Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

Keveset jelentenek a nemzeti ünnepek

A történelemtanítás és az emlékezet

 26201571_s.jpg

Az iskolában a nemzeti ünnepek és emléknapok jelentőségét, ezáltal a magyar nemzethez való tartozás fontosságát a kötelező ünnepélyek és az azokon elvárt fekete-fehér „szép ruha” jelképezi. A kutatások szerint több más mellett ezek a formális keretek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az iskola befejeztével a fiatalok többsége nem tulajdonít jelentőséget a nemzeti ünnepeknek. A nemzettudat, a hazafias érzület kialakítása fontos célja a történelem tanításának, a nemzeti ünnepekkel szembeni hozzáállás azonban azt jelzi, hogy a nemzeti identitás, a nemzethez való tartozás érzetének kialakításához változtatásokra van szükség. Október 23. apropóján nézzük meg, mit gondolnak a diákok és a pedagógusok a történelem szerepéről!

Így látják a nemzeti ünnepeket

Egy 2010-es kutatás (és a Nemzeti alaptanterv) szerint a történelemtanárok számára a történelemoktatás legfőbb funkciója a hazaszeretetre és a magyarságtudatra nevelés, ezt követi a társadalmi folyamatok megértése és a demokratikus értékrend elfogadtatása.

A pedagógusok szerint tehát a történelemoktatás legfőbb célja a nemzeti identitásképzés. Ennek meglétét, mértékét többféleképpen is megtapasztalhatjuk (pl. közéletben való részvétel, állampolgári kötelességek teljesítése stb.), és erre utalhat a fiatalok nemzeti ünnepekhez való viszonya is.

11_03_01.jpg

A magyar fiatalok történelmi ismeretei gyengék, de többségük számára fontos a történelem – derül ki a Nemzeti Örökség Intézet hiánypótló kutatásából, melyben a fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemhez és nemzeti emlékezethez fűződő viszonyát vizsgálták. A kutatás egyik legérdekesebb témaköre a nemzeti emlékezethez, az emlékezéshez és a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó vélemények voltak. Bár március 15-én mindenki nemzeti ünnepnek tartja, augusztus 20-át a megkérdezettek 97%-a, október 23-át pedig 90%, míg október 6. 64%, május 1. 51%, pünkösdöt 37% szerint nemzeti ünnep.

11_03_02.jpg

Az ünnepi, évfordulós megemlékezések ugyan 46% szerint nagyon, 38% szerint inkább fontos, de a megkérdezett fiatalok 47%-a ritkábban, mint évente jár ilyen eseményre, 13%-uk pedig még soha nem volt ilyen rendezvényen – a budapestiek esetében pedig még rosszabb az arány. A vizsgálat fel is tárja ennek okait: „a rendkívül negatív történelemkép rányomja a bélyegét az emlékezetkultúrára”. A megkérdezettek többsége szerint az államalapítást kivéve nemzeti ünnepeink mindegyike levert szabadságharcokhoz, véres eseményekhez kapcsolódik, amelyeket átitat a politika, ráadásul az iskolai kötelező ünnepélyek sem segítik az elfogadást.

A fiataloknak nincs tehát pozitív hozzáállásuk a magyar emlékezethez, a történeti fordulópontokhoz, a nemzeti emlékhelyekhez, nem tud azonosulni a magyar történelem kiemelt pillanataihoz.

A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából 2014 tavaszán készült közvélemény-kutatás a magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképével és a nemzeti örökséghez/emlékezethez fűződő viszonyával kapcsolatban. Az intézet arra volt kíváncsi, hogyan viszonyul a magyarországi fiatal felnőtt lakosság a történelemhez, milyen képet alkot róla, mit tart fontosnak a történelemoktatásban, mit gondol a nemzeti, kulturális örökség ápolásáról, illetve az emlékhelyekről, emlékévekről és emléknapokról. A kvantitatív és kvalitatív módszerekkel készült kutatás során a kérdőíves mérőeszközt 1204, 18 és 30 év közötti magyarországi lakos (reprezentálva az országot településtípus, régió, nem és iskolai végzettség szerint) töltött ki, emellett két fókuszcsoportos, 15 fős interjú eredményei is beépült a kutatási jelentésbe. A kutatási összefoglaló a Nemzeti Örökség Intézet honlapján érhető el.

