Sűrű év volt az idei a magyar oktatás szempontjából. Számos beavatkozás történt, nagy változásokról szóló hírek röppentek fel. A teljesség igénye nélkül, ha csak egy gyors felsorolást nézünk, említhetjük a pedagógusok esetében az életpályamodell kiterjesztését, a tanfelügyeleti rendszer elindítását, a belső értékelés bevezetését. A köznevelési szakképzés intézményei a nemzetgazdasági tárcához kerültek. Szó volt a 8 osztályos általános iskolák 9 évfolyamossá alakításáról, az iskolaközpontok létrehozásáról. Az ország egyik legelismertebb oktatási szakemberét, dr. Halász Gábor egyetemi tanárt kértük meg, hogy értékelje, mi történt és mi várható a magyar oktatási rendszerben a változások mentén.

Nemrég jelent meg az OECD friss oktatásügyi kiadványa, és az adatok alapján azt látjuk, jelentős finanszírozási deficit alakult ki az elmúlt években. Az OECD országok közül nálunk invesztálnak az egyik legkevesebbet az oktatásba. Hogyan látja, valóban ilyen rosszul állunk?

A nemzetközi finanszírozási adatok valóban sokkoló képet festenek Magyarországról: vannak olyan területek, amelyeken a teljes OECD közösségen belül a sereghajtók között szereplünk, például abban a tekintetben, mennyire javult – illetve a mi esetünkben: romlott – az oktatás költségvetési ellátottsága. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy amikor kitört a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság, az országok jelentős része tudatosan többet invesztált az oktatásba, és alig pár OECD ország vágta vissza a kiadásokat. Utóbbiak között volt Magyarország is. A most megjelent jelentéshez 2013-as adatok álltak rendelkezésre, el tudom képzelni, hogy valamelyest javult a helyzet a pedagógusok 2014-es béremelésének hatására, de ezt nem tudhatjuk biztosan. Alapvetően költségvetési pozícióbeli romlás figyelhető meg a magyar közoktatásban, és az a logikus, hogy ebben az esetben a nem finanszírozási területeken is problémák jelentkezzenek.

Az oktatásnak van egy területe, amelynek fontosságában mindenki egyetért. Ez a terület a nyelvoktatás. Hogy mennyire fontos, azt pontosan tudják a szülők és gyerekeik. A munkaadók részéről egyre általánosabb alapelvárás az idegennyelv-tudás. Az oktatási döntéshozók immár két és fél évtizede dolgoznak ki programokat, tervezeteket, s persze a pedagógusok is tökéletesen tisztában vannak a korszerű nyelvtanítás és nyelvtudás kiemelt szerepével. Mégis, az adatok azt mutatják: a rengeteg ráfordítás, a korszerű tankönyvek és módszerek, az internet korábban ismeretlen nyelvtanulási lehetőségei, illetve a kinyílt világ ellenére is csak korlátozottak az eredmények. A felsőoktatásban tanuló hallgatók 20-22%-a például a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudja átvenni diplomáját.

Beszédes elnevezés, beszédes számok: a Diplomamentő Program

A ’diplomamentő’ kifejezés azt sugallja, hogy valamit meg kell menteni, vagyis valahol nagy lehet a baj. Ha pedig egy diploma és a munakerőpiaci kilépés előtt álló, vagy azt már közelről megtapasztaló felnőtt fiatalt kell megmenteni, akkor még nagyobb lehet a baj. A felsőoktatásban tanuló hallgatók 20-22%-a a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudja átvenni diplomáját – és sajnos sok esetben már később sem képes megszerezni azt. 2006 és 2014 között mintegy 50 ezer hallgató emiatt nem mondhatta el magáról, hogy diplomás ember, ennyi értékes  „papír” ragadt benn – reméljük, csak ideiglenesen – az egyetemi-főiskolai trezorokban. Nehéz ezt pozitívan megközelíteni, hiszen a fentiek értelmében mindez az egyén, valamint a gazdaság és a társadalom oldaláról is elveszett időnek, pénznek és energiának tűnik. Hogy kedvezőtlen pszichés vonatkozásait, a sikertelenség kudarcélményét, valamint az így elmulasztott (élet- és munkaerőpiaci) lehetőségeket ne is említsük.

