Párhuzamos interjút készítettünk a köznevelés két kiemelt fontosságú területéről. A mai interjúnkban a felzárkóztatásról, integrációról, a hátrányos helyzetű gyerekek iskolában tartásáról Lacza Ildikó igazgatót (Gyulaji Általános Iskola) kérdeztük, a tegnapiban a tehetséggondozásról, a ranglisták élén szereplő iskolák felelősségéről Szebedy Tas igazgatót (Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános iskola).
„Vagy sírva menekül egy hónap után, vagy nyugdíjig itt marad nálunk.” A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyulaji általános iskolájának vezetője, Lacza Ildikó fogadja így az érkező kollégákat a dombóvári járás majdnem száz százalékos cigány iskolájában, ahol minden nap kihívás, mégis az öröm és az elhivatottság szervezi az iskolaéletet.
Hogyan jellemezné Gyulajt mint települést, és benne a gyulaji iskolát?
A mi iskolánk nagyon régi. Gyulaj mindig is egy jó értelemben vett paraszti falu volt, ahol a romák a településen kívül elhelyezkedő szőlőshegyen éltek, és az iskolába a helybeli parasztgyerekek jártak. Többek között az ötvenes évek falusorvasztási akciójának köszönhetően a faluból sokan elköltöztek, és a nagyrészt beás cigányok megvették a lakatlan házakat. Ma az iskola tanulóinak 97%-a cigány. 2013-ig az iskola önkormányzati fenntartású volt, amire nagyon büszkén gondolunk vissza ma is, majd a KLIK-hez kerültünk, ami bár nem volt annyira sikeres, de azért bizonyos előnyökkel, pozitívumokkal itt is gazdagodtunk. A dombóvári járásban mi voltunk egyedül ilyen magas számú cigánygyerekkel jelen, de az elmúlt években a járás tizenkét igazgatójával nagyon jó együttműködés alakult ki, rengeteg szakmai segítséget nyújtottunk egymásnak.
Most az iskolánkban 102-en tanulnak, és 64 ovisunk van. Sokkal többen voltunk, de jellemzőek az elköltözések, és bár túl nagy mozgás nincs, de az elmúlt években csökkent a gyerekek száma; azért a szép számmal jelentkező ovisaink most újra reményt adnak.
Lacza Ildikó igazgató
Ismét nem a függetlenedés útján indult el az iskola, viszont most egy egészen újszerű fúzióba vágtak bele, azaz Máltai iskola lettek…
A Máltai Szeretetszolgálat körülbelül hat éve van jelen a településen, és aztán egyszer csak megkerestek bennünket, hogy átvennék az iskolát. Vecsei Miklós – a Szeretetszolgálat alelnöke – indítványának nagyon megörültem, és az idei évet már teljes mértékben Máltai iskolaként kezdtük. Túl vagyunk az első próbaéven, ami új adminisztrációs struktúrát jelent, hiszen ismét önálló intézmény lettünk, önálló költségvetéssel, részben önálló gazdálkodással. A KLIK-es idő alatt nem volt saját költségvetésünk. Mindez azon kívül, hogy nem láttuk pontosan, mennyit költhetünk WC-papírra, abban is komoly nehézséget jelentett, hogy bár fűtésünk mindig volt, egy új kolléga felvétele már komoly logisztikai kihívásnak számított. Az elmúlt évekkel szemben most újra gazdálkodhatunk, és nemcsak pénzt költünk. Ötvenezer forintig én döntök, efelett pedig a Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány hagyja jóvá a kifizetéseket.
A tavalyi év óta első osztálytól nyolcadik osztályig – az eddig fakultatívan választható hit- és erkölcstan helyett – kötelező a hittan, és ragaszkodtunk egy olyan főállású hitoktatóhoz, aki mindig velünk van. Így költözött hozzánk egy friss diplomás, agilis, új hitoktató, akit szeretnénk bevonni a falu életébe. Egyszerre végez szociális munkát és terelgeti a családokat a hitélet felé, és havi egyszer már diákmisénk is lett.
Mit jelent Gyulajon az, ha valaki halmozottan hátrányos helyzetű gyerek vagy SNI-s?