Miért fontos a nemzeti emlékezet?

Anélkül, hogy részletesen foglalkoznánk a történeti emlékezet bonyolult fogalomrendszerével (lásd keretes írásunkat), kijelenthetjük, hogy a magyar történelemmel való azonosulás, a nemzeti emlékezet kialakulásának sokféle társadalmi haszna van: segít az identitáskeresésben, erősíti a nemzethez tartozást, olykor támogathatja a társadalmi átalakulásokat (a közép-kelet-európai rendszerváltozásoknál).

A nemzeti identitás megteremtése a „történelmesített hagyomány” által lehetséges, amelynek elsődleges közvetítője még mindig az iskola. Az oktatás az egyik legjelentősebb fóruma a hagyomány – a legújabb történeti trendeknek megfelelően – a „kollektív emlékek” átadásának. A történelem oktatása kiemelt szerepet játszik abban a szocializációs folyamatban, amelyben a közösség új tagjai részeseivé válnak a nemzetnek azáltal, hogy osztoznak abban a tudásban, amin a csoport identitása alapul.

Mivel az iskola ennyire meghatározó szerepet tölt be, a nemzeti emlékezet „felelősei” mindenekelőtt a történelemtankönyvek. Egy 2010-es kutatás a történelemkönyvekben megjelenő érzelmi reprezentációt vizsgálta, az eredmények pedig összhangban vannak az imént hivatkozott újabb felméréssel: a félelem, a remény, a lelkesedés, a csalódás és a szomorúság voltak a jellemző érzelmek, amelyek a nemzeti identitás részévé is váltak.

A nemzeti tragédiák kezelése a francia történelemoktatásban

Minden nemzetnek megvannak a nagy sorsdöntő pillanatai éppúgy, mint tragédiái. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan viszonyul a történelemoktatás ezekhez a nagy pillanatokhoz. Franciaországban a történelemoktatás korábban éppen ellenkező érzelmi töltetű volt: a történelmet egy-két kivételtől eltekintve a hősök sora alakította, a nemzettudat a heroikus és mitikus múlton alapult. Ez a fajta történelemszemlélet azonban körülbelül három évtizeddel ezelőtt megváltozott: a nemzetépítés explicit célja helyett a diákok és tanárok a megélt történelem kibeszélésén, megvitatásán és átadásán keresztül a jelenkor kihívásainak kívánnak megfelelni. (Hozzátartozik mindehhez, hogy a történelem feldolgozásának hangsúlyeltolódásával párhuzamosan társadalmi igény is mutatkozott a közelmúlt – a második világháború, a gyarmatbirodalom felbomlása – traumáinak kibeszélésére.)

Természetesen a múltfeldolgozás évtizedeket átívelő folyamat, amelyben „meg kellett találni a szavakat, amelyekkel minden kimondhatóvá vált”. Október 23-ra gondolva, ugyanez lehet a recept: az egyének által megélt történelem feldolgozása és őszinte kibeszélése tanórai keretben, hogy az konfliktusmentes eseményként épüljön be nemzeti emlékezetünkbe.

A történelemtanítás funkciói

A hazafiság érzelemvilágának kifejlődése; a természeti, társadalmi és kulturális jelenségek és folyamatok megismerése a felelős döntéshozatal, a véleményformálás és az önálló tájékozódás készségének fejlesztése mind a köznevelés feladatai között szerepel. Ezek formálásában pedig hangsúlyos szerepe van a történelemoktatásnak, amely még mindig az egyik legnagyobb súlyú tantárgy – a tőle elvárt funkciókat és a továbbtanulásban játszott szerepét tekintve is. Hiszen a kötelező történelem érettségi mellett számos helyre a felvételi eljárás során is belépő tantárgy (pl. a jogi vagy közgazdász szakokra).

