Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

Mennyi az annyi?

Jelentkezési adatok és jelentkezési stratégiák a felsőoktatásban

A felsőoktatási jelentkezések adatait, a jelentkezésekről szóló híradásokat, cikkeket olvasva könnyen elveszíthetjük a fonalat. Melyik a legnépszerűbb intézmény? Melyik szakra jelentkeztek a legtöbben? Hányan is vannak a gazdálkodás és menedzsment jelentkezői, és hogy áll össze a jelentkezéses toplista? De hát a másik oldalon egészen mást olvastunk, akkor hogy is van ez az egész?

jelentkezesek.jpg

Adatok által homályosan

A probléma forrása az, hogy a jelentkezési adatok közlése során rendkívül sok elemre kell/kellene tekintettel lenni, rendkívül sok kiegészítő, „technikai” információt kell/kellene közölni – a rövid, egy-két adatot kiemelő gyorshírek, a szalagcímek viszont ezeket az adalékanyagokat jellemzően nyomokban sem tartalmazzák.

A legtöbb esetben az okozza a zavart, hogy a cikkekből nem derül ki, milyen bontásban közlik az adatokat. Első helyes jelentkezők száma szerepel a szövegben, esetleg az adott szakra jelentkezést beadott összes jelentkező számát közlik? Csak a nappalisokkal foglalkoznak, vagy minden munkarend jelentkezője szerepel az adat mögött? Alapszakokat rangsorolnak, vagy szerepelnek a listában a jelentkezési/bemeneti követelményeiket tekintve ugyanolyan ­jellegű osztatlan szakok is?

Az adatok, rangsorok bűvöletében élve könnyen megfeledkezünk arról, hogy minden rangsor, adatsor elsősorban készítőjének szándékait mutatja, és nincsenek abszolút értékű, egyedül érvényes tartalmú listák, adatsorok sem. A jelentkezési adatsorok esetében is látnunk kell, hogy az alkalmasint különböző adattartalmakat hordozó listák többé-kevésbé egyenértékűek; nincs „igazabb” és „kevésbé igaz” jelentkezési adatsor, bár „pontosabb” és „kevésbé pontos” kétségkívül van. A tájékoztatás pontosság szempontjából viszont egyértelműen fontos, hogy legalább a cikk készítője tudja, mit is tartalmaznak az általa felhasznált adatok, ez ugyanis számos tévkövetkeztetéstől, és sok hangzatos, ám esetlegesen merőben téves állítás megfogalmazásától megóvhatja őt.

Mennyi az annyi? Képzési szintek szerinti statisztikák

A 2016-os általános eljárásban valamivel több mint 111 ezer fő jelentkezett a felsőoktatásba, ezzel a jelentkezői létszám csaknem beérte a 2012-es évi végeredményt. Úgy tűnik, lecsengőben van a felsőoktatási jelentkezésekben megnyilvánuló, a felsőoktatási felvételi rendszerének váratlan és előre nehezen kalkulálható változtatások által okozott válsága. Alapképzésben az első helyes jelentkezések száma 72 ezer fölé kúszott, osztatlan képzésben a 11 ezret, felsőoktatási szakképzésben a 6 ezret haladja meg a jelentkezői létszám. A tavalyi évhez képest egyedül a mesterképzésben látható (statisztikailag nem jelentős) visszaesés.

04_26.jpg

Az elmúlt évek adatait történeti perspektívába helyezte azt láthatjuk, hogy az egyes képzési szinteket eltérő mértékben érintette a jelentkezői létszám 2012-es majd 2013-as visszaesése. Demográfiai, strukturális és szakpolitikai okokkal is magyarázható, hogy 2012-ben legerőteljesebben az alapképzések terén jelentkezett visszaesés, míg a legstabilabbnak a mesterképzések jelentkezői létszáma bizonyult.

A mesterképzést érintették legkevésbé a strukturális változások, a jelentkezői létszám is itt bizonyult a legstabilabbnak. A stabilitás persze azt is jelenti, hogy a mesterképzésben momentán nincs több potenciál a 20–21 ezer jelentkezőnél. A képzések rendszere többé-kevésbé szilárd, a mesterszakos kínálat központi rendelkezésre történő szűkítése igazából minimális jelentkezői és hallgatói állományt tömörítő képzéseket érintett, a kereslet és a kínálat egyensúlya ezen a képzési szinten kialakult.

2013-ban az átszervezett, és egyben felsőfokú szakképzéssé átnevezett szint, a korábbi felsőfokú szakképzés szenvedte el a legnagyobb veszteséget, az ide irányuló első helyes jelentkezői létszám a megelőző évi adat 48,5 százalékára esett vissza. Nagy szerepet játszhatott a visszaesésben a felvételhez szükséges minimumpontszám 140-ről 200-ra történt emelése is. Az osztatlan tanárképzés bevezetése 2013-ban lényegében elfedte az osztatlan képzési szint jelentkezői létszámának 2012-höz viszonyított csökkenését. 2014-ben nagyjából 1800 fő első helyen osztatlan tanárképzésre jelentkezőt számolhattunk, ezek nélkül a szint jelentkezői létszáma mintegy 20 százalékkal alulmúlta a 2012-es értéket.