Azt feltétlenül tudnia kell mindenkinek, hogy a cigányság körében magas a munkanélküliség, az aluliskolázottság, tehát a gyerekek egészen más szocializációs közegből érkeznek hozzánk. A határozat hármas összetevője az egy főre jutó havi jövedelem (vagyis a szülők, illetve gyámok foglalkoztatottsága), a szülők iskolai végzettsége és a gyerek lakókörnyezete, életkörülményei. Eddig a gyerekek 96%-a volt HHH-s, de a mi kis gyulaji sikersztorinknak is nevezhetném, hogy ebben az évben jött egy új munkáltató cég Tabra, és ma már legalább hatvan ember jár tőlünk betanított munkásként a tabi gyárba, így a HHH-s gyerekek száma 52%-ra csökkent. Az iskolai végzettség ettől még értelemszerűen nem változott, az egy főre jutó jövedelem viszont mindenképpen. A hátrányos helyzetű gyerekek száma 19% most, ahol a legjellemzőbb, hogy a szülők már megszerezték a nyolc osztálynál magasabb iskolai végzettséget, de a jövedelmük még mindig alacsony.
SNI-s gyerekeink is vannak természetesen, számuk 22-23 körül van. A fő problémát az jelenti, hogy a házasságok, szerelmek alapját gyakran képezi rokoni kapcsolat, sokszor választanak párt a vidéken élő rokonságból. Nem feltétlenül jelent ez problémát az első generációnál, de a másodiknál már gyakran kijön.
Tanárként mit tapasztalnak ebből?
Egyszerűen másképp teljesítenek, a minimális követelményt is nehezen bírják. Mivel sokan erősen „határövezetben” vannak, nem mindig kapják meg az SNI-s kódot, ami csak nehezíti mindannyiunk dolgát. A viselkedésük normálisnak tűnik, miközben figyelemzavaros, koncentrációs és finommotorikai problémákkal küzdenek, illetve bizonyos típusú beszédfogyatékossággal. „Diszes” gyerekünk nincsen. Szerencsére vannak saját gyógypedagógusaink, az óvodában egy, az iskolában pedig kettő dolgozik. Ha egy gyerek megkapja az SNI-s kódot, akkor biztosítjuk neki azt a habilitációt és rehabilitációt, amire szüksége van, más tanterv szerint haladhat. Az igazi gond akkor van, ha nem kap kódot, vagyis nem kaphat hivatalosan, órarend szerinti segítséget.
Mit gondol az integrációról, milyen lehetőségeik vannak az Ön iskolájában tanuló gyerekeknek?
Az integráció nálunk kis lépésekben történik, de elengedhetetlenül fontos, sőt, én azt szoktam mondani, hogy ki kell várni, időt kell hagyni ezekre a lépésekre. A gyerekeink dédszülei még a szőlőhegyen földbe vájt putrikban éltek, nem jártak iskolába, klasszikus teknővájó életmódot folytattak. Azóta a harmadik generáció gyerekei már iskolába járnak, sőt, nem egy a gimnáziumot is elvégzi. Mi komolyan vesszük a munkánkat, a nyolcadik után is törődünk volt tanítványainkkal. Sokat tud segíteni, ha együttműködőek a szülők.
Legszívesebben a Ghandi gimnázium felé orientáljuk a gyerekeket, mert ott hasonló törődésben és későbbi nyomkövetésben van részük, ugyanúgy, mint nálunk. Bár ez egy kicsit üvegbúra szituáció, amit személy szerint örömmel szétpattintanék, de az integráció problémája nemcsak azt jelenti, hogy be kell illeszkedniük, hanem azt is, hogy hagyják-e őket. Vannak olyan kollégiumok, ahol külön cigány folyosó van, és a mi beás gyerekeink bőre erősen sötét színű, gyakran érik őket emiatt inzultusok. A Ghandiban például nincsenek ilyenek, és fokozatosan engedik el a kezüket, így a faluban is jó híre van a pécsi iskolának.
A nyomon követés része a facebookon való folyamatos jelenlét, mondhatnám úgy is, munkaköri kötelességként vagyok jelen, és nem egy olyan estém van, hogy egyszerre négy-öt gyerekkel csetelek. Nemrég jött meg például egy tanítványunk egy németországi csereprogramról, recepteket kért és még sorolhatnám, ez mind-mind kőkemény utógondozást jelent, ami csakis érzésekben fizetődik ki, de abban nagyon. Sok diákunk visszajár az iskolai rendezvényekre, bulikra, és a gyerekek sok esetben kiválasztják azt a pedagógust, akivel tartják a kapcsolatot a nyolcadik osztály befejezése után, így legalább én is tudom, kit kérdezzek meg, ha tudni szeretném, hogy vannak egyes gyerekek.
Hogyan érkeznek, és meddig maradnak a kollégák a tanári karban, milyen előrelépési lehetőség adatik meg számukra?
