Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

A legelszántabbak színművésznek, a biztonsági játékosok szakképzésre jelentkeznek

Friss felsőoktatási jelentkezési statisztikák

46747241_s.jpg 

Örömre is okot adnak a Felvi friss statisztikái: tavalyhoz képest 4 ezerrel többen, több mint 112 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A 2017-es és 2018-as (106 ezer és 108 ezer jelentkező) mélypont után újra megközelítette a felvételiző kedv a 2016-os évit (111 ezer). A jelentkezők többsége most is, mint mindig állami ösztöndíjas formában kíván továbbtanulni. Nézzük, mit árulnak el a felvételizők statisztikái a 2019 szeptemberében induló felsőoktatási képzések népszerűségéről!

Sokkal többen jelentkeznek alapképzésekre

A legtöbben – 77 211-en – alapképzést jelöltek meg első helyen. Érdekes tény, hogy bár négyezerrel több jelentkezés futott be idén, csak az alapképzés népszerűsége nőtt számottevően: éppen ennyivel többen kívánnak ebben a formában továbbtanulni tavalyhoz képest. Osztatlan képzésre 12 ezren, felsőoktatási szakképzésre közel ötezren pályáznak, mesterképzésre pedig 18 ezren jelentkeztek első helyen.

A felvételizők nagy része államilag támogatott, ösztöndíjas képzésen szeretne továbbtanulni. Állami ösztöndíjas képzésekre 97 312-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát 14 722-en jelölték meg elsőként. A legnépszerűbb munkarend magasan a nappali képzés (80 ezer jelentkező), több mint 41 ezren pedig levelezőn folytatnák a tanulmányaikat.

Az esti és távoktatási formákra jelentkezők száma továbbra is alacsony: az estin mindössze 1600-an vannak a jelentkezők (első helyen ezren), távoktatásra 1200-an pályáznak (első helyen hétszázan).

Magyarországon kiaknázatlanok a távoktatásban rejlő lehetőségek, erről részletesen ebben a bejegyzésünkben írtunk.

A legnépszerűbb képzések

Idén is legfeljebb 6 (díjmentesen 3) képzést lehetett választani. A jelentkezési adatok alapján a felvételizők most magabiztosabbnak látszanak: átlagosan 2,7 képzésre jelentkeztek (tavaly ez az arány 3,3 volt).

A képzési területek népszerűségi rangsora az első helyen jelentkezők számát tekintve:

1. gazdaságtudományok (23776)
2. műszaki (15009)
3. pedagógusképzés (13564)
4. bölcsészettudomány (10781)
5. informatika (10157)
6. orvos- és egészségtudomány (9064)
7. társadalomtudomány (5354)
8. jogi (5119)
9. agrár (4529)
10. művészet (5709)

A pedagógusképzés az első helyen jelentkezők mezőnyében tavalyhoz képest egy helyet rontott: majdnem ezer jelentkezővel kevesebben adták be ide a felvételit.

A top 10-ben nagyot ugrott előre a művészet: a tavalyi tizedikről a hetedik legnépszerűbb lett. A jogi képzésekre első helyen jelentkezők száma is jelentősen nőtt, itt is élesebb verseny (magasabb pontszám) várható a bekerüléshez.

A természettudomány évek óta nem kerül a legnépszerűbb tíz képzési terület közé, idén azonban – különösen, ha arra gondolunk, hogy négyezerrel több jelentkezést adtak be – még kevésbé látszik vonzónak. Már az államtudományi és a sporttudomány terület is megelőzte, első helyen pedig még a tavalyinál (2883) is kevesebben, mindössze 2657-es pályázták meg.

