Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

A diák a jegyért hajt, nem a tudásért?

Az érdemjegyes osztályozás

 10272589_s.jpg

Az iskolában az osztályozás a leggyakoribb formája annak, hogy a diákok és szüleik visszajelzést kapjanak a gyerekek teljesítményéről, haladásáról. A kapott jegyek hatása olyan erős, hogy még felnőttként is automatikusan azt mondjuk „ötös voltam bioszból”, „kettes voltam fizikából” ahelyett, hogy árnyaltabban, pontosabban értékelnénk saját erősségeinket, gyengeségeinket – de leginkább azt, aminek az értékelésére ez az az ötfokú skála szolgálna, vagyis a tudásunkat. Jön a félévi hajrá, az utolsó hetek, amikor még meg kell írni egy témazárót, amikor még lehet javítani a jegyeken. De mennyit érnek, mit mondanak valójában a diákok teljesítményéről az osztályzatok?

Osztályozási érdekességek Európában

A számjegyekkel történő értékelésre sokféle gyakorlatot találni. A finneknél például az első hat évben egyáltalán nincs osztályozás. Lengyelországban vagy Bulgáriában például 1-6-ig terjed az érdemjegyek skálája, itt az 1–es a legrosszabb és 6-os a legjobb jegy. Németországban szintén hatos skálán rangsorolnak, de a legrosszabb a 6-os jegy és a legjobb az 1-es.

Hollandiában tíz érdemjegyből áll az osztályozási skála a középiskolákban. A legmagasabb osztályzat a tízes, amelyet nagyon ritkán, gyakorlatilag csak olyan tanulónak adnak, aki teljesen hibátlanul dolgozik. De például a témazáró írásbeli munka esetén hármas osztályzatnál rosszabb jegyet ritkán adnak a pedagógusok, mert annak javítása nehéz lenne a tanulónak. A következő táblázat a holland tízjegyű rendszert a magyarországi ötjegyű skálával veti össze.

Skála

Osztályzat

Tízes

10

9

8

7

6

5

4

3

2

1

Ötös

5

4

3

2

1

 

Nincs két egyforma ötös

Értékelés nélkül nehezen képzelhető el köznevelés. Az osztályozás az iskola világának legalapvetőbb kommunikációs módja: visszajelzés a diáknak, szülőnek arról, hogyan teljesít a gyerek önmagához és a csoportjához képest. Az értékelés tárgya sohasem lehet a diák, szigorúan csak a teljesítményére vonatkozhat – ezt mondja ki a köznevelési törvény, ezt tanulják a leendő pedagógusok.

De lehetséges-e elvonatkoztatni a szubjektív szempontoktól? A kutatók, elemzők szerint aligha, és emiatt is éri annyi bírálat az osztályozást. A skála hiába áll öt darab világos érdemjegyből, ezeket minden értékelő más felkészültséggel, más céllal adja. Pontosan tudják a pedagógusok és a szülők is: ugyanazon osztályzat mögött eltérő tudás van nemcsak iskoláról iskolára, de akár osztályról osztályra is. Emiatt nem igazán felhasználhatók az osztályzatok sem nemzetközi, sem országos, sem még ennél is szűkebb szempontú összehasonlításokra. 

Olvass tovább!

Az osztályzatok elemzéséből nyerhető információkról, azok megbízhatóságáról ajánljuk Csapó Benő Az iskolai tudás c. könyvének Az iskolai tudás felszíni rétegei: mit tükröznek az osztályzatok? fejezetét.

A pedagógusok általában saját tapasztalatuk szerint osztják a jegyeket, saját értékrendjük alapján formálódik, mi náluk az elégtelen, mi a közepes és mi a jeles teljesítmény. Egy toplistás iskolában dolgozó tanár és egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógus nyilvánvalóan másként méri a teljesítményt, amelyet jobb híján egy ötfokú skálán, osztályzatokba kell besorolniuk. Ez eddig nem is volna gond, a probléma ott kezdődik, hogy a szubjektív, egyéni tényezőktől nagy mértékben befolyásolt osztályzatok meghatározóak a gyerek önképe, az életpályáját érintő döntések szempontjából.

