ér, mint maga a szakmai tudás, ami szükséges, de számos  esetben már nem elégséges feltétel. A munkaadók felől ez úgy néz ki, hogy a (frissdiplomás) fiatal úgyis megtanulja, mik az adott cégben, intézménynél a speciális szakmai követelmények. Ha a jelölt szakmailag-emberileg alapvetően megfelel, az ott szükséges gyakorlati tudást például belső képzésekkel is viszonylag rövid idő alatt fel lehet húzni a megfelelő szintre. De egy (sőt, ma már több) megkövetelt nyelvet nem lehet elsajátítani néhány hónap alatt. Ehhez hosszú évek megalapozott munkája, befektetése szükséges. Mégpedig az életkorilag legmegfelelőbb szakaszban, a köznevelésben-közoktatásban eltöltött idő alatt.

Azért félig tele a pohár

Azonban ne felejtsük el, hogy a nyugati nyelvek oktatása igen alacsony szintről indult az 1990-es évek elején, a rendszerváltást követően. A mai negyvenes-ötvenes szülői generáció tagjai még emlékezhetnek azokra a ’90 előtti időkre, amikor főtárgyként tanult első idegen nyelv az orosz volt. Ám az nem Tolsztoj, Dosztojevszkij, Bulgakov, Gogol vagy Csehov nyelvét jelentette elsősorban. Hanem a „Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam...” kezdetű mondatot, ami a legtöbb diák számára e nyelv megtanulásának elérni kívánt legmagasabb csúcsát is jelentette. Ugyanakkor angol vagy német oktatás alsó tagozaton szinte egyáltalán nem, felsőben is alig volt. A középiskolában  már a nyelvtanulási tér és a természetes tinédzser-érdeklődés is kitágult, de aki angolul vagy németül magasabb szinten akart megtanulni – és főleg vidéken – az már akkor is magántanárhoz vagy (TIT) nyelvtanfolyamra járt. 

Ehhez képest értékelendő, hogy napjainkra a legalább egy idegen nyelvet beszélők aránya jelentősen emelkedett. Bár az Eurobarometer adatai szerint a 2006-os 42%-hoz képest 2012-re ez 35%-ra esett vissza, de még így is a népesség bő egyharmadát jelenti. Mivel a gazdasági, társadalmi és oktatási kényszerek egyre erősebbek lesznek, illetve a szülői ház nyomása is nagy, feltételezhető, hogy a nyelvtudás fontossága a most iskolapadot koptató gyerekekbe mélyen bevésődik. S a megtorpanás ellenére a növekvő trend tovább  fog folytatódni. Már amennyiben a köz- és felsőoktatás idegennyelv-oktatási szerkezete lényegi pontokon megváltozik. 

A felsőoktatás jövő időben

Úgy tűnik, a folyamatok, legalábbis a felsőoktatásban, elkerülhetetlenül elkezdtek errefelé haladni – bár az ezeket kísérő lépések közül sok rendkívül vitatott. Hogy csak egy példát említsünk: a kormány 2020-tól azt a rendszert kívánja bevezetni, hogy felsőoktatásba csak már nyelvvizsgával rendelkező fiatal juthat be. Megítélés kérdése, hogy ez jó-e vagy rossz. Ha a Diplomamentő kapcsán felvázolt mizériát nézzük, vagy azt, hogy gyakorlatilag az összes gimnáziumot végzett észt diák tud angolul, akár indokolt is lehet a döntés.

Ha viszont azt nézzük, hogy a magyar közoktatás eddig is képtelen volt eljuttatni a fiatalokat a középfokig, akkor kétséges ennek megalapozottsága. Hiszen, vélekedik némelyik szakértő, ebben az esetben megint a  gyerekek iskolai teljesítményét Magyarországon kirívó mértékben meghatározó családi háttér fog dönteni. Ahol megvan az anyagi- és kulturális tőke, ott nem lesz gond. Hiszen a szülők, ahogyan eddig is, egyrészt finanszírozzák gyerekük nyelvtanulását, másrészt motiválják a nyelvtudás, illetve a sikeres nyelvvizsga megszerzésére. Viszont, hogy még árnyaltabb legyen a kép, az új tervek között szerepel az a szakértők által egyáltalán nem vitatott, sőt egyenesen régóta sürgetett lépés is, hogy a felsőoktatásban kötelezővé teszik az idegen nyelven tartott szakmai kurzusokat. Márpedig ezeket csak azok a hallgatók lennének képesek abszolválni, akik valóban tudnak az adott nyelven. De ez még a be nem fejezett jövő idő, s addig a közoktatással is kezdeni kellene valamit.