A legnépszerűbb alapképzések (BSc/BA) az első helyen jelentkezők számát tekintve:

1. gazdálkodási és menedzsment (5149)
2. mérnökinformatikus (3681)
3. ápolás és betegellátás (3539)
4. óvodapedagógus (3244)
5. pszichológia (3216)
6. kereskedelem és marketing (3148)
7. gépészmérnöki (2918)
8. turizmus-vendéglátás (2717)
9. programtervező informatikus (2613)
10. pénzügy és számvitel (2528)

2015 óta egyre többen jelentkeztek a gyógypedagógia szakra, tavaly már a 8. legnépszerűbb alapszak lett. Idén azonban megtorpant, és bár ugyanannyian próbálkoznak bekerülni rá, mint tavaly, a most megnövekedett felvételiző kedv mellett ez már nem elég, hogy a legnépszerűbb tíz szak között legyen. Érdekes az is, hogy míg nagyjából ugyanannyi első helyes jelentkezője van a legnépszerűbb alapszakoknak, mint tavaly, a gazdálkodási és menedzsment szak jelentősen megugrott: 1300-zal többen jelentkeztek rá, így megduplázta a tavalyi előnyét a második helyen végző mérnökinformatikus szakkal szemben.

A legnépszerűbb osztatlan képzések az első helyen jelentkezők számát tekintve

1. jogász (3298)
2. osztatlan tanári képzés (2545)
3. általános orvos (2337)
4. színművész (796)
5. fogorvos (635)
6. állatorvosi (461)
7. gyógyszerész (385)
8. építészmérnöki (376)
9. grafikusművész (219)
10. agrármérnöki (204)

A legnépszerűbb osztatlan képzések az összes jelentkező számát tekintve

1. jogász (4170)
2. osztatlan tanári képzés (3978)
3. általános orvos (2873)
4. fogorvos (1401)
5. gyógyszerész (1255)
6. színművész (888)
7. állatorvosi (538)
8. építészmérnöki (488)
9. agrármérnöki (482)
10. grafikusművész (401)

Az első helyes és az összes jelentkező számát összevetve jelentős különbséget mutat az osztatlan tanári képzés: bár összesen közel négyezren felvételiznek valamilyen tanári szakra, első helyen csak 2545-en jelölték meg. Még nagyobb arányú eltérést mutatnak azok a szakok, amelyek az általános orvosi szakra be nem került jelentkezők hagyományos B-tervei: gyógyszerész szakra az 1255 jelentkezőből mindössze 385-en akarnak első helyen bekerülni, fogorvosira 1401 jelentkezőből 635-en. A legelszántabb jelentkezőknek most is a színművésznek, az általános orvosnak és az állatorvosnak készülők látszanak: esetükben alig marad el az összes jelentkező száma az összesétől.

A legnépszerűbb mesterképzések (MSc/MA) az első helyen jelentkező számát tekintve

1. tanári (2150)
2. vezetés és szervezés (1021)
3. pszichológia (944)
4. emberi erőforrás tanácsadó (565)
5. pénzügy (433)
6. marketing (432)
7. nemzetközi tanulmányok (391)
8. gépészmérnöki (376)
9. vállalkozásfejlesztés (374)
10. kommunikáció- és médiatudomány (355)

A legnépszerűbb mesterképzések (MSc/MA) az összes jelentkező számát tekintve

1. tanári (2406)
2. vezetés és szervezés (1819)
3. pszichológia (1015)
4. vállalkozásfejlesztés (859)
5. emberi erőforrás tanácsadó (837)
6. marketing (824)
7. pénzügy (701)
8. nemzetközi tanulmányok (644)
9. gépészmérnöki (595)
10. kommunikáció- és médiatudomány (540)

A 2018-as év nagy meglepetése, az emberi erőforrás tanácsadó szak továbbra is tartja a negyedik legnépszerűbb helyét az első helyes mezőnyben, összesen pedig 20%-kal többen jelentkeztek rá, mint tavaly. A mesterképzések közül kimagaslik a tanári szak, ez azonban megtévesztő lehet: a tanári mesterképzésre széles kör jelentkezhet, köztük például olyanok, akik „szintemelő” képzést szeretnének (főiskolai végzettséggel rendelkeznek, de magasabb szintű szakképzettséget akarnak szerezni), vagy akik már tanítanak, de meglévő tanári szakképzettségük mellé újabb szakot végeznének el.

A természettudományos szakok még hátrébb sorolódtak a mesterképzések élmezőnyétől: a legjobb helyen a biológus szak végzett (az összes jelentkezőt és az első helyen jelentkezők számát tekintve is csak a 16.).

Ha máshová nem vesznek fel, majd a szakképzésbe?

