Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

Édes teher a pedagógusokon: a kiemelkedő diákok

Tehetséggondozás és köznevelés

Párhuzamos interjút készítettünk a köznevelés két kiemelt fontosságú területéről. A mai interjúnkban a tehetséggondozásról, a ranglisták élén szereplő iskolák felelősségéről Szebedy Tas igazgatót (Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános iskola), a holnapiban a felzárkóztatásról, integrációról, a hátrányos helyzetű gyerekek iskolában tartásáról Lacza Ildikó igazgatót (Gyulaji Általános Iskola) kérdeztük. 

varosmajor2.jpg

A Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola az egyik legnépszerűbb budapesti iskola a szülők körében, sokan szeretnék ide járatni gyerekeiket, így komoly verseny van a helyekért. Az iskola évről évre eredményesebb, már az előkelő 6. helyet szerezte meg a legfrissebb országos középiskolai rangsorban. Milyen elvárások fogalmazódnak meg egy elit iskola tanulói, pedagógusai és igazgatója felé? Milyen problémákkal küzdenek a gyerekek egy erős iskolában és mivel jár a tehetséggondozás? Ezekről is olvashat az igazgatóval, dr. Szebedy Tassal készült interjúnkban.

Egyszerre működnek általános iskolaként és gimnáziumként. Hogyan hat ez a Városmajori iskola hagyományaira?

Az iskola hagyományait igyekszünk mind a két intézményben folytatni az egyesítés után is, jelenleg 798 gimnáziumi és 516 általános iskolai diákunk van. A közös működés kevés új hagyományt inspirált. Mind a két iskola színvonalas, jól kidogozott hagyományrendszerben működött korábban is, és szeretnénk, ha ez nem változna meg radikálisan.

Milyen a kapcsolat az alsó, felső tagozat és a gimnázium között, milyen arányban maradnak a diákok vagy mennek el, érkeznek az újak?

Kevés a kapcsolat az általános iskola és a gimnázium rendszere között. Két nagyon önálló, tekintélyes, eredményes, népszerű és kialakult színvonalas intézmény összekapcsolása nehéz feladat. Nem szabad türelmetlennek lenni ezen a téren. Más a profilja a különböző iskolafokoknak. A jól működő alsó tagozat adja és alapozza meg az iskola jó felkészítő erejét. Erre lehet szorgalommal, következetességgel felső tagozaton építeni. Ugyanakkor a gimnázium és az általános iskola egymáshoz való kötődése még nagyon sok feladatot, a célkitűzések világosabb egyezetését igényli. Ezen még rengeteget kell dolgoznunk.

varosmajori_gimnazium.JPG

Mit jelent az elit iskola az Ön számára?

Nem tudom, mit ért az elit iskola kifejezés alatt, ezt gyakran kedvezőtlen értelemben használják, olyasmit értenek alatta, hogy jól tanuló, tehetséges gyerekekkel könnyű dolgozni. A mi esetünkben a kiemelkedő, jó képességekkel rendelkező, nagy számban értelmiségi családokból jövő tanulók nagy felelősséget jelentenek. A gyerekek és szüleik igényes, színvonalas képzésre, foglalkoztatásra várnak. Egy a miénkhez hasonló közegben a jó tanári teljesítmény sok készülést, sok és áldozatos pedagógiai munkát feltételez. Eredményt pedig akkor tudunk produkálni, ha a tanári munka és a diákok befektetett energiái összhangban vannak, valamint ezt a szülői háttér is támogatja. A tehetséges tanulók, még ha más szempontból is, de ugyanolyan speciális figyelmet igényelnek, mint a kevésbé tehetséges, és összetett hátránnyal érkezők. Ha jól végezzük a munkánkat, természetesen itt is sok az öröm, de mellette sok fáradság jellemzi a hétköznapokat.

Milyen képzéseik vannak? Melyek a legnépszerűbbek?

Van két hatosztályos képzésünk a gimnáziumban, egy német nyelvi és egy angol nyelvi osztály indul minden évben. Számukra a 9. évtől választható plusz órakeretben van lehetőség kiegészítő emelt szintű ismeretek szerzésére.
Van két négyosztályos képzésünk, egyikben ének-zene fél osztály és biológia fél osztály, a másikban matematika fél osztály és informatika fél osztály.
Van egy nyelvi előkészítő öt éves képzésünk, fél osztály német nyelvi és fél osztály spanyol nyelvi képzéssel.
Ezek váltógazdálkodással alakultak az elmúlt években, a nyelvi előkészítő nulladik éves képzés rendkívül népszerű, valamint a matematika és a biológia, ezekre számszerűen irreálisan nagy az érdeklődés. De összességében mindegyik képzésre óriási a túljelentkezés.