Az osztályozás története

Már a 14-15. században megjelent a rangsorolás az iskolákban: a padhely, a tanári asztaltól számított ülőhely jelentette a sorrendiséget. A 17. század elejétől főleg a piaristák és jezsuiták szerveztek osztályon belüli „emulációnak" nevezett versenyeket. Az eredmények alapján alakították az ülésrendet, amely egyben a csoportba sorolást és a rangsort is jelentette.

Az 1651-ben Nagyszombaton megjelent Manuale Parochorum című útmutatóban olyan módszertani ajánlás olvasható, amely az egyházi felettesek, a szülők vagy a földesúr jelenlétében történő dicséret, jutalmazás ösztönző szerepét emeli ki.  A Ratio Educationis (1777) pedig már részletesen tárgyalta az értékelés szempontjait.

A számjegyes értékelést a 18. században már gyakran alkalmazták, de mellette írásos minősítés, jellemzés is előfordult. A maihoz hasonló osztályozás Magyarországon az 1840-es években jelent meg, és 1860-ban egységesítették a középiskolákban és a polgári iskolákban a tantárgyak szerinti teljesítmény mérőeszközét. A magatartást, a figyelmet, a szorgalmat az 1862/63-as tanévtől értékelték is. Az Eötvös-féle törvény 1868-tól az elemi iskolákban is kötelezővé tette az osztályozást.

Már az 1890-es években is vitatéma volt az osztályozás szubjektivitása. A 20. század elején, a gyermekpszichológia fejlődésével egyre többször merült fel problémaként az osztályozás esetlegessége. Az akkor alapuló reformpedagógiai iskolák is inkább a szóbeli és írásbeli értékelést alkalmazták.

Magyarországon 1950-ben szovjet mintára minden oktatási intézményben bevezették az öt számjeggyel való értékelést – előtte két évig hétfokozatú skálát használtak, a legkisebb átmenő jegy a 3-as volt.

Pro és kontra

Több évtizede végezte el Bourdieu szociológiai kísérletét a párizsi Sorbonne-on, melynek során a professzorok tudta nélkül, miniszteri engedéllyel ugyanazokat a dolgozatokat két egymást követő évben ugyanazoknak a professzoroknak adták oda megítélésre. Az eredmény lesújtó volt, azt illusztrálta, mennyire nem objektív az osztályozási gyakorlat. Ennek ellenére mintha nem létezne jobb, vagy legalábbis világosabb értékelési módszer. Hogy jó vagy rossz az osztályozás, egy blogbejegyzésben lehetetlen eldönteni, így inkább a leggyakrabban elhangzó érveket és ellenérveket gyűjtöttük össze.

Az osztályozás szükséges, mert:

  • a hagyományos ötfokú skála könnyen, egyszerűen értelmezhető a diáknak és a szülőnek is,
  • ösztönözheti a tanulót, hogy jobb jegyet szerezzen,
  • könnyebben összemérhető a diákok egymáshoz viszonyított teljesítménye,
  • nagyban megkönnyíti a minősítést és a szelekciót,
  • a szöveges értékelés több energiát igényel, ami nagy osztálylétszám esetében nehezen megvalósítható, így a szöveges értékelés egy idő után szükségszerűen sablonossá válna.

Az osztályozás nem jó megoldás, mert:

  • nem árulja el a diáknak, hogy miként érhetne el jobb teljesítményt,
  • a jobb jegyért való küzdelemben éppen a valódi tudás értéke csökken, hiszen a diákot (és a szülőt) csak a megszerzett jegy érdekli, nem az, ami mögötte van,
  • sokkal inkább a tanuló csoportban elfoglalt helyéről szól, mint a valódi tudásáról,
  • nem objektív és nem megbízható, ennek egyik oka, hogy a pedagógusok ösztönösen osztályoznak, a tanuló teljes személyiségét figyelembe véve egy bonyolult elvárásrendszer alapján,
  • stressznek, félelemnek teszi ki a diákot, aki a rosszabb jegyek miatt szégyent is érezhet,
  • az alsó tagozatosok esetében különösen meghatározó az önkép szempontjából, milyen osztályzatot kapnak, és a rossz jegyek valódi bélyegként hathatnak.

