Éppen zajlik a középiskolai felvételi vonalhúzása, április körül lesz az általános iskolai beiratkozás – ebben az időszakban újra előkerül, mit is jelent a „jó iskola”. A közvélemény a jó iskolákat gyakran a rangsorok élén álló topiskolákkal felelteti meg. Az általános és középiskolai rangsorok divatosságát mi sem mutatja jobban, minthogy magazinok, közéleti lapok közölnek rendszeresen listákat, és ha felbukkan az interneten bármilyen kísérlet az iskolák rangsorolására, azt egyből átveszi a véleményformáló média is. A rangsorok egyszerre nagyon hasznosak, félrevezetőek, és olykor még károsak is – egy azonban biztos, nem ítélhető meg rajtuk keresztül sem a jó, sem a rossz iskola.
A középiskolai rangsorokról
A legtöbb lista módszertana a diákok pontszámokban mérhető eredményét veszi alapul, így például az alapján alakítják ki a mezőnyt, hogy
- milyen eredmények születnek az érettségin,
- hogyan alakul a nyelvvizsgák aránya,
- milyen felvételi pontszámot visznek magukkal a diákok,
- milyen az iskolák felvételi arányszáma,
- mit mutat az országos kompetenciamérés,
- milyenek az országos tanulmányi versenyeken elért eredmények.
A fenti szempontokat kombináló vagy közülük csupán egyet-kettőt kiemelő listát is találni. A súlyozás sem egységes. Vannak rangsorok, amelyek inkább figyelembe veszik a tehetséggondozást, másoknál nagyobb súly esik a továbbtanulási mutatókra, megint mások főként a szövegértési és a matematikai kompetencia alapján listáznak. Így tehát nincs két azonos lista, még a legjobb tízben is különbségek jönnek ki aszerint, hogy a listakészítők éppen mit tartanak fontosnak kiolvasni az adatokból.
De számít-e valamit, hogy egy iskola a 12. vagy a 35. helyet szerezte-e meg? Nem igazán. A helyezések mögé nézve azt tapasztalhatjuk, hogy az élbolyban lévő iskolák eredményessége között nincs számottevő különbség. Ezért is fordulhat elő, hogy attól függően, éppen melyik szempontot veszi figyelembe egy rangsor, a budapesti Radnóti gimnázium – vagy bármelyik másik – hol előrébb, hol hátrébb szerepel. Miközben az intézmény falai mögött zajló nevelői-oktatói munka nyilván ugyanaz marad.
Ördögi körben az elit és a leszakadók is
Nem szabad elfelejteni, hogy a topiskolák klubjába bekerülni jóformán esélytelen azoknak az iskoláknak, ahová nem szelekció útján kerülnek a gyerekek. Vagyis azok az intézmények, amelyek nem tehetik meg, hogy válogassanak a jelentkezők tömegeiből, hátrább sorolódnak. Ha van, amiért az eredményesség alapján felálló rangsorok igazán kártékonyak, akkor az az, hogy kvázi megpecsételik egy-egy iskola sorsát. Aki elől van, mindig az élbolyban marad, hiszen minden szülő azért küzd, hogy az elérhető legjobb iskolába járassa a gyerekét, így ide fognak járni a legjobb eredményű diákok. A hátra került iskola pedig hátul is marad, hiszen a legjobb képességű, eredményű diákok nem fognak tolongani a helyeiért, a fennmaradása érdekében pedig kénytelen lesz – ahogy mondani szokták – „mindenkit felvenni”.
Középiskolai rangsorok Magyarországon
A legismertebb rangsor a HVG-é, amelyben a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar-, a matematika-, a történelem és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi eredményeit veszik figyelembe. A 2017-es lista összeállításakor újdonság volt, hogy a felsőoktatásba bekerült diákok átlagpontszámát vették figyelembe. A HVG a szakközépiskolákat (korábban: szakiskolákat) most sem elemezte. Az így felállt rangsorok összegyűjtve itt érhetők el.