A közoktatás jelen időben

Nikolov Marianne, a kérdés egyik hazai szakértője Az idegen nyelv tanulása és a nyelvtudás című, 2011-ben a Magyar Tudomány hasábjain megjelentetett tanulmányának végén 10 pontban foglalja össze azokat a területeket, ahol szükséges lenne változtatni.

1. Két évtizede az óraszámok növelésétől várjuk a nyelvtanítás és nyelvtanulás minőségének javulását az azt meghatározó tényezők értő elemzése helyett.
2. A sok éve érvényes kommunikatív nyelvtanítási alapelvekre, a nyelvhasználatot előtérbe helyező szabályozás ellenére a közoktatásban továbbra is meghatározóak a nyelvtani fordító, drillező módszerek.
3. A közoktatásban nem eléggé hatékony a nyelvtanulás, a felsőoktatásban pedig szinte teljesen megszűnt.
4. A nyelvtanulás egyes szakaszai nem épülnek egymásra, azt hangsúlyozzuk, amit nem tudnak a diákok, ahelyett, hogy arra építenénk, azt dokumentálnánk, amit tudnak.
5. A nyelvtanárok többségének meggyőződése, hogy sikeresen a motivált és jó képességű diákokat lehet idegen nyelvre tanítani, de nem látják saját szerepüket a motiváció kialakításában és fenntartásában.
6. A felsőoktatásban alig biztosítunk lehetőséget arra, hogy a diákok a választott szakjaikon a szaktárgyakat célnyelven tanulva, a közoktatásban elért nyelvtudásukat szinten tartsák és továbbfejlesszék, holott ez a megoldás kulcsa, amelyhez megfelelő nyelvtudással és motivációval rendelkező oktatókra van szükség.
7. A nyelvtudás mérése és dokumentálása terén kettős rendszert tartunk fenn, amelyben egymás mellett létezik a kétszintű érettségi, amely ugyan ingyenes, de nem akkreditált, valamint a tanulók költségére letehető külső akkreditált nyelvvizsgák rendszere.
8. A felvételi pontszámok kiszámításának szabálya a diákokat az emelt szintű érettségi helyett a nyelvvizsgák felé tereli.
9. Mindkét vizsgarendszert azonos alapvető ellentmondás jellemzi: ahelyett, hogy a diákok nyelvtudását egységes skálán helyeznék el, a lehető legpontosabban és megbízhatóan jellemezve nyelvtudásukat a négy alapkészség terén, amelyből a munkaadók megismerhetnék, mit tudnak, van/nincs kategóriákba soroljuk be őket.
10. Ráadásul a nyelvtudást statikus, végérvényesen megszerezhető áruként fogjuk fel, holott közismerten dinamikusan változik.

Kis matek

A nyelvtudás súlyát és a nyelvvizsga kényszerét még egy nem empirikus, csak házi szerkesztőségi  számítással is hadd szemléltessük. Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központjának (NYAK) adatai szerint 2015-ben összesen 116.618 nyelvvizsgát tettek le a „pályázók” országszerte. Ebből 40.653 sikertelen. Ha az egyszerűség kedvéért 25.000 forintnak számoljuk a legolcsóbb komplex nyelvvizsga díját, és feltételezzük, hogy a döntő többség ilyenre ment el, a sikertelen nyelvvizsgák a magyar családoknak, illetve a társadalomnak több mint 1 milliárd forintba kerültek.

Idén 2000 fővel kevesebben próbálkoztak, mint tavaly, s 3 ezer fővel kevesebb jelentkezőnek sikerült a nyelvvizsga, mint az elmúlt évben.

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait 
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

Következő témánk: Az oktatás kiemelt történései 2015-ben