A történelem ugyanakkor nagyon összetett célrendszerrel, funkciókkal rendelkezik. Elsődleges a történelmi műveltség elsajátítása, amely alapja a szűkebb és tágabb közösség kölcsönös megértésének, a történeti tudat, illetve a nemzeti és európai identitástudat kialakulásának. Elvárás a történelemoktatástól, hogy kialakítsa a tanulóban a múlt–jelen–jövő összefüggését, miszerint a múlt tanulmányozása segít megérteni a jelent és segít felkészülni a jövőre.

Funkcióit tekintve a történelem tanításának/tanulásának támogatni kell

  • az ismeretszerzési és feldolgozási képességek;
  • a kritikai gondolkodás;
  • a térben, időben való tájékozódás;
  • valamint a szóbeli, írásbeli és digitális kommunikációs készségek

fejlesztését. A történelem tantárgy többek között azért megfelelő ezen kompetenciák fejlesztésére, mert a történettudomány vizsgálati eljárásai is ezekre épülnek.

A sokrétű funkcionalitás kielégítése komplex, a történelemoktatásra jellemző metodikai és didaktikai viszonyrendszerben értelmezhető. Más szavakkal: az átadandó történeti ismeretanyag milyen elméleti és gyakorlati pedagógiai megoldások révén szerveződik „cselekvőképes történeti tudattá”. A történelem tanításának és tanulásának számtalan módszerét, típusát, szintjét különbözteti meg a szakirodalom. A történelem oktatásának feladatai és funkciói az adott történeti korhoz és eseményhez illeszkedően különböző módszereket követelhetnek meg. A pedagógus felelőssége, hogy mindezt mérlegre téve alakítsa ki tanítási stratégiáit.

A történelemmetodika alapkérdései

A történelemdidaktika alapkérdései

Mit tanítsak?

Hogyan tanítsak?

Miből tanítsak?

Miért pont azt tanítom/tanítsam amit?

Hogyan tanítsam („adjam át”) a történelmet?

Hogyan tanuljuk a tanulókkal közösen a történelmet?

Hogyan építsem fel a tananyagot?

Miért pont úgy tanítom/tanítsam, ahogy?

Milyen módszereket alkalmazzak?

Hogyan tudom növelni a tanulói aktivitást, és hogyan tudom hozzásegíteni őket az önálló értelmezés képességéhez?

Milyen eszközöket alkalmazzak? (pl. tankönyv, térkép, technika)

Hogyan tudom növelni a forrásokkal való munka gazdagságát, sokoldalúságát?

Hogyan tudok megfelelni az irántam, mint pedagógus iránt megfogalmazott elvárásoknak?

Hogyan tudom folyamatosan növelni pedagógusi munkám hatékonyságát?

(Forrás: Sávoly Mária: A korszerű iskolai történelemoktatás megteremtésének biztosítékai)

A történelemtanítás (a történeti tanulás tanítása) akkor hatékony, ha a fejlesztendő kompetenciák állnak a középpontjában, kiemelt helye van a forrásokkal való sokirányú foglalkozásoknak, alapvetően a tanulói tevékenységekre épít, probléma- és feladatcentrikus, továbbá a diákok nyitottságára és kreativitására épít.

Történelemoktatás ma

A Nat elváráshalmazával összhangban a történelem több szempontból is kiemelt tantárgy. Jelentőségét emeli ki az érettségiben és felvételiben játszott szerepe. Mivel a történelem szükséges lehet történettudományi, társadalomtudományi, közigazgatási, gazdálkodási, közgazdálkodási és jogi szakok felvételijéhez, egyre többen tesznek emelt szintűt belőle: 2015-ben 6055 diák, az angol után a legtöbben. Vonzó az emelt szintű azért is, mert a történelem érettségi jól tervezhető előre: időben megvannak a szóbeli tételek, emellett az írásbeli feladatokra jól föl lehet készülni, egyes kompetenciamérő feladatokkal szemben még mindig a lexikai tudásra vonatkozó feladatok túlsúlya jellemző.