Alig pár nappal a HVG listája után jelent meg a Nők Lapja különszáma, ahol komplexebb módon hasonlították össze a középiskolákat. Külön listán rangsorolták az állami, az egyházi, a magán és alapítványi gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakközépiskolákat (korábbi szakiskolákat). A Nők Lapja vállalkozásának nagy (és örömteli) meglepetése volt, hogy a közvélemény figyelmét kevésbé felkeltő „hozzáadott érték” alapján is vizsgálta az intézményeket. Mivel lehetetlen minden szempontot egyszerre mérlegelni, az Iskolaválasztó különszámban több listát is készítettek – így a szülők a számukra legfontosabb szempontok szerint is képet kaphattak, hol találhatják meg az ízlésükhöz passzoló intézményt.
Amire jók a rangsorok
A rangsorok sokak igényét kielégítik: az információéhes szülőkét, az olvasottságra törekvő médiáét, a munkájukról visszajelzést váró pedagógusokét, sőt a megerősítésre vágyó diákokét is. Az oktatásirányítás számára is értékesek lehetnek egyes listák, orientálhatják a döntés-előkészítést, például, hogy hová érdemes többletforrásokat bevonni.
Kevésbé nyilvánvaló, mégis az egyik legjelentősebb hozadéka a rangsoroknak, hogy újra és újra motiválnak a statisztikákhoz, elemzésekhez szükséges adatok előállítására, ezek rendszerezésére, a vizsgálatok módszertanának frissítésére, átgondolására. Így az oktatáskutatás is nyer rajtuk.
A jó családok iskolái
A rangsorokat azonban hajlamosak vagyunk túlbecsülni, félreértelmezni, és arra használni, amire nem valók, például megítélni az iskolákat, és jónak vagy rossznak felcímkézni azokat. Csak néhány címet választottunk véletlenszerűen példaként arra, hogyan tálalja a média az eredményeket:
- Ezek a legjobb iskolák ma Magyarországon
- A legjobb középiskolák – ide küldje a gyerekét!
- Középiskolai top rangsor: melyik megyei intézmény az idei év nagy nyertese?
- Budapest legjobb általános iskolái
A legutóbbi forgószélként végigsöprő lista a budapesti általános iskolákat rangsoroló volt, ömlesztve az állami fenntartású (vagyis „a körzetes”) iskolákat és az alapítványi, egyházi fenntartású intézményeket. A rangsor az országos kompetenciamérések matematikai és szövegértési eredménye alapján alakult ki, a 2015-ös matematikai és szövegértési adatokat nézték meg az iskolák 8. évfolyamán.
A „Budapest legjobb általános iskolái” rangsor azonban alkalmatlan arra, hogy eldöntsük például azt, a körzetes fővárosi iskolával jól járunk-e vagy sem. A kompetenciamérés eredményeit kizárólag teljesítményként értékelni szakmai hiba, ez ugyanis alapvetően a tanulók családi háttértől függő képességének a felmérése, és mint ilyen, a tanulók mögött álló iskola pedagógiai eredményességéről és pedagógiai hozzáadott értékéről igen keveset árul el. A kompetenciamérés alapján rangsorolt iskolák elsősorban azt mutatják meg, melyik iskolába járnak a legjobb képességű 8. osztályos gyerekek. A lista így a legjobb pedagógiai eredményességű iskolák helyett a legjobb körzetekről vagy az erősebb szelekcióról tájékoztat: nem meglepő módon az élbolyban a tehetősebb környéken lévő iskolákat, körzeteseket, vagy a népszerű egyházi és magániskolákat találjuk meg, ahová többségében a magasabb szociokulturális hátterű gyerekek járnak.