A 2014-es évi általános felvételi eljárás során a megelőző évhez képest valamennyi képzési szinten növekedett az első helyes jelentkezők száma. Alapképzésben és mesterképzésben a létszám ismét megközelítette a 2012-es értéket. A felsőoktatási szakképzésben 2013-hoz képest relatíve jelentős emelkedést produkált a létszám, de még mindig messze elmaradt a két évvel korábbitól. A 2015-ös év mindössze a szakképzésre jelentkezők esetében hozott említendő változást, itt úgy tűnik, lassan kezd helyreállni a változtatások okozta káosz, a jelentkezők pedig nagyobb bizalommal, illetve biztosabb ismeretekkel és várakozásokkal felvértezve jelölik meg ezt a képzési szintet.

Mit kezdhetünk az eltérő statisztikai bontásokkal?

A jelentkezési statisztikákban sokszor nem az első helyes jelentkezésekkel, hanem az egyes képzési szintekre (de ugyanígy munkarendekre, képzési területekre, intézményekbe stb.) irányuló összes jelentkezés számával találkozhatunk. Az összes jelentkezés száma az első helyes jelentkezéseknél nehezebben értelmezhető. Áttételesen mutatja ugyan a jelentkezői preferenciákat, egy sokadik helyen beadott jelentkezés ráadásul a jelenlegi felvételi szisztémában a legtöbb esetben nem is érvényesül, nem aktiválódik – az első helyen felvett jelentkezők aránya, bár képzési szintek szerint eltérő, összességében 50% körüli.

Valamire azonban mégiscsak jó az összes jelentkezőt feltüntető statisztika – mutatja azokat a „második/sokadik esély-stratégiákat”, amelyekkel a jelentkezők élnek. Ha összevetjük az egyes képzési szintek első helyes és összes jelentkezői létszámát, láthatjuk, hogy a képzési szintek között igazán nagy átjárás nincs. Legzártabb a mesterképzés – ez a képzés bemeneti követelményeit és struktúráját tekintve is érthető –, itt az idei évben az összes jelentkező száma mindössze mintegy 700 fővel haladja meg az első helyes jelentkezőkét, ennyien vannak tehát azok, akik úgy döntöttek, hogy ha nem veszik fel őket valamely alapszakra vagy osztatlan szakra (orvos, fogorvos, osztatlan tanár!), akkor mesterképzésben próbálnak szerencsét.

Az alapképzés és az osztatlan képzés köztes helyet foglal el, ritkábban, de előfordul, hogy valaki úgy jelöl meg ehhez a képzési szintekhez tartozó szakokat, hogy igazából egy másik szint valamely képzése áll terveinek középpontjában. (Alapképzésben idén 80 ezer, osztatlan képzésben 14 ezer körüli az összes jelentkezői létszám.)

Tipikus menekülőút viszont (mint ahogy azt múlt heti cikkünkben is bemutattuk) a felsőoktatási szakképzés: mint láthattuk, első helyen mintegy 6500 fő választott ehhez a képzési szinthez tartozó szakot, összesen viszont 13650-en adtak be jelentkezést valahányadik helyen felsőoktatási szakképzésre.

Ha megnézzük, mi lett az egyes képzési szintekre jelentkezőkkel, tehát milyen szintre vették fel őket, illetve felvették-e őket egyáltalán, azt látjuk, hogy komolyabb „átjárás” igazából csak az osztatlan képzési szint és az alapképzési szint között létezik. A vizsgált években az első helyen osztatlan képzésekre jelentkezők 10-18 százaléka végül valamilyen alapképzésre nyert felvételt. Kisebb mértékű átjárás mutatkozik az alapképzésekről a szakképzések felé, de ez is csak 2010-ben és 2011-ben közelíti meg, vagy éri el az 5 százalékot.

Az első helyen mesterképzésre jelentkezők 98-99 százaléka vagy bejut mesterszakra, vagy sehová nem kerül be – ez az adat jól jelzi a mesterképzés különállását, a felsőoktatási struktúrában elfoglalt sajátos helyzetét. Nem ennyire magától értetődő, de ugyanilyen elkülönülést tapasztalunk a felsőfokú/felsőoktatási szakképzéseknél is, az első helyen ide jelentkezők ugyancsak 98-99 százalékára igaz, hogy vagy bekerülnek (valahányadik helyen) erre a képzési szintre, vagy kívül rekednek a felsőoktatáson, más képzési szintre nem első jelentkezési helyen szinte senki nem jut be közülük.

A munkarendek (lánykori nevükön tagozatok) jelentkezési statisztikái

Az elmúlt években ugyancsak kikristályosodott az egyes munkarendek aránya a jelentkezéseken belül. A jelentkezők 70-75 százaléka első helyen nappali munkarendű képzésre szeretne bekerülni, 23-27 százalék pedig a levelező munkarendet preferálja. A további munkarendek, az esti és a távoktatás szerepe elhanyagolható; az esti munkarend eltűnőben van a hazai felsőoktatásból, a távoktatás pedig sohasem tudott igazán meghonosodni Magyarországon.