Foglalkoznak-e az iskolában fejlesztéssel, van-e erre igény?

A tehetséggondozás mindenképpen fejlesztéssel járó munka, állandó innovációs gondolkodás jellemzi a munkánkat. A tantestületben is és a tanulók és a szüleik körében is egyaránt nagy az igény erre.

Vannak-e hátrányos helyzetű gyerekek, van-e tanulási zavarral küzdő gyerek?

Természetesen, sőt, egyre több jó képességű, de súlyosan tanulászavaros gyermek is van a tanulóink között. A kifejezetten tehetséges gyerekek között is gyakori, hogy néhány területen fantasztikusan fejleszthető, más területen pedig súlyos gondokkal küzdenek. Lelki problémás, családi és vagy gazdasági nehézségekkel küszködő gyerekek is nagy számban jelen vannak. A közel 800 gimnazista között gyakorlatilag minden hasonló nehézség megtalálható ugyanúgy, mint más iskolákban.

1991 óta vezeti a Városmajori Gimnáziumot, munkája során milyen változásokat lát? Felfedezhetőek tendenciózusan erősödő pszichés vagy tanulási zavarok, egyéb jelenségek?

A nehézségek egyre összetettebbek és súlyosabbak. A társadalom zilált állapota nem kedvez a gyerekek lelki pszichés állapotának, a helyzet egyértelműen romló tendenciát mutat. A változás erősen érzékelhető, és a tanári munka is egyre komplexebb, egyre megterhelőbb, egyre több figyelmet, energiát követel. A pszichés zavarok sokkal láthatóbbak, mint egy-két évtizeddel korábban.

Van fejlesztő tanár, pszichológus, logopédus az iskolában? Milyen kapcsolatban vannak a szakszolgálattal?

A gimnáziumban nincs fejlesztő tanár. Nincs logopédus. Emberhiány miatt a fejlesztéseket a rendszer központosítva kezeli, szakember alig van, idő nincs, probléma viszont rengeteg. Szerencsénkre iskolapszichológusunk van, hihetetlen, mennyit és milyen intenzitással dolgozik, óriási áldásnak érezzük a jelenlétét, de ha három pszichológus lenne, ők is egyfolytában telítve lennének feladattal.

varosmajor1.jpg

Milyen a tanári kar, a nevelőtestület, mennyire vesznek részt a tanításon kívüli programokban? Mekkora a fluktuáció?

A tanári kar jól képzett, a gimnáziumban szinte hiánytalanul egyetemi végzettségűek a kollégák, és számosan dolgoznak több szakos végzettséggel, szakvizsgával, vezetőtanári szakértelemmel, mestertanári besorolással, egyéb szakértői, érettségi vizsgáztatói képesítéssel és gyakorlattal. A tantestület szakmai tekintetben nagyon erős társulat.

A fluktuáció sajnos nőtt az elmúlt években, ez nagy nehézségeket okoz, de igyekszünk a hagyományaink és közösségépítő programjaink életben tartásával átadni az új csapatnak szakmai programunkat, és továbbvinni az eddigi értékeinket. A tantestület jelentős része vállalja a tanításon kívüli programokkal járó feladatokat. Sajnos az egyre összetettebb adminisztratív terhek és a folyamatosan növekvő óraterhelés nagyon kiveszi az erőt mindenkiből. A kondícióink romlanak, a velünk szemben megfogalmazott elvárások viszont minderről megfeledkezve egyre magasabbak.

Minősítés volt-e az iskolában, mit gondol erről, illetve a pedagógiai előmeneteli rendszerről?

A tantestület harmada már kiválóan megfelelt a minősítésen, a testület 15%-a mestertanári minősítést szerzett. A minősítéssel járó terhek szintén nincsenek tekintettel a magas színvonalú munkával járó túlterhelésre. 

Milyen tankönyveket használnak, van-e saját fejlesztésű tananyaguk, illetve hogy állnak az IKT eszközökkel?

Vannak saját fejlesztésű tananyagaink és tehetséggondozó programjaink is. Az IKT eszközök tekintetében sajnos a valaha éllovas helyzetből mára az egész közép-magyarországi régióra jellemző sereghajtók lettünk mi is, ennek megoldására jelenleg semmilyen központi forrás nincs, csak ígéretek. Röviden, abból élünk, amit az elmúlt években a szülők ajánlottak fel iskolánknak. IKT eszközök tekintetében sok lemaradásunk lett az utóbbi időszakban. Talán 2017-ben változik majd a helyzet.

2009 óta Tehetségpontként működnek, hogyan képzeljük el ezt a gyakorlatban, milyen munkával jár a gyerekek és pedagógusok számára, illetve milyen pluszokkal, pozitívumokkal?

