Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

A levelező képzések hasznáról és káráról

Képek, (tév)képzetek és tények a levelező képzések hallgatóiról

A levelező és az esti képzésekkel szemben rendszerint két vád fogalmazódik meg. Az egyik toposz, hogy a részidős képzésekben a nappali tagozatos képzésre sikertelenül felvételizők vesznek részt. A másik kritika, hogy a nem nappali képzésen tanulókkal szemben támasztott elvárások messze elmaradnak a nappali tagozatosok követelményrendszerétől, tehát – ahogy az egyik témával foglalkozó szerző megfogalmazza – a levelező képzéseken lényegében „álkreditek alapján áldiplomákat adnak ki”.

levelezo.jpg

A részidős (esti és levelező) képzések rossz híre nem a rendszerváltás utáni időszak terméke, Moldova György a nyolcvanas években így ír:

„A szörnyű vereség után Bakócz messze a Csele patakon túl összetalálkozott a meneküléstől még fáradtan lihegő Thurzóval.
Rátámadt:
– Gróf! Ezért felelni fog a Történelem Ítélőszéke előtt!
– Az még hagyján, de az illetékes szekszárdi ítélőszék előtt is.
– Hogy fordulhatott ez elő?
– Két dolgot nem vettem számításba, először: a német császár ránk ígért, neki az állt érdekében, hogy elveszítsük ezt az ütközetet.
– És küldöncünknek, Zápolya úr fiának nem sikerült közbenjárni?
– Ez volt a másik tévedésem. A török egy szót sem értett meg az ajánlatunkból. Én csak annyit tudtam, hogy Zápolya fia felsőfokú török nyelvtanfolyamot végzett, de arról fogalmam sem volt, hogy estin!"

(Moldova György: Mennyi veszett Mohácsnál?)

A levelező és az esti képzések múltja

Az esti képzés egyébként visszatérő élménye volt Moldovának, egy másik munkájában a keselyű is így mentegetőzik Prométheusznak: „Én eredetileg galambképzőt végeztem, de esti tagozaton, és azzal a diplomával csak ide vettek fel”. A jelenség, az esti és a levelező képzések negatív megítélése tehát meglehetősen régi keletű; kérdés, honnan ered. A válaszhoz érdemes áttekinteni a képzéstípusok történetének néhány elemét.

A felsőoktatás politikai szempontú átalakításának egyik fontos feladata volt a második világháború után a „dolgozók” bevonásának, felsőoktatásba lépésének elősegítése, ennek jegyében pedig a nem teljes munkaidejű képzések, tagozatok bevezetése. Az 1946-47-es tanévben megindult a képzés az egyetemek és főiskolák esti tagozatain. Az esti képzés gyors fejlődésnek indult: 1952-ig megtízszereződött az ebben a formában tanulók létszáma.

1952-ben vezették be az esti képzésnél is kevesebb kötelező kontaktórát tartalmazó levelező oktatást. A levelező képzés népszerűsége gyorsan megelőzte az esti tagozatét, 1960-ban a levelező hallgatók létszáma már tízszerese volt az estisekének, és közel fele a „klasszikus” nappali tagozatú képzésben résztvevőkének.

A gyors létszámnövekedés mögött értelemszerűen a politika szándéka állt: az esti és a levelező képzések az első időszakban kimondottan káderképzőnek számítottak. Ezek voltak hivatottak fedezni az erőltetett iparosítás és a mezőgazdasági kollektivizálás, valamint az államigazgatás rendszerének kiterjesztése által előállt óriási szakember- és funkcionárius-igényt.

2x2_neha_5_lala55_front_coversclub.jpg

Az esti képzés népszerűsége a hatvanas évek közepétől stagnálni kezdett, hallgatói létszáma éves szinten 10 000 fő alá süllyedt. A levelező képzés a hatvanas évek végén ugyancsak veszített népszerűségéből, a hetvenes évek elején azonban új lendületet vett, az egységes főiskolai rendszer kiépítését követően a levelezős hallgatók aránya az évtized közepére a felsőoktatási tanulólétszám egyharmadáig emelkedett. A következőkben fokozatosan visszaesett a tagozat részesedése, de még a nyolcvanas évek végén is meghaladta a 25%-ot.