A 2016-os általános felvételi eljárásban is látszik ez az arány: első helyen nappali képzést jelölt meg a jelentkezők 70%-a, levelező képzést 28%-uk, a maradék 2%-on pedig az esti és a távoktatás munkarendek osztoznak.

A munkarendek közötti „átjelentkezés” valamivel kisebb volumenű, mint a képzési szintek közötti; a „főirány” az első helyes nappalira történő jelentkezést követően a második vagy többedik helyen levelező képzés megjelölése. Ezzel a stratégiával, mint az a témával foglalkozó elemzésekből kiderül, elsősorban a legfiatalabb, 22 év alatti korosztály tagjai élnek, a levelező képzés „biztonsági választás”-jellege, amely az adatok szerint a teljes jelentkezői populációra összességében nem jellemző, a legfiatalabbak körében játszik csak szerepet. Az első helyen levelező képzést választók közül viszont összességében is igen kevés az, aki többedik helyes jelentkezésében nappali munkarendet jelöl meg.

A nappali vagy a levelező munkarend első helyen történő választása nagymértékben az egyéni életstratégiák, élethelyzetek különbözőségét is mutathatja, de strukturális, az egyes képzések, képzési területek meghirdetési sajátosságaiból fakadó okai is lehetnek. Az első helyen megjelölt munkarendek képzési szintek szerinti különbségeit vizsgálva jól látható, hogy míg az alapképzésben, az osztatlan képzésben és a felsőfokú/felsőoktatási szakképzésben a nappali munkarend egyértelműen dominál, addig a mesterképzésben kiegyenlítettebb a két nagy munkarend első helyen történő választásának aránya.

Ösztöndíjas és önköltséges képzések

A szakpolitikai döntések, beavatkozások az egyes képzési szintekre, illetve alkalmasint a munkarendekre irányuló jelentkezési volument is befolyásolhatják, legerősebb hatásuk azonban egyértelműen a finanszírozási formákat illetően mutatkozik meg.

A 2010 és 2012 közötti államilag támogatott keretszám-változások, majd a keretszámok eltörlésére vonatkozó döntés, továbbá az államilag támogatott/ösztöndíjas helyek területek, illetve szakok szerinti erős differenciálása alapvetően átalakították az első helyes jelentkezések finanszírozási formák szerinti megoszlását.

A 2012-es év ösztöndíjas keretszám-csökkentése nem csak a jelentkezők abszolút számát tekintve volt érezhető, hanem befolyásolta a jelentkezéseket is, amennyiben bizonyos képzési területek választása esetén nem tette lehetővé az ösztöndíjas forma választását. 2012-ig az első helyen költségtérítéses képzést választók az összes jelentkező mintegy 13-14 százalékát tették ki, ez az abszolút számokat tekintve évi 17-18 ezer főt jelentett. 2012-ben az első helyen ösztöndíjas képzést megjelölőké 35 ezer fővel csökkent, míg az önköltséges képzést választóké körülbelül négyezer fővel megnőtt.

A 2013-as év változásai ismét megnövelték az első helyen ösztöndíjas képzést megcélzók részarányát. Miközben a teljes jelentkezői létszám az előző évi 86 százalékára esett vissza, az első helyen ösztöndíjas képzést választóké 2012-höz képest csak 91 százalékra csökkent.

Az első helyen megjelölt képzési szint és a finanszírozási forma összefüggéseit nézve is jól látható a 2012-es évi hatás. Az alapképzésbe, az osztatlan képzésbe irányuló viszonylag magas, 85 százalék feletti és a felsőfokú/felsőoktatási szakképzésbe irányuló 95 százalék feletti államilag támogatott jelentkezési arány ekkor erősen visszaesik. 2013-ban az osztatlan képzésben már ismét a 2012 előttihez hasonló belső arányokat láthatunk, ezt azonban egy másik strukturális oknak, az osztatlan tanárképzés bevezetésének kell tulajdonítanunk. Látható ugyanakkor, hogy a mivel mesterképzést nem érintették a szakpolitikai változások, így a mesterképzésbe irányuló jelentkezések belső megoszlásában sincs különösebb változás, azok mintegy 90 százaléka első helyen államilag támogatott/ösztöndíjas helyeket céloz meg.

2016-ban első helyen mintegy 96 ezer jelentkező (az összes jelentkező 86%-a) állami ösztöndíjas képzést jelölt meg, a két finanszírozási forma belső aránya tehát az idei évben sem változott meg. Természetesen a képzési szinteken túl az egyes, a jelentkezésekben megjelölt munkarendek és a választott finanszírozási formák is szoros összefüggésben vannak egymással. Nappali munkarenden az első helyes jelentkezések csaknem kizárólag államilag támogatott/ösztöndíjas helyekre irányulnak, levelező és esti munkarendeken azonban 30-40 százalék az első helyen költségtérítéses/önköltséges képzést választók aránya. Ez nagyrészt a képzések meghirdetésének sajátosságaiból, a levelező munkarendű meghirdetések finanszírozási formák szerinti megoszlásából fakad.

 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

 

Kövessen bennünket a facebookon is!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr858663998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.