A magyar köznevelés egyik legtöbbször hangoztatott hibája, hogy képtelen kiegyenlíteni a családi háttérből fakadó különbségeket. Magyarországon nagyon erős az összefüggés a tanulók társadalmi státusza és iskolai teljesítménye között, olyannyira, hogy egy tanulócsoport átlagos családi háttere alapján megbecsülhető annak a csoportnak a várható tanulmányi teljesítménye. A „Budapest általános iskolai rangsora” szép illusztrációja ennek. A listán például a „legjobb” 8. kerületi iskola csak a 141. helyet csípte meg, míg az első tízben öt 12. kerületi iskola is szerepel, ezzel is alátámasztva azt, hogy a család tanulást ösztönző ereje milyen sokat számít a magas tanulói eredmények elérésében.
Eredményességről másképpen
Éppen a diákok szociokulturális helyzetének erős hatása miatt javasolja számos oktatáskutató, hogy ne csak az eredményesség alapján szülessenek rangsorok, hanem vegyék figyelembe a hozzáadott értéket is. Vagyis azt az információt, hogy milyen hatékonysággal fejlesztik a különböző képességű tanulóikat az iskolák, honnan hová jutnak el a gyerekek, illetve hogy a tanulók milyen családi környezetből jönnek, és ahhoz viszonyítva milyen iskolai eredményeket értek el.
Az Oktatási Hivatal, amely a Magyarországot érintő nemzetközi mérések, így a PISA a TIMSS és a PIRLS vizsgálatok lebonyolítója, szintén – az egyébként méltán nemzetközi elismertségnek örvendő –országos kompetenciamérés eredményeit használja fel ahhoz, hogy összeállítsa a kiemelkedő pedagógiai teljesítményű iskolák listáját. A módszertana azonban bonyolultabb is egy egyszerű teljesítményrangsor módszertanánál. Az országos kompetenciamérés matematikai és szövegértési adatai alapján azonosítják azokat az iskolákat, amelyek jobb eredményt érnek el, mint az az ott tanulók családi háttere alapján várható volna. Mint írják, „ezek azok az intézmények, amelyek pedagógiai munkájukkal eredményesen ellensúlyozzák tanulóik hátrányos helyzetét, ezzel is szolgálva a társadalmi mobilitást. A magasabb átlagteljesítményű intézmények esetében ugyanez azt jelenti, hogy kiválóan építenek diákjaik biztos családi hátterére, és eredményesen gondozzák a rájuk bízott tehetségeket.” A versenyeztetés helyett tehát a hozzáadott pedagógiai érték alapján gyűjtik össze a kiemelkedő iskolákat. A listák – különböző szempontok szerinti bontásban – az Oktatási Hivatal honlapján találhatók meg.
A szakértő válaszol: általános iskolai rangsorok
Míg a középiskolákról számos eredményességi rangsort találni (pl. HVG, Nők Lapja), az általános iskolákról nem jellemző, hogy készítenek ilyeneket. Miért van az, hogy eredményességük alapján az általános iskolákat nem listázzák? Miért nem rangsorolhatók pl. a versenyeredmények vagy a kompetenciamérés alapján az általános iskolák? – tettük fel a kérdést Brassói Sándornak, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettesének. A válasza alább olvasható:
„Nem csak a középiskolákról készülnek ilyen listák, már az általános iskolákra is készítenek rangsorokat, ám való igaz, hogy a középiskolákra, azokon belül is a gimnáziumokra készítenek legrégebben és leginkább. Az érettségit adó középiskolák is bizonyosan törekszenek erre, hiszen minél jobb a hírnevük, valamely számukra leginkább kedvező kritérium (felsőoktatásba felvett, nyelvvizsgázott, OKTV-s helyezések) alapján, annál inkább vonzóak lehetnek azon szülők számára, akik gyereküket ilyen iskolába szeretnék járatni. Így aztán lesz is komoly túljelentkezés a középfokú felvételi eljárás során ezekbe az iskolákba, és így tudnak is válogatni a legjobb képességű általános iskolai tanulókból, akik aztán jellemzően jól is fognak majd teljesíteni. Jellemzően ezen tanulók úgynevezett családi szociokulturális háttere a tanulás számára nagyon kedvező, így még átlagos iskolai pedagógia tevékenység mellett is akár nagyon magas tanulmányi eredményt érnek el – a szülők ösztönző és erősen tanulás- és karriertámogató otthoni támogatásának is köszönhetően.