A rendszerváltást követő (újabb) felsőoktatási expanzió a levelező képzés reneszánszát hozta; a levelezős hallgatók esetében jóval erőteljesebb volt a létszámnövekedés, mint a nappali tagozatosok körében. A részidős (esti és levelező) képzésben tanulók létszáma 1990 és 2004 között meghatszorozódott, a 2004/2005-ös tanévben elérte a 200 ezer főt. 2005 után jelentős csökkenés indult, a 2013/14-es tanévben a 2004-es létszámnak már csak a fele tanult részidős képzésben.

A részidős képzés lehet esti vagy levelező munkarend szerint szervezett képzés. A felsőoktatási törvény szabályozza a részidős képzés óraszámát: a részidős képzés tanítási óráinak száma a teljes idejű képzés tanóráinak legalább 30%-a, legfeljebb 50%-a lehet.

Kik járnak levelező képzésre?

Hogy közelebb kerüljünk a levelező képzésekhez (maradjunk ennél a jellegadó csoportnál, esti tagozatra ugyanis az összes hallgató 1-2%-a jár csak), érdemes megnéznünk, milyen demográfiai csoportokból áll össze a hallgatóságuk, illetve milyen társadalmi-gazdasági helyzetben vannak a levelezősök.

A részidős képzéseket szokás munka melletti tanulásként is értelmezni és ezzel párhuzamosan a „fizetős” képzések kategóriájába besorolni. A valóság ennél lényegesen árnyaltabb. 2006 óta a nappali képzések tekintetében összességében az önköltséges és a támogatott helyek aránya ugrásszerűen nem változott (azok „belső”, képzési területek közötti átalakulását most figyelmen kívül hagyva). A „tandíjat” fizetők aránya körülbelül 20-25%-a az ösztöndíjasoknak. A részidős képzések esetében viszont tendenciózus változás tapasztalható. Míg 2007-ben 4 költségtérítést fizető részidős felvettre jutott egy államilag finanszírozott, addig 2013-ban már alacsonyabb (63 százalék) volt az önköltségesek aránya.

Ebből az adatból az persze nem derül ki számunkra, hogy tudatos oktatáspolitikai döntés eredménye ez az arányváltozás vagy a költségtérítéses szakok csökkentésének (mellék)terméke, de ettől még tényként kezelhetjük, hogy a részidős képzések nem egyértelműen tandíjasak.

Érdemes megvizsgálni azt a kérdést is is, hogy a jelentkezők eleve levelező tagozaton szerették volna megkezdeni tanulmányaikat, vagy egy eredménytelen nappali munkarendű felvételi biztonsági tartalékaként nyert erre a munkarendre felvételt a jelölt. Egy, az idősoros felvételi adatok alapján készült elemzés megállapítja, hogy csupán 4-6% közé tehető azoknak a jelentkezőknek az aránya, akiknek nem a levelező képzés volt az elsődleges preferenciájuk.

Ez az alacsony arány arra utal, hogy a részidős képzésekre sokkal inkább tekinthetünk a munka mellett tanulás, effektíve tehát a felnőttoktatás részeként, mint menekülő útvonalként, vagy második legjobb megoldásként. Az elemzés szerint a legidősebb korcsoportba tartozó felvettek körében egy százalék alá esik azok aránya, akik eredendően nappali munkarenden próbáltak bejutni a felsőoktatásba.

A 21 éves illetve ennél fiatalabb felsőoktatásba bejutók között viszont már 16-22%-os arányban beszélhetünk sikertelen nappali munkarendű felvételiről, náluk tehát bizonyos keretek között beszélhetünk a „levelező képzés, mint második megoldásról”. Viszont szakadjunk el az uralkodó elitista oktatáskutatói hozzáállástól, és nézzük a „második megoldást” esélyteremtésként. Végső soron rossznak kell tekinteni azokat a csatornákat, amelyek „második lehetőséget” nyújtanak, és (alkalmasint társadalmi szintű) esélykiegyenlítő szerepet töltenek be az oktatási mobilitásban?

A kérdést szándékosan hagyjuk megválaszolatlanul.

Munka mellett tanulás?

A felnőtté válás egyik kritériuma az állandó jellegű munkavégzés. Ebből a szemszögből is és érdemes megvizsgálni, hogy az első felsőfokú tanulmány megkezdése előtt volt-e tartós és legalább heti 20 órás munkaviszonya a megkérdezetteknek. Az EUROSTUDENT V felmérés adatai szerint tartós és legalább heti 20 órás munkavégzés a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt lényegesen nagyobb arányban jellemző a részidős képzésben tanulókra. Az adatok alapján az a kép körvonalazódik, hogy a levelezősök körében az idősebbek számára a tanulás inkább munkahelyi pozíciójuk megerősítésére, vagy munkahelyükön történő előrelépésre szolgál, tehát erőteljesen kapcsolódik a lifelong learning, az élethosszig tartó tanulás folyamatához.

