A középfokú végzettséggel rendelkező szakmunkások bérminimuma utolérte a kezdő tanári fizetést, pár éven belül országszerte komoly gond lesz a pedagógushiány. Milyen – akár szokatlannak tűnő – megoldási javaslatok léteznek? Egyszerre forráshiányos, pazarló és alulteljesítő a köznevelés, a legsürgetőbb problémákról, a lehetséges megoldásokról kérdeztük Thaisz Miklóst, az EMMI volt főosztályvezetőjét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának ügyvezető igazgatóját.

A kormányzat arról beszél, hogy jelentősen nőttek a pedagógus-fizetések a pedagógus életpálya bevezetése óta, ezzel szemben lépten-nyomon azt hallani, hogy alulfizetettek a tanárok. Melyik állítás áll közelebb a valósághoz?

A két állítás egyszerre igaz. 2013. szeptember 1-jétől valóban elkezdődött egy pozitív folyamat, amelynek eredményeképpen 2013 és 2017 között négy év alatt átlagosan 40-50% közötti béremelés történt a pedagógusok körében. A béremelést ugyanakkor beárnyékolta, hogy összekapcsolódott a pedagógusok külső értékelési, minősítési rendszerének bevezetésével, ráadásul az átlagosan valóban jelentős mértékű béremelésből a legképzettebb, legtapasztaltabb kollégák az átlagnál sokkal kisebb mértékben részesültek. Hoffmann Rózsa államtitkárságának kiemelkedő eredménye volt a pedagógusbérek minimálbérhez rögzítése, ez a rendelkezés azonban sajnos nem volt hosszú életű, ugyanis egy évvel bevezetése után az országgyűlés kivezette a rendszerből.

A pedagógusok bére tehát 2015 óta nincsen automatikusan hozzárendelve a minimálbérhez, de a minimálbér és a garantált bérminimum évről évre nő január elején. Ez óriási feszültségeket szül, illetve visszahat a pedagógiai pálya önértékelésére és megítélésére is…

A 2013 és 2017 szeptembere között megvalósult béremelés óta sajnos valóban nem nőttek az alapbérek. Vitathatatlan előrelépés, hogy a Klebelsberg Központ és a legtöbb nem állami fenntartó is növelte például az osztályfőnöki pótlékokat – átlagosan a korábbi duplájára. 2010-ben gimnáziumi osztályfőnökként én még bruttó 8000 forint pótlékot kaptam, ma viszont egy gimnáziumi tanár több mint 40 000 forintot kap. Ez nyilván még mindig kevés, és a feladatok is folyamatosan növekednek, de azt nem lehet mondani, hogy nem történt előrelépés ezen a területen. Az alapbérek azonban gyakorlatilag be vannak fagyasztva 2017. szeptember 1-je óta. A pedagógusokat pedig joggal bosszantja, hogy a középfokú végzettséggel rendelkező szakmunkások számára is garantált bérminimum gyakorlatilag utolérte a kezdő tanári alapfizetéseket: 2019. január 1-jétől 195 ezer forint a szakmunkás bérminimum, míg a pályakezdő pedagógusoké ugyanennyi.

Miért megy el bárki ezek után tanárnak?

A tanári pályát eddig sem a pénz miatt választották a fiatalok sem Magyarországon, sem Európa többi országában. Kétségtelen azonban, hogy a tanári bérek értékének ilyen mértékű romlása a minimálbérhez és különösen a garantált bérminimumhoz viszonyítva példátlan a rendszerváltozás óta. Ha rövid időn belül nem történik meg a pedagógusok bérének rendezése, ugyanaz lesz a helyzet, mint 2002-t követően, amikor volt egy egyszeri nagyarányú béremelés, amely rövid időn belül elinflálódott.

A béremelés tehát most „újra” elértéktelenedett, ami ráadásul növekvő munkaterhekkel és sokak szerint megalázó pedagógusminősítési rendszerrel párosult. Szükséges ezzel az eljárással tovább terhelni a tanárokat?

A pedagógusok munkájának fejlesztő célú külső értékelésére a köznevelés színvonalának emelése érdekében régóta szükség volt, ezért a minősítési, tanfelügyeleti és az intézmények szakmai támogatását végző szaktanácsadói rendszer 2013-as bevezetését hasznosnak és előremutatónak tartom. Nem véletlen, hogy azok a pedagógusok, akik már túl vannak a minősítési eljáráson, sokkal pozitívabbak nyilatkoznak a minősítési rendszerről, mint akik előtte állnak.

A minősítésen túl levők talán természetes, hogy pozitívan nyilatkoznak utólag, de ennek egyszerű pszichológiai magyarázata lehet az is, hogy túl vannak rajta. Sokan azonban neki sem fognak, mert olyan plusz energiát igényel, amit úgy érzik, nem kompenzál a majdani fizetésemelés. 