Ezzel szemben az általános iskolák rangsorolása jóval ritkább, hiszen ott még nem lehet nyelvvizsgák, felsőoktatási felvételi, OKTV alapján rangsorolni, nincs nemzetközi diákolimpia, nincs érettségi vizsgaeredmény. Van sok versenyeredmény, de ezek a versenyek még nem kerültek a média érdeklődési körébe. Lehet viszont rangsorolni a 6., 8. évfolyamos országos kompetenciamérés matematikai és szövegértési iskolai eredményei, pontszámai alapján, ezen rangsor viszont nem az általános iskolák hozzáadott pedagógiai eredményét mutatja, mert rendre lefelejtik a listákat készítők az egyik legfontosabb elemzési szempontot: hogy milyen az iskolába járó tanulók családi háttérindexe! Pedig ez az egyik legfontosabb mutató, ami épp azt mutatja, hogy egy iskola adott tanulmányi pontot elérő tanulóinak teljesítménye mögött milyen mértékben van jelen a családi háttér, és milyen mértékben van jelen az iskola pedagógiai munkája. Éppen ezért az Oktatási Hivatal részéről minden esetben felhívjuk a figyelmet erre a szempontra, és a Hivatal honlapján közzé is tesszük azon iskolák listáját, akik esetében az országos kompetenciamérés adatai alapján stabil és magas szintű pedagógiai hozzáadott érték van jelen. Ezen általunk nevesített iskolák egy része átlagosnak mondható társadalmi-gazdasági körülmények között működve is magas pontszámokat ér el, a nevelőtestülete igazán kiváló eredményességgel működik.”
Aki lemarad, kimarad?
A szülői fórumokba beleolvasgatva tapasztalhatjuk azt a hihetetlen küzdelmet, amit a családok tesznek azért, hogy gyerekük a topiskolák valamelyikébe kerüljön. Éppen zajlik a középiskolai felvételi vonalhúzása, kétségbeesett szülők harcolnak a ponthatáron imbolygó gyerekek vélt/valós érdekéért. Ezt a – sokszor erőn felüli – küzdelmet nagy mértékben generálják a „legjobb iskolák” listái. A topiskolákról az a részben hamis kép él legtöbbünkben, hogy onnan egyenes út vezet a gyerek sikeréhez: bekerülhet bármelyik felsőoktatási intézménybe akár Magyarországon, akár külföldön, már a középiskolai évek alatt elkezdheti építeni azt a kapcsolathálót, ami később további lehetőségeket biztosíthat a számára.
Valójában nincs ilyen egyenes út. A blogon is már többször idézett amerikai oktatáspszichológus, Herbert W. Marsh mutatta ki, hogy a legjobb tanulókat kiválogató topiskolák negatív hatással vannak a gyerekek többségének az önképére. A legjobb képességű diákok között az, aki csak „elég jó”, az állandó versenyben lemarad. Marsh szerint „kis halak lesznek egy nagy tóban”. Míg ugyanezek a diákok, ha a számukra inkább megfelelő iskolába kerülnek, „nagy halak lesznek egy kis tóban”. Egyszerűbben: jobb az elsők között lenni valamilyen szempontból egy iskolában, mint az első iskolák egyikében az utolsók közé tartozni.
Marsh arra a következtetésre jutott, hogy a topiskolák a szülő önképét erősítik, az elitintézményekbe való bekerülés az esetek nagy részében valójában a szülő vágya, és nem a gyerek érdeke. A gyerekek későbbi sikerességére ráadásul semmivel sem nyújt több garanciát az elitiskola, számos vizsgálat (köztük munkaerőpiaciak, pályakövetésiek is) megerősítik, hogy a sikeres felnőtt elsősorban a magabiztosságából építkezik.
Kapcsolódó írásunk: A gyerekhez passzoljon az iskola – az iskolaválasztás szempontjai