Az iskolában az osztályozás a leggyakoribb formája annak, hogy a diákok és szüleik visszajelzést kapjanak a gyerekek teljesítményéről, haladásáról. A kapott jegyek hatása olyan erős, hogy még felnőttként is automatikusan azt mondjuk „ötös voltam bioszból”, „kettes voltam fizikából” ahelyett, hogy árnyaltabban, pontosabban értékelnénk saját erősségeinket, gyengeségeinket – de leginkább azt, aminek az értékelésére ez az az ötfokú skála szolgálna, vagyis a tudásunkat. Jön a félévi hajrá, az utolsó hetek, amikor még meg kell írni egy témazárót, amikor még lehet javítani a jegyeken. De mennyit érnek, mit mondanak valójában a diákok teljesítményéről az osztályzatok?

Osztályozási érdekességek Európában

A számjegyekkel történő értékelésre sokféle gyakorlatot találni. A finneknél például az első hat évben egyáltalán nincs osztályozás. Lengyelországban vagy Bulgáriában például 1-6-ig terjed az érdemjegyek skálája, itt az 1–es a legrosszabb és 6-os a legjobb jegy. Németországban szintén hatos skálán rangsorolnak, de a legrosszabb a 6-os jegy és a legjobb az 1-es.

A felsőoktatási felvételi szezon indulásának biztos jele, hogy itthon is, külföldön is publikálták a friss egyetemi és főiskolai rangsorokat. A felsőoktatási toplisták készítése az elmúlt évtizedekben világszerte virágzó iparággá vált. Mivel valós igényt elégítenek ki, a megnövekedett keresletre szélesedő kínálat a válasz. Így a rangsorok hatása, befolyása növekvő félben van. Akár bevallják a felsőoktatás szereplői, akár nem, akár tetszik nekik, akár nem, e ranglistákhoz ma már mindenkinek viszonyulnia kell. És úgy tűnik, tényleg szükség van ezekre a viszonylag könnyen értelmezhető, valamilyen szempontrendszer szerint egységbe foglalt adatsorokra. Döntéshozók és intézmények, oktatók és diákok, valamint a munkaerő-piac is egyfajta viszonyítási pontként tekint rájuk – minden jól ismert probléma,  korlát és hiányosság ellenére.

Kinek és miért?

A felsőoktatási rangsorok a diákoknak és a szüleiknek abban segíthetnek, hogy a pályaválasztásnál lehető legjobb döntést tudják meghozni. Bár a hazai kutatások megállapítják, az intézményválasztásnál a magyar diákok nem elsősorban a rangsorok alapján döntenek, mégis közel háromnegyedük ismer legalább egyféle ranglistát. Talán nem véletlen. A felsőoktatás folyamatosan átalakul, a változások szinte kiismerhetetlen gyorsasággal követik egymást. Napjainkban is zajlik az egyetemek/főiskolák összevonása vagy éppen szétválasztása. Karok és képzések szűnnek meg és születnek helyettük újak. Bekerült a rendszerbe a felsőfokú duális szakképzés is. Ezek mind-mind olyan „változók”, amelyek között például a személyes kapcsolati háló referenciái nem mindig képesek eligazítani. 

Az egyetemeknek is fontosak az elért helyezések. Mert minél jobbak az eredmények, annál  jobban ki tudják aknázni ennek marketingkommunikációs előnyeit. S annál több, a képzést a siker reményével befejező, tehát „minőségi” hallgatót tudnak magukhoz vonzani. Ez emeli presztízsüket, illetve erősíti versenyképességi, finanszírozási és tárgyalási pozícióikat. Egyúttal (tovább) emelheti renoméjukat, miáltal a következő évben több hallgatót tudnak magukhoz vonzani. S azért is fontosak lehetnek az adatok, mert rengeteg összehasonlító információt szolgáltathatnak munkájuk minőségéről és eredményességéről.

November 30-ig kell feltölteniük portfóliójukat azoknak a pedagógusoknak, akik 2016-ban pedagógus I. vagy pedagógus II. fokozatot érhetnek el a minősítési eljárások során – vagyis azoknak, akik előrébb léphetnek. De mit is jelent ez pontosan? Mostantól már nemcsak a szakértők elemzik az iskolák működését, az elmúlt hetekben bevezették az értékelési rendszert. Bejegyzésünkben a minősítéssel és az értékeléssel kapcsolatos dolgokat foglaljuk össze azok számára, akik nem pedagógusok, de kíváncsiak arra, mi minden szükséges ahhoz, hogy egy pedagógust előléptessenek, hogy fizetésemelést kapjon.

A jól fizetett pedagógus jobban tanít?