A felsőoktatási szakképzésekre lehet igaz a leginkább, hogy biztosítékként szerepelnek a felvételi jelentkezési lapok nagy részén: kereskedelem és marketing szakképzést több mint 3500-an jelöltek meg, de csak 1267-en első helyen. Az alapképzések körében toronymagasan vezető gazdálkodási és menedzsment szak a szakképzések körében is népszerű, de 2783 jelentkezőből mindössze 788 gondolja úgy, hogy elsősorban itt szeretné folytatni a tanulmányait. A többi szakképzési szakon is hasonló arányokat találunk, általában csupán minden 3-4. felvételiző jelöli meg ezeket első helyen.

Fontos dátumok

Április 19-től a jelentkezők az E-felvételi rendszerében folyamatosan nyomon követhetik rögzített adataikat. Bejelentkezés után ellenőrizhetik a feltöltött dokumentumokat, illetve azok feldolgozottságát, később pedig láthatják az eredményeiket (a felvételi pontokat, majd pedig a felvételi döntést). A kiszámított pontokkal kapcsolatos észrevételeket az Oktatási Hivatal személyes ügyfélszolgálatán lehet jelezni.

Június 26-ig kapnak felszólítást azok, akik valamilyen kötelező adatot nem adtak meg, vagy nem küldtek be minden, a jelentkezés elbírálásához szükséges dokumentumot.

Július 10-ig pótolhatják a jelentkezők a felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumok másolatait (pl. felsőfokú oklevél, többletpontot igazoló iratok).

Július 10-ig egyetlen alkalommal módosítható a jelentkezési helyek sorrendje is.

Július 24. a tervezett dátuma a ponthatárok és a felvételi eredmények kihirdetésének.

Augusztus 5-ig minden jelentkező megkapja a besorolási határozatot, amelyről az Oktatási Hivatal e-mailben is küld értesítést. 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Kövessen bennünket a facebookon is!
Következő témánk: Digitális átállás

A bejegyzés trackback címe:

https://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr1314771400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2019.04.18. 11:51:37

Statisztika - egyoldalú értelmezéssel.
Nem csökkent semminek sem a népszedrűsége, csupán hazánkgazdasági állapota és a marketing olyan szakmákat emel ki, támogat, melyekre valójában lényegesen kisebb szüksége van hazánknak.
Nézzük meg az éeső táblázatot:
2. műszaki (15009)
--
4. bölcsészettudomány (10781)
7. társadalomtudomány (5354)
A két divatszakma ugyanannyi fialat vonz, mint egy ország alapját jelentő műszaki pálya. Mert ma globális marketingalapú társadalomban élünk és számos kamuszakma jelenti a könnyű, tiszta életet. PR, HR, média és kommunikáció...
(A többire szükség van, hiszen "szolgáltató" szakmákra is szükség van, nem csak a termelőkre)
.
A másik meg szintén alap mellébeszélés!
A szakképzés KELL ahhoz, hogy tisztességes diplomás legyél.
Soha nem lesz jó mérnök, kutató, fejlesztő stb., akinek nincs alapképzettsége.
De ugye ma ezt nem a kormány tagadja, hanem az ellenzék, hiszen ők reklámozzák, hogy nincs szükség alaptudásra, ott az internet, meg a google.
Elképzelem a posztot jegyzőt egy olyan társadalomban, ahol MINDENI ilyen kamuszakmákat végzett.
Monty Python: amikor mindenki Superman volt és a biciklijavító volt a hős!

megvagyhadnagy 2019.04.18. 12:06:58

@szepipiktor: Meghirdettünk a cégbe adminisztrátori állást. Kb 30 kislány jelentkezett, mindegyik önéletrajza több oldalon sorolta, hogy milyen egyetemet végzett. Kellett volna alap műszaki végzettségű (vagy legalább érzékű) munkatárs is. Ketten elentkeztek. Az egyik aztán visszamondta, mert sokat kellett volna utazni...

harakiri 2019.04.18. 13:34:19

@szepipiktor:

A kormány összeszerelő birkaországot akar, hogy legyen aki béget és ezzel együtt nem gondolkodik, Viszont az ő gyerekeik, szaktudás nélkül kapnak poziíciókat.

ursus artos 2019.04.18. 13:49:56

@harakiri: "A kormány összeszerelő birkaországot akar,"
Erre miből lehet következtetni???
süti beállítások módosítása