A történelem érettségit azonban többször érte vád is, elsősorban azért, mert a 20. századra vonatkozó (vagy éppen aktuálpolitikai) feladatok nagy száma nincs összhangban a tanítási gyakorlattal, noha a kerettantervekkel igen. A történelem tantárgy hatalmas tudásanyaggal bír, a tankönyvek felépítése pedig kronologikus, hagyományosan az egyetemes és magyar történeti korszakok követik egymást. Azonban míg óraszámban enyhén az egyetemes felé billen a mérleg (a négyosztályos középiskolai kerettantervben 54:46 arányban), addig az érettségi vizsga feladatai 60%-ban a magyar történelemre vonatkoznak.

A 19-20. századi történelem az új kerettantervben hangsúlyosabb lett, azonban az 1849 előtti tananyag mennyisége nem csökkent számottevően, így a legtöbb esetben az ’56 utáni, de kiváltképpen a rendszerváltást követő eseményeket csak kutyafuttában tudnak az iskolában tárgyalni. Az iskolában tehát általában nem marad idő arra, hogy a pedagógus irányításával megtörténjen közelmúltunk feldolgozása, noha a Nat szerint a történelemtanítás feladata a jelenben való eligazodás segítése. Mindennek következménye, hogy az aktuális politikai történések értelmezéséhez a diákoknak kevesebb tudásuk van.

A történelemtanárok és tankönyvszerzők persze nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a történelem a legátpolitizáltabb tantárgy mind közül. Ráadásul éppen 19-20. század magyar történelmi eseményei (pl. 1956, a Kádár-rendszer, a rendszerváltozás) rendre visszaköszönnek a napi pártpolitikai csatározásokban is. Ebben a helyzetben nagy kihívást jelent a pedagógusok számára, hogy mit és hogyan adjanak át, milyen céllal tanítsák a történelmet.

Olvass tovább!

Kaposi József: Széljegyzetek a történelemtanítás gyakorlatának alakulásáról

 

Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait 
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Következő témánk: A hat- és nyolcosztályos középiskolák

 

Fogalomtár

 

Nemzettudat: az a tudat, hogy valamely nemzethez tartozunk. Viszonylag új fejlemény, a 18-19. század folyamán alakult ki Európa és Amerika népei körében (a 20. században Ázsiában, Afrikában), de előzményei a régmúltba vezetnek vissza. A történelem folyamán az emberek mindig valamely közösséghez tartozónak tartották magukat, sőt általában egyszerre többféle csoporthoz is kötötte őket identitástudat. (Identitástudat = azonosságtudat; valamely közösséghez való tartozás tudata.) A közösség, melyhez a függőleges politikai identitástudat (hűség), a vízszintes politikai közösségtudat és az etnikai tudat kapcsolódott a 18-19. századra egy és ugyanaz a közösség, vagyis a nemzet lett.  Az identitástudatoknak ez a találkozása minden korábbinál erősebb érzelmi töltetű közösségi tudatot hozott létre, a nemzettudatot.

Történelmi emlékezet: az az emlékezet, mely történelmi leírásokon keresztül jut el hozzánk. A történelem az a múlt, melyhez nem fűz személyes, „szerves” kapcsolat. A történelmi emlékezet lehet élő vagy holt: azt is megünnepelhetjük, amit nem tapasztaltunk meg, így tartva életben a múlt egy adott szeletét önmagunk számára; a másik esetben az emlékezet csak a történelmi leírásokban él.

A bejegyzés trackback címe:

http://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr968045086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.