Milyennek kell lennie az osztályozásnak?

Amíg azonban nincs egyszerűbb, átláthatóbb módja az értékelésnek, marad uralkodó pozícióban az osztályozás. Az ellene felhozható érvek nem jelentik azt, hogy az osztályozás szükségszerűen rossz. Lehet jól csinálni – vagy legalábbis a félévi és év végi jegy tükrözheti a diák valós teljesítményét. Ahogyan az országos és nemzetközi kompetenciamérő teszteknek, úgy az osztályozásnak is tárgyszerűnek, érvényesnek, megbízhatónak kell lennie. Csapó Benő a következőképpen fordítja le ezeket az elvárásokat az osztályozásra:

Az osztályozás tárgyszerű, ha:

  • nem függ az értékelő személyétől (nem tükrözhetik a tanár hangulatát, előítéleteit, beállítódásait, érzelmeit),
  • nem befolyásolja a konkrét helyzet, az adott kontextus (egy közepes feleletre ugyanazt a jegyet kellene kapnia a tanulónak, akár csupa kiváló feleletet hallott előtte a tanár, akár csupa gyengét,
  • nem függ attól sem, hogy milyenek voltak a tanuló korábbi eredményei.

Érvényes, ha:

  • a jegyek azt a tudást tükrözik, amelynek a jellemzésére az adott osztályzatot használni akarja a pedagógus (például a fizikajegynek a tanulók fizikatudását kell mérnie, nem pedig a verbális képességeik színvonalát).

Megbízható, ha:

  • ugyanarra a tudásra mindig ugyanazt az osztályzatot kapja a tanuló.

Az értékelés nem csak osztályozás

Bár ez a bejegyzés is szinte szinonimaként használja az értékelés és az osztályozás fogalmát, és az iskolákban is jóformán egyet jelent a kettő, valójában jóval többféle módja van az értékelésnek, mint az ötfokú skálán való rangsorolás.

Az osztályozás „hibái” miatt minél sokrétűbb egy pedagógus vagy egy iskola értékelési gyakorlata, annál pontosabb képet kaphat és adhat az egyes diákokról. Ehhez a különböző értékelési típusok – a minősítő (szummatív), a fejlesztő (formatív) és a diagnosztikus értékelés – ötvözése szükséges. Hogy ezek hogyan egészítik, árnyalják egymást, arról egy összefoglaló táblázatot mutatunk.

12_08.jpg

A gyakorlatban a három értékelési forma változatos használata nem mindig valósul meg. Ritkán használják a diagnosztizáló, a formatív értékelést, a hangsúly eltolódott a szummatív értékelés irányába. Az év közbeni osztályozás sem feltétlenül számít formatív értékelésnek, sok esetben ez csak az év végi szummatív értékelés részműveletét jelenti. Formatívvá akkor válik ez az értékelés, ha írásbeli vagy szóbeli szöveges értékelés is kíséri (tehát megfelelő tájékoztatást nyújt a gyermeknek fejlettségi szintjéről), és a pedagógus felhasználja a pedagógiai folyamat menet közbeni korrigálására.

Az értékelési rendszerekről részletesebben olvashat Cseh Ágnes Gabriella vitaindító írásában.

Ki értékel és hogyan?

Alig túlzás azt mondani, hogy az élet a pedagógus által adott érdemjegyek és az azok alapján kialakított félévi, tanév végi osztályzatok körül forog. Ez határozza meg a gyerekek önképét, lehetőségeit, továbbtanulását.