Szinte nincs olyan munkahely, ahol a munkavállalók nem kapnak viszonylag rendszeresen visszacsatolást munkájukról. Na, a magyar iskolák világából mindez rendszerszinten hiányzott 1985 óta. Meggyőződésem szerint a pedagógusok elsöprő többsége pontosan tudja, hogy saját szakmai fejlődésük, azaz végső soron a diákok érdekében hasznos az önértékelésen alapuló külső értékelés. Eleinte értelemszerűen zsigeri ellenállást váltott ki az ellenőrzéstől elszokott pedagógusokból, hogy idegen emberek kezdtek bejárni a tanórákra. Az pedig, hogy ezek az újszerű rendszerek folyamatos korrekcióra szorulnak az első években, teljesen természetes, például hasznos lenne legalább még egy fokozatot bevezetni a Pedagógus II. és a Mesterpedagógus közé. A világon sehol nincs olyan szakmai ellenőrzési vagy akár tartalmi szabályozó dokumentum, amelyik nem szorul folyamatos felülvizsgálatra. A legnagyobb probléma, ami a pedagógusok közérzetét inkább ronthatja, hogy a magyar köznevelési rendszer forráshiányos – bár sok tekintetben pazarló is –, legfőképpen pedig, hogy alulteljesít.

Hogy érti, hogy pazarló is? Ön is említette, hogy a pedagógusok bére alacsony. Akkor hol jelentkezik a „pazarlás”?

Magyarország a GDP-jéhez viszonyítva összességében nem költ kifejezetten keveset oktatásra, bár az sajnos egyértelműen látszik, hogy a terület nem is számít kormányzati prioritásnak... A legfrissebb Európai Bizottsági statisztika, az Education and Training Monitor 2018 szerint oktatásra a GDP 4,9%-a jut, ezzel szemben az EU-átlag 4,7%. Komoly problémát jelent viszont, ami szintén kiolvasható a jelentésből, hogy a pedagógusfizetések a tavalyi adatok szerint 25%-kal elmaradnak a hasonlóan képzett magyarországi munkavállalók átlagbérétől. A pedagógusellátottság pedig tovább romlik a közeljövőben: a következő 10 évben várhatóan 50 ezer pedagógus megy nyugdíjba a 170 ezer pedagógus közül. Lehet, hogy meglepőnek tűnik, amit mondok, de véleményem szerint kevesebb iskolára és valamivel kevesebb, de a jelenleginél lényegesen jobban fizetett pedagógusra lenne szükség. Viszont sokkal, de sokkal több nevelő-oktató munkát segítő kollégára, pedagógiai asszisztensre!

Iskolabezárásokat javasolna?

Fontos alapvetésnek tartom, hogy még a legkisebb településeken is legyen alsó tagozat, a felső tagozatok összevonását azonban számos esetben indokoltnak tartom. Értelemszerűen egy 500-800 fős településen létkérdés, hogy legyen óvoda és legalább alsó tagozat, a felső tagozat azonban már nem feltétlenül indokolt. Egyrészt itt vannak a financiális és pedagógustartalékai a magyar köznevelési rendszernek, másrészt pedig a gyerekeknek is elemi érdeke, hogy megfelelő minőségű oktatásban részesüljenek. A városok egy részében szakmai, minőségi és felzárkóztatási szempontból egyaránt érdemes lehet a helyi iskolaszerkezet átgondolásában, a körzethatárok átrajzolásában és a helyi sajátosságokra reagáló egyedi megoldásokban gondolkodni. Köztudomású, hogy a magyar iskolarendszer hosszú évtizedek óta nem képes kompenzálni a szociokulturális hátrányokat. A hátrányos helyzetű települések, településrészek/szegregátumok helyzetének rendezéséhez biztosan újszerű megoldásokra van szükség, hiszen a struktúra alapvetően évtizedek óta mozdulatlan, és e tekintetben biztosan sikertelen.

Nem okozna nagy terhet a családoknak, ha a jelenleginél többet kellene utazniuk az iskolába jutáshoz?

Nyilvánvalóan az iskola-összevonásokat soha nem indokolhatják pénzügyi szempontok. Ott szabad csak ehhez az eszközöz nyúlni, ahol az összevonás által a tanulók a korábbinál felszereltebb épületben, megfelelően képzett pedagógusokkal, jobban ellátott, korszerű szemléletű intézménybe kerülhetnek. Ami az iskolába jutásra vonatkozó kérdést illeti, természetesen csak és kizárólag akkor várható el egy családtól, hogy más településre járassa iskolába a gyerekét, ha az előbb említett feltételek teljesülésén felül a gyors és biztonságos odajutás is garantált, például iskolabusszal. Ha az említett feltételek hiányában valósul meg iskola-összevonás, az bűn.