Ha jön egy új kolléga, mindig azzal kezdem, hogy: „vagy sírva menekül egy hónap után, vagy nyugdíjig itt marad nálunk”, mert akik itt dolgoznak, azok mind megszállottak. Ketten lakunk a településen a tanári karból, és két pályakezdő kollegina kapott most szolgálati lakást, a többiek bejárók. Nem egyszerű ide szakos tanárt találni, de aki megragad, az általában nagyon jó szakember, nemcsak a szaktárgyat érintő pedagógiai szempontból. Négyen minősültünk már a kollégák közül, és van két fantasztikus pályakezdő kollégánk, akik azért is kedvenceink, mert férfi kollégákat rég tudhattunk sorainkban, ők nemsokára feltöltik a portfóliót, tehát már belekezdtek a pedagógusminősítési folyamatba. Van gyógytornászunk is, mert harminc gyógytornára kiszűrt gyerekünk van most, és logopédus is jár hozzánk.
Van-e valamilyen különleges projektje az iskolának?
Mi egy nemzetiségi iskola vagyunk, ami ugye azt jelentené, hogy magas szinten tanulnak a gyerekek egy idegen nyelvet az iskolában, de nálunk nem beszélnek az oktatók beásul, ezért cigány népismeretet tanulnak heti két órában. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy van egy óra, amely csak erről szól, ezt minden osztályban én tanítom, a másik óra pedig egy más tantárgyba beépítve (rajz, ének, technika) jelenik meg. Minden évben megrendezésre kerül az Országos Cigány Népismereti Verseny, ahonnan rendszeresen nyereménnyel térünk haza. Ha kémiából nyer valaki egy tanulmányi versenyen, az országos hír, ha cigány népismeretből, a kutya sem foglalkozik vele. Pedig a versenyre való felkészülés áthatja az egész tanévet, a februárban elkezdődő írásos feladatlapok megírásán át a szóbelik, a prezentációk előadásáig sokrétűség jellemzi a munkát, és mi mindig saját gyűjtést is viszünk. Ki cigány ételt főz a nagymamája segítségével, ki a falu legidősebb cigányasszonyának gyertyaöntési praktikáit gyűjti össze, ki a nagyapja köszörűs szerszámait mutatja be. A tavalyi győzteseink a hetedik és nyolcadik osztályból hozták el az első és a második díjat, és bár a nagyok elballagtak, de jutalmul november 11-13-ig részt vehettek egy nemzetiségi táborban.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a fenntartáson túl mivel járul még hozzá a gyulaji iskola pedagógiai szemléletéhez?
Ez egy összetett kérdés, amibe sok minden belefér, ami a pedagógiai munka értékét növelheti, de hogy konkrétumot is mondjak, tervezünk például egy tanoda programot. Ez egy iskolán kívüli tanoda program lesz, amelyben a tanáraink nem vesznek részt, hanem az ő szakembereikkel, fejlesztőpedagógus, pszichológus, szociális munkás bevonásával, de velünk együttműködve fognak dolgozni. Ezek nem korrepetálás jellegű foglalkozásokat jelentenek majd, hanem közösségi jelleggel segítik a gyerekeket a pályaorientációban, ami azért is kimondottan fontos, mert a három klasszikus pályán (kereskedő, vendéglátó, konyhás) vagyis a három ismerős helyszínen (bolt, kocsma, konyha) kívüli világ alig létezik számukra, ki kell nyitni a szemüket rá.
Hogyan alakul a gimnáziumot végzett diákjaik sorsa?
Akik elvégzik a gimnáziumot, azok 50%-a visszajön, viszont akik nem, azok szinte száz százalékig külföldön vannak, mert a jellemzően nagycsaládban élő cigányok kimennek a kint élő rokonaikhoz. Angliában van egy település, ahol nagyon sokan élnek a Ghandit elvégző gyerekek közül. Akik pedig visszajönnek ide érettségi után, Gyulajon nehezen tudják kamatoztatni a tudásukat. Most úgy látom, hogy leginkább az egészségügy felé érdemes orientálni őket. Mégis, annak ellenére, hogy nap mint nap téma nálunk a cigányság, és nem csinálunk belőle tabu kérdést, a faluban nem szembesülnek úgy a kirekesztettséggel, mint amikor kilépnek innen, mivel itt többségben vannak. A bőrszínük miatt azonban nehéz elhelyezkedniük, aminek nincsenek feltétlenül tudatában.
Képek forrása: Gyulaji Általános Iskola
Továbbtanulás előtt állsz, de nincs még konkrét elképzelésed? Nagyjából tudod, merre mennél tovább? Többet szeretnél tudni a felvételi rendszerről?
A szempontokhoz, önismereti kérdésekhez sok segítséget találhatsz a #felvételi című kiadványban is. A kézikönyvben összegyűjtötték a külföldi továbbtanulás képzési formáit és az igénybe vehető támogatásokat, ösztöndíjakat is.