A köznevelési törvény szerint a pedagógust megilleti az a jog, hogy év közben, félévkor és a tanév végén értékelje a tanulók munkáját, minősítse teljesítményüket. A gyakorlatban tehát a tanuló félévi és tanév végi osztályzatait a pedagógus állapítja meg a diák évközi munkái és érdemjegyei alapján.

Az érdemjegyek megállapításában autonómiája van a pedagógusnak, ami bár széleskörű, de nem korlátlan, határait az iskola pedagógiai programja mellett a köznevelési törvény más rendelkezései, többek között a szülők és tanulók jogai, valamint az intézmény működésére és belső rendjére vonatkozó szabályzatokban jelölik ki.

Ha a tanár „igazságtalan”

A leggyakoribb tanár-diák konfliktus oka, hogy nem értenek egyet az értékeléskor, például a tanuló szerint jobb osztályzatot érdemelne, vagy úgy érzi, a pedagógus kivételez, nem objektíven értékel. Ha nem sikerül megbeszélniük a sérelmeket, a tanuló független bizottság előtt is tehet vizsgát – egy kijelölt intézményben, idegen pedagógusok előtt. (Sokszor keverik az osztályozó vizsgát a független bizottság előtti vizsgával. Az osztályozó vizsgák a tanuló intézményében zajlanak, abban az esetben szervezhetők meg, ha például az érintett diák túl sokat hiányzott, emiatt nem lehet lezárni, vagy ha az előírtnál rövidebb idő alatt tenne eleget egy tantárgy követelményeinek, mondjuk egy előrehozott érettségi miatt.)

A köznevelési törvény azt is kimondja, hogy a pedagógus az érdemjeggyel kizárólag a tanuló teljesítményét, előmenetelét értékelheti. Vagyis az osztályozás nem használható fegyelmezési eszközként. És nem adható egyes annak a diáknak sem, aki hiányzás miatt nem írt meg egy dolgozatot, hiszen nem nyújtott teljesítményt, vagyis nincs mit értékelni.

Az üresen beadott dolgozatlapokra vagy a hiányzó házira azonban már járhat az elégtelen. Bár a házi feladatokra adott érdemjegyek is gyakran vita tárgyai, az ezekkel kapcsolatos osztályozási, értékelési kérdéseket az iskolák pedagógiai programja általában egyértelműen rögzíti.

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait 
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Következő témánk: Idegen nyelvi képzés Magyarországon

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr498147118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vackor1 2015.12.08. 10:43:51

Igaz, hogy ez nem mostanában történt, de középiskolás koromban jó jegyeim ( csak 4-esek, 5-ösök ) voltak egy tantárgyból, majd hirtelen bármit is csináltam csak ketteseket "tudtam" szerezni, lett légyen ez szóbeli vagy írásbeli megmérettetés. ( teszem hozzá, hogy teljesen egzakt tárgyról beszélünk, semmi szubjektivitás nem határozhatta meg , mint mondjuk egy irodalmi szövegelemzést , inkább egy helyesírás-dolgozatra gondoljunk ) A tanerő kollégiumi tanár is volt és a diákok bizony néha egyszerűen kicserélték a már megírt dolgozatokat a kollégiumban a nevelői szobájában, amikor nem tartózkodott bent. Amikor már elég sok rossz jegyem gyűlt össze - ítéljenek el érte , de - egyszer én is kicseréltettem a dolgozatom - amit ugye a kérdések ismeretében , iskola után otthon megírtam a könyvből , biztos - ami biztos alapon - és láss csodát : ismét sikerült egy erős kettest kapnom...Nem buktam meg, az azért nagyon feltűnő lett volna, de természetesen jelentősen rontotta az átlagom. Ennyit a normális osztályozásról. ( biztos sokan tudnak hasonló történetet , nálunk nem egy tanárnál a lányok eléggé kivételezett helyzetben voltak és nem is nagyon titkolták ezt az illető tanárok )