Ha iskola-összevonások lennének, feltételezhetően még több lenne a nagy létszámú osztály, ez nem menne a minőség rovására? Az összevonás nem járna éppen a szükséges variabilitás, az igény szerinti pedagógiai szükségletek még nagyobb háttérbe szorulásával? 

Ha a kérdés úgy vetődik fel, hogy jobb-e kisebb létszámú csoportban tanítani, mint nagyobban, értelemszerűen az a válasz, hogy igen. Ahol lehetőség van rá, természetesen törekedni kell a kisebb csoportok, osztályok kialakítására. Ma viszont a legtöbb helyen nem ez az igazi kérdés, hiszen kevés a tanár, sok a pályaelhagyó, sőt, sok a frissen végzett pedagógus, akinek eszébe sem jut tanári pályára lépni. Egyes felmérések szerint a frissen végzett általános iskolai tanárok közel 40%-a nem dolgozik tanárként. A „pályaelhagyókat” pedig versenyképes, a jelenleginél sokkal magasabb alapbérrel és minőségi bérelemekkel lehetne visszacsábítani. A nemzetközi kutatások egyöntetűen azt mutatják, hogy vitathatatlanul fontos a csoportlétszám, de a jó tanár és a megfelelő pedagógiai módszer ennél még sokkal fontosabb. Szóval, keresd a módszert és mindenekelőtt: „keresd a tanárt”!

Ami a diákok eltérő, egyéni igényeit illeti: egyrészt egy intézményen belül is kiválóan lehet differenciáltan, adaptív szemléletben nevelni-oktatni, másrészt pedig nem egységesen alkalmazandó receptet javasolnék, hanem pont az ellenkezőjét. Ahol szakmailag indokolt, nem kellene félni az iskolák összevonásától, ahol viszont a szétválasztás irányába érdemes elmozdulni, nem lehet a pénzhiány az oka a szétválasztásnak.

Említette, hogy az alsó tagozatokat meghagyná minden településen, de felső tagozatokat összevonna. Ezek szerint a 9 évfolyamos iskola gondolata lekerült a napirendről?

A 9 évfolyamos általános iskola bevezetése jó gondolat volna, ha egy „üres lapra” kellene felvezetni egy lehetséges korszerű oktatási rendszer alapjait. A jelenlegi helyzetben nem tartom időszerűnek a kérdést, és azt gyanítom, hogy ezért került le az oktatásirányítás napirendjéről is. A magyar köznevelésnek a sok rendszerszintű változás, átalakítás után most nyugalomra van szüksége. Nem beszélve arról, hogy ha a 8-ról átállnánk a 9 évfolyamos struktúrára, több tanárra, több tanteremre lenne szükség akkor, amikor éppen nem növekszik, hanem csökken a hadra fogható pedagógusok száma.

A beszélgetés során számos problémát érintettünk, mindezek közül melyeket tartja a legégetőbbnek?

Az oktatási rendszer eredményessége elsősorban a pedagógusokon és az intézményvezetőkön múlik, ezért a megkezdett, de sajnos meg is rekedt bérrendezés folytatását tartom a legfontosabbnak. Ezt nem valamiféle „szakszervezeti logika” mondatja velem, hanem annak belátása, hogy a pedagógusokon múlik körülbelül minden. Régi adósságunk az intézményvezetők megbecsültségének javítása is, amelyet egy olyan „intézményvezetői előmeneteli rendszer” keretében tartanék a legcélravezetőbbnek, amelyben a megemelt igazgatói alapbérek mellett a teljesítménynek, az adott intézmény eredményességének is szerepe lenne.

Magyarország jövője szempontjából stratégiai kérdésnek tartom a leszakadóban lévő kistelepülések és városi szegregátumok óvodáinak, iskoláinak fejlesztését, hogy a szociokulturális hátrányokat kompenzálhassa az iskola. Az elmúlt években történtek ugyan előremutató intézkedések – tankerületek létrehozása, nehéz körülmények közötti munkavégzésért járó pótlék bevezetése, tanodák, biztos kezdet gyerekházak működésének biztosítása, leszakadó térségeket célzó uniós programok kiírása stb. –, ezek azonban messze nem tekinthetőek elégségesnek. A legnehezebb helyzetű intézményeknek egyedi, a helyi sajátosságokat messzemenőkig figyelembe vevő megoldásokra és komoly többletforrásra van szüksége. Az általános béremelésen felül szükséges a hátrányos helyzetű óvodák, iskolák kiemelt támogatása, hiszen a mostani körülmények között szinte a csodával határos, amikor egy hátrányos helyzetű zsákfaluba sikerül szakképzett és rátermett pedagógust találni. Az 50 év feletti korosztályba tartozó pedagógusok még néhány évig viszik a hátukon ezeket az intézményeket, néhány éven belül viszont drámaivá válik a helyzet átütő intézkedések hiányában.

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

Kövessen bennünket a facebookon is!

Következő témánk: A kreatív iskola