Amikor 2013 szeptemberében megemelték a pedagógusok bérét, gyakorlatilag is elindították a pedagógus életpályamodellt – hivatalos nevén a pedagógus előmeneteli rendszert. Ezzel régi adósságot is törlesztettek, bár a pedagógusok továbbra sem kapnak álomfizetést. Tény azonban, hogy ezt megelőzően egy évtizeden át csökkent reálértéken a bérük. A 2002-es közalkalmazotti béremeléskor a tanárok fizetése közel 50%-kal emelkedett, és bár ezzel a lépéssel elérték, hogy abban az évben a pedagógusfizetés megközelítse a diplomások átlagkeresetének mértéként, a következő tíz évben a befagyasztott bér egyre jobban elmaradt az átlagkeresetektől.

Egy műhold fellövése 1957-ben forradalmasítja a világ matematika oktatását. Ennek következtében a magyar általános iskolai matematikatanítás világhírűvé válik. Ezért a finnek a 2016/17-es tanévben megújuló nemzeti alaptantervük egyik központi elemévé teszik módszereinket. Miközben a tavaly középszinten érettségiző diákjaink hat év óta a legrosszabb eredményeket produkálják, és a nemzetközi felmérések szerint is zuhanórepülésre váltanak fiataljaink matematika eredményei. Mit tudnak a finnek rólunk, amit mi nem tudunk saját magunkról?

Mi köze a nagyhatalmi politikának az alsó tagozatos matektanításhoz?

1957. október 4. nevezetes dátum. Ekkor lőtték fel a világűrbe az első ember alkotta objektumot. A Szputnyik-1 névre keresztelt műholdat a szovjetek állították pályára, totális megdöbbenést és hatalmas traumát váltva ki a rivális Egyesült Államokban, akik ezt a szovjetek szimbolikus és technikai győzelmeként élték meg. A távoli világűrben mindössze 22 napig keringő műhold, a „szputnyik-sokk” nagyon is földi folyamatokat indított el.

Ez a pedagógiától és matematikától látszólag távoli kapcsolat különös módon óriási lökést adott a matematikatanítási reformtörekvéseknek szerte a világon. Az amerikaiak és nyomukban a nyugat-európaiak ekkor tudatosították magukban természettudományos és ezen belül a kulcsszereppel bíró matematikai képzés és oktatás hiányosságait. Ez a sokk kellett ahhoz, hogy 1957. október 4-ét a matematikatanítás szempontjából is fordulópontnak tekinthessük – nem csak külföldön, hanem itthon is. Az „új mateknak” nevezett mozgalom világhódító útjára indult.

A nyolcadikosok és szüleik már lázasan olvasgatják az iskolák felvételi tájékoztatóit, látogatják a nyílt napokat. Közeleg a középiskolai felvételi, újra kezdődik a kiélezett küzdelem az elit iskolák helyeiért. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok a legellentmondásosabb iskolatípusok. Támogatottságuk erős az ide járó gyerekek szüleinek, vagy azoknak a szülőknek a körében, akik ide szándékoznak küldeni gyerekeiket. Gyakran vezetik az országos középiskolai rangsorokat, rendre jól szerepelnek a kompetenciaméréseken. Több oktatással foglalkozó szakember véleménye azonban az, hogy ezek az iskolák az esélyegyenlőség ellenlábasai, melyek igen korán bebetonozzák a gyerekek közötti különbségeket.

Visszatérés a boldog békeidőkhöz

A mai hat-, illetve nyolcosztályos iskolatípus a rendszerváltozás idején alakult ki. Az eredeti 14 éves korban történő középiskola-választást a hatosztályos gimnáziumok 12, míg a nyolcosztályos gimnáziumok 10 éves korra hozták előre. Vagyis létrejöttek olyan iskolák, amelyek korábban válogatnak, mint a többség. Ez az iskolatípus azonban nem hagyomány nélküli Magyarországon, a világháború előtt is működtek 8 évig tartó gimnáziumok. A rendszerváltozáskor a kisgimnáziumokhoz való visszatérésnek politikai üzenete is volt: a szocializmus előtti tradíciók felélesztése. Az ilyen típusú iskolák számának gyarapodását segítette az 1985-ös oktatási törvény is, amely lehetővé tette a tantervi kísérletezést. A Glatz Ferenc vezette Művelődési Minisztérium pedig még anyagi forrásokat is biztosított az első nyolcosztályos gimnáziumok számára.