A képzési rendszerünk egyik alapvető része a tehetséggondozás. Két és fél évtizede vagyunk ismert tehetséggondozó intézmény. 2009 óta lettünk tagjai a nemzeti tehetségpont hálózatnak. A tehetségek azonosítása, a tehetséges fiatalok fejlesztése, gondozása minden induló osztályunkban létező, fontos feladat. Kiemelt területei a tehetséggondozásnak a matematikai tehetségek felismerése, fejlesztése, az egyéni fejlesztő feladatok kidolgozása, a versenyeztetés. Hasonló módon fizikából, biológiából, történelemből, informatikából és a többi tantárgyból is támogatjuk a kiemelkedő tehetségű diákokat. A tehetségazonosítás alapján a tanulók megerősítése, biztatása a legtöbb szaktanár számára kiemelt fontosságú feladat. Külön egyéni tehetséggondozás történik a zenei képzés keretein belül, ahol a kiemelkedő tehetségű diákokat személyre szóló fejlesztéssel, komoly produkciókban való szereplésre készítjük fel. Tehetségpontként főleg csoportos tehetségfejlesztést valósítunk meg, mint a matematika-fejlesztő csoport, és szakkörök keretében még a fizika, a biológia, az informatika, az idegen nyelvek, a művészettörténet, a történelem és az emelt szintű képzés kisebb létszámú csoportjai szintén tehetségfejlesztési műhelyekként működnek. Ez pluszként a tanárok számára külön felkészülést, időráfordítást jelent, a gyerekek számára pedig többletfeladatokat. Az eredmény a fejlődés, ami a tanulmányi versenyeken, érettségi vizsgákon jelenik meg legvilágosabban. Részben ez vitte előre a rangsorokban az iskola sikeres szereplését.

varosmajor3.jpg

Jut-e idő, energia közösségfejlesztésre, és ha igen, milyen értékek mentén szerveződik meg?

Rendkívül fontosnak tartjuk a közösségi programok szervezését. A hagyományos iskolai rendezvényeink mindegyike idetartozik. A szalagavató, gólyabál, ballagás, diáknapok és fesztiválok, jótékonysági programok szervezése körében a tanulók széles köre munkálkodik, amelynek keretében az együttműködési, szervezési készségeik alakulnak. Nagyon fontosnak tartjuk az egymásra figyelést, a segítségre szorulók iránti pozitív segítőkészség erősítését. Ezen a téren idén például mintaszerű volt a Tűzoltó utcai Gyermekklinika támogatására szervezett jótékonysági est, amely az előadóművészetben is jeleskedő tanulóink és a meghívott vendégművész segítségével valósult meg. Hatalmas élmény ez minden résztvevőnek, és rengeteg munka a szervezőknek, ezeken a programokon szerencsére a diákok óriási erőfeszítéssel, nagy felelősségérzettel vesznek részt. Ezekből a közösségi eseményekből mindenki a megvalósítás örömén és sikerén túl lelki és szellemi épüléssel is lép tovább.

A képek forrása: https://www.instagram.com/varosmajor/

kisborito.jpgTovábbtanulás előtt állsz, de nincs még konkrét elképzelésed? Nagyjából tudod, merre mennél tovább? Többet szeretnél tudni a felvételi rendszerről?
A szempontokhoz, önismereti kérdésekhez sok segítséget találhatsz a #felvételi című kiadványban is. A kézikönyvben összegyűjtötték a külföldi továbbtanulás képzési formáit és az igénybe vehető támogatásokat, ösztöndíjakat is.

 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Kövessen bennünket a facebookon is!
Következő témánk: Integráció és köznevelés, interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr6212030225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2016.12.07. 23:37:29

a legnagyobb gond az, hogy a parlamenti képviselők nem ide jártak iskolába...ugye...:O)

EZÉRT IS SZÍV A MAGYAR TÁRSADALOM.....

Kovi1970 2016.12.08. 19:58:32

@kvadrillio: te biztos nem jártál oda mert nem tudsz szöveget értelmezni.
Ez nem arról szól.

Volt lehetőségem egy újpesti iskola tehetséggondozó hétvégéjét megnézni. Amit egyik másik szakkör tudott, az valóban nem hétköznapi. Nyilván kérnek érte pénzt de nagyon sokat kap az ember egy elenyésző összegért. De ehhez egy tehetséges gyerek is kell, persze:)

bonebear · http://cinca.blog.hu 2016.12.08. 21:47:23

De legalább egy sor politikus gyereke járt/jár ide, szóval van némi remény. De ennél sokkal fontosabb, hogy mennyi segélykiáltás van elbújtatva a válaszokban. Ha már egy ilyen jobb helyen is ilyen rossz a helyzet több tekintetben, akkor mi lehet máshol?
süti beállítások módosítása