04_05_1.jpg 

Olvass tovább!

A felsőoktatási keretek között zajló „felnőttképzés” egyéb formáiról, a lifelong learning és a felsőoktatás kapcsolatáról Farkas Éva tanulmánya alapján kaphatnak további információkat.

A felnőtté válás folyamata legnagyobb arányban a hallgatók életkörülményeiben érhető tetten. Ennek egyik legalapvetőbb dimenziója a szülői háztól való elszakadás, de önmagában persze még ez a leválás nem egyértelműen jelenti a funkcionális felnőtté válást. Az EUROSTUDENT adatai azt mutatják, hogy ebből a szempontból egyedül a 30. életévüket betöltött részidős hallgatók sorolhatók egyértelműen a felnőttek kategóriájába. Bár még körükben is 16% azok aránya, akik szülőkkel illetve más (nem a párkapcsolat kategóriájába sorolható) személyekkel laknak együtt, a többi 84%-uk párkapcsolatban él vagy önálló háztartást vezet.

Az önálló életvezetés előfeltétele az önálló kereset rendelkezésre állása is. Állandó munkaviszony fenntartását a részidős képzés teszi nagyobb eséllyel lehetővé – bár ez a nappalis hallgatók körében sem lehetetlen – illetve nagy arányban már eleve munkaviszonnyal rendelkezők képzéséről beszélünk. Kutatási eredmények szerint a nappali tagozatra járó hallgatók csak a legidősebb életkori kategóriában érik el átlagosan a havi 100 ezer forint körüli bevételt, ezzel szemben a részidősök esetén ugyanebben a korcsoportban 190 ezer forintos átlaggal számolhatunk.

A levelezőknél maradva viszont megállapítható, hogy a források jelentősen csökkennek a fiatalabb életkori kategóriákban. A 24-29 évesek még elérik a 150 ezres átlagot, de a két legfiatalabb korosztály már csupán 100 ezer forint körüli összeggel számolhat. Ez azt feltételezi, hogy tanulás melletti kereső tevékenységük, amennyiben van is, inkább részmunkaidős vagy alkalmi jellegű.

 

Összességében azt kell mondanunk, hogy a levelező képzések hallgatói köre nem egységes. Az idősebb korcsoportok számára a levelező képzés a lifelong learning részeként munka melletti tanulási lehetőségként, alkalmasint előrelépést megalapozó, lehetővé tevő tanulmányként jelenik meg. Ők azok, akik munkájuknak megfelelő képzést választva tudatosan képzik tovább magukat, és irányultságukkal kvázi kijelölik a levelező képzések egyik lehetséges célját, feladatát.

A fiatalabbak esetében már nem beszélhetünk ilyen egyértelmű szándékokról, és talán „elhivatottságról” sem. Náluk nagyobb arányban vannak a levelező képzést második vagy többedik esélyként megélők, nem meghatározó még munkaerő-piaci jelenlétük sem. A részidős képzésben való megjelenésük ugyanakkor nem nevezhető feltétlenül negatívumnak, ugyanis a levelező képzés másik lehetséges szerepét, az esélyteremtést, illetve esélykiegyenlítést jelzi.

Valószínűleg sokan gondolják úgy a „normál”, nappali képzésben tanulók vagy ott diplomázottak közül, hogy a limitált kontaktórák miatt a levelező képzések alacsonyabb értéket képviselnek. Ez azonban csak abban az esetben igaz, ha a minőség alatt a kontaktórákon való jelenlétet értjük – és azért valljuk be, ebben a tekintetben a nappalis hallgatók körében is erős a megosztottság.

Ráadásul a levelező képzések sikerességének egyik feltétele a képzési módszerek megújulása, a tanári innováció erősödése – márpedig ha a levelező képzések kapcsán megjelennek és elterjednek az innovatív oktatói módszerek, az e-tananyagok, a nem-frontális óraszervezési módok, abból vélhetően a nappali képzések hallgatói is profitálhatnak majd.

 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!

 

Kövessen bennünket a facebookon is!

 

Következő témánk: Népmese az iskolában

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr158558328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.