Az iskolában a nemzeti ünnepek és emléknapok jelentőségét, ezáltal a magyar nemzethez való tartozás fontosságát a kötelező ünnepélyek és az azokon elvárt fekete-fehér „szép ruha” jelképezi. A kutatások szerint több más mellett ezek a formális keretek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az iskola befejeztével a fiatalok többsége nem tulajdonít jelentőséget a nemzeti ünnepeknek. A nemzettudat, a hazafias érzület kialakítása fontos célja a történelem tanításának, a nemzeti ünnepekkel szembeni hozzáállás azonban azt jelzi, hogy a nemzeti identitás, a nemzethez való tartozás érzetének kialakításához változtatásokra van szükség. Október 23. apropóján nézzük meg, mit gondolnak a diákok és a pedagógusok a történelem szerepéről!

Így látják a nemzeti ünnepeket

Egy 2010-es kutatás (és a Nemzeti alaptanterv) szerint a történelemtanárok számára a történelemoktatás legfőbb funkciója a hazaszeretetre és a magyarságtudatra nevelés, ezt követi a társadalmi folyamatok megértése és a demokratikus értékrend elfogadtatása.

A pedagógusok szerint tehát a történelemoktatás legfőbb célja a nemzeti identitásképzés. Ennek meglétét, mértékét többféleképpen is megtapasztalhatjuk (pl. közéletben való részvétel, állampolgári kötelességek teljesítése stb.), és erre utalhat a fiatalok nemzeti ünnepekhez való viszonya is.

Ma már a felnőttek és a tanulók nagy többsége hozzáfér az internethez. A digitális technika eszközei is szinte észrevétlenül életünk nélkülözhetetlen részévé váltak. Tudnunk kell őket alkalmazni a munkahelyen, az iskolában, és persze otthon is. Magyarországon mégis kiemelkedően magas a digitális analfabéták száma, számukat kb. 3,3 millióra becsülik. A közvélekedéssel ellentétben a fiatal generáció nagy része sem használja készségszinten a digitális eszközöket, a látszólag folyamatos eszközhasználatuk gyakran kimerül az egyszerű szórakozásban. A gyerekek számára a szülők mellett még ma is az iskola és a pedagógusok jelenthetnék a digitalizálódó társadalomba való beilleszkedés és a szükséges tudás elsajátításának legfőbb forrását. Az az iskola, ahol sokszor hiányoznak a modern eszközök, valamint az azokat alkalmazni képes pedagógiai tudás is. Ennek az ördögi körnek a magyar gazdaság is vesztese.

Célok szintjén jeles

A Nemzeti alaptantervben (Nat) a legfontosabb kulcskompetenciák között szerepel a digitális kompetencia – ez voltaképpen azt jelenti, hogy a Nat kiemelt fejlesztési területként tekint a diákok IKT-használatára (az IKT az információs és kommunikációs technológia rövidítése). Ennek magabiztos, kritikus és etikus használata alatt azt érthetjük, hogy a gyerekek megtanulják értőn, tudatosan, kreatívan és felelősen beépíteni a mindennapokba a számítógép, az okoseszközök vagy az internet (és ezeken keresztül a média) nyújtotta lehetőségeket, legyen szó akár tanulásról, akár szórakozásról.

Észtország viharos történelmi múltra tekint vissza, az önálló államiság évszázadokig hiányzott. Az országot nem egészen másfél millióan lakják, ebből  25% körüli az orosz kisebbség aránya, de nem kezelhetetlenek a kulturális különbségek. A digitális fejlődés sebessége elképesztő. Eredményeik oktatási szempontból is jelentősek. Az elmúlt évtizedek alatt bekerültek a legjobb teljesítményű országok elit klubjába. Az európai mezőnyt tekintve már a TOP 5-ben találjuk őket, sokszor csak az alig 80 kilométerre lévő Finnországgal versengve. De az északi fénynek árnyéka is van. 

Napjainkban a világ számos országából érkeznek vendégek Tallinnba, nem feltétlenül csak turisztikai céllal. Az oktatáskutatók, politikusok, pedagógusok azért jönnek, hogy megértsék, mi az észtek eredményességének titka. Úticélul azért választják éppen Észtországot, hogy képet kapjanak: miként lehetséges ennyire rövid idő alatt, a súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel járó rendszerváltás után, a gazdasági válság közepette, relatíve alacsony ráfordítással ennyire jól működő oktatási szisztémát kiépíteni?