Tízperc Iskolablog Érdekességek az oktatásról

A tábor bizalmi termék

Magyarországon a táborok célcsoportja elsődlegesen az iskolás korosztály, az ottalvós programokra tízéves kortól engedik el a szülők gyerekeiket. A választék igen széles, a pusztán az étkezési költségeket felszámoló napközis táboroktól a százezer forintot is meghaladó luxus lehetőségekig mazsolázhatnak a szülők. Bármit is engedjen meg a pénztárcánk, néhány alapszabályra érdemes odafigyelnünk. A táborválasztáshoz Tibenszky Móni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója, ügyvezetője ad hasznos tanácsokat.

29350698_s.jpg

Hogyan választanak tábort a magyar szülők?
Tibenszky Móni Lisa (TML): A tábor sok esetben a logisztikai problémákra hozott szükségmegoldás, de bármilyen ok miatt is küldjük el a gyereket, ott szocializációs tapasztalatokkal, ismeretszerzéssel fogja tölteni az időt. A szülők a legféltettebb kincsüket adják oda a tábor idejére, emiatt a tábor bizalmi termék. Merem remélni, emiatt kizárólag az alapján választanak, hogy a gyerekük minőségi foglalkozást, odafigyelést kapjon. Akár napközis, akár ottalvós táborról legyen szó, fontos szempont, hogy olyan személy vezesse a tábort, akiben a szülő és a gyerek is megbízik, akit példaképként, emberként és pedagógusként is elfogad, akire lelki értelemben is rá lehet bízni a gyereket. Akivel rendszeres lesz a kommunikáció, ha szükséges.

Máig nincs szabályozva, ki szervezhet tábort, és részben emiatt is, széles a választék. Mi segíthet abban, hogy a sok lehetőségből megtaláljuk a megfelelőt?
TML: Ma Magyarországon bárki szervezhet, működtethet tábort, akinek van egészségügyi engedélye, egyéb minőségbiztosítási feltételnek nem kell megfelelni. Emiatt nagyon nehéz a szülőnek jól választani. Mivel itthon általában iskolásoknak keresnek tábort, elsősorban az iskolán keresztül érdemes tájékozódni, megkérdezni az osztályfőnököt, szaktanárt, igazgatót. A jó táborok híre szájról szájra terjed, a szülők egymás között is cserélhetnek tapasztalatot. Javaslom, hogy mindenképpen találkozzanak személyesen a szervezővel, táborvezetővel, beszéljék át a napirendet, a szülő győződjön meg arról, hogy lesz idő a pihenésre. A gyerekeknek mentálisan is szükségük van a pihenésre, erről szól a vakáció , nem érdemes túlzsúfolt napirendű, kizárólag  képzést kínáló tábort választani. Az élménypedagógián alapuló, projektmunkára épülő tematikus táborok például jó arányban biztosítják a kikapcsolódást és az ismeretszerzést. De hogy melyik gyereknek milyen az ideális tábor, függ az életkortól, érdeklődéstől, személyiségtől. A Felelős Szülők Iskolája honlapján több cikkben is foglalkozunk a kérdéssel, ott további tanácsokkal is igyekszünk segíteni a családokat.

Minden szülőnek nehéz hosszabb időre elengedni a gyerekét. Hogyan készítheti fel a táborozásra?
TML: Egy 10 év körüli gyereknek már ideális lehet az ottalvós tábor. Azonban a 9-10 évesekkel is el kell még beszélgetni, mire kell figyelniük, az önálló tisztálkodástól a szennyes különrakásán át a kullancs- és napvédelemig. A rutin dolgokat is át kell venni újra még a tábor előtt. Fontos átrágni, mit tehet akkor, ha a közösségen belül bántalmazást tapasztal, mikor szóljon a tanárnak, mik a határai a játéknak, mi az, ami már nem tolerálható.

Milyen az átlagos magyar tábor?
TML: Nem tudnék objektív jellemzőt mondani, mert nincsenek kidolgozva azok a paraméterek, amelyek alapján jónak vagy rossznak lehetne minősíteni a táborokat. Ez komoly hiány, amivel a Felelős Szülők Iskolája sok cikkben és eseményen is foglalkozik. A higiéniás körülmények általában jók. Az étkezés és a szolgáltatások minősége nagyon eltérő, és a táborban dolgozók felelős döntési kompetenciái nem mindig tisztázottak, ilyen például a csoportban előforduló zaklatás, erőszak, az online tér korlátozása, moderálása a tábor idején, de akár az is, hogy mikor kell orvoshoz fordulni egy-egy táborban jelentkező egészségügyi probléma esetén. Nagyon hiányzik egy olyan képzés, amely egyben fórumot is adna arra, hogy a táborszervezők állást foglaljanak a táboroztatáshoz szükséges feltételekről, mind a gyermeki és szülői, mind a pedagógusi, mind a szervezői oldalról.

tbl.jpg

Tibenszky Móni Lisáék a családi vakáción 


Hasznos linkek 



Pénztárcakímélő megoldás: az iskola és az önkormányzat

A gyermekek védelméről szóló törvény nem kötelezi az óvodákat, általános és középiskolákat arra, hogy nyári gyermekfelügyeletet biztosítsanak. A tanév rendjét szabályozó rendelet azonban lehetővé teszi, hogy az iskolák önként vállalva szervezzenek nyári gyermekfelügyeletet, táboroztatást, foglalkozásokat. (Amennyiben ezzel a fenntartójuk is egyetért, és meg tudják teremteni a szükséges feltételeket.)

Mivel azonban a nyári programok szervezése nem kötelező az iskoláknak, így a költségek fedezését maguknak kell megoldaniuk. Ideális esetben nyertes pályázatból valósítják meg a programokat, de ha nem sikerül ilyen forrást találniuk, a gyermekfelügyelet, a táborozás vagy a foglalkozás költsége a szervezőt és/vagy a szülőt terheli.

A nyári napközis tábor pedig már a gyermekjóléti alapellátások közé tartozik, ennek megszervezése, formájának megválasztása az önkormányzatok feladata. A lehetőségekről náluk lehet érdeklődni.

infografika-tabor_1.jpg

Pályázattal az Erzsébet-táborokba 

Az Erzsébet-program első évében több mint 30 ezer fiatal jutott el a táborokba. A korábbiaknál jóval több táborpályázatot írtak ki 2015-ben, közel 80 féle kiírás közül lehetett válogatni. (A még futó kiírások itt érhetők el.) Idén így már közel 64 ezer gyerek üdülhetett.   

Az Erzsébet-program keretében általános és tematikus táborokat is szerveznek, a legnépszerűbbek a sport-és képzőművészeti táborok. A tematikus táborokra egyéni pályázatok is beadhatók, a gyerekek 1000-2000 forint önerő befizetése mellett 3, illetve 6 napos, teljes ellátást és programokat biztosító táborozáson vehetnek részt.

A csoportos jelentkezés feltétele, hogy tíz gyerekenként egy felnőtt (pedagógus) kísérő is részt vegyen, aki vállalja, hogy kizárólagosan látja el a gyerekek felügyeletét, illetve segíti a tábori programokon való részvételüket. Ha egy csoportban legalább öt sajátos nevelési igényű gyerek van, úgy a csoport mellé a pályázó intézménynek két felnőtt kísérőt kell biztosítania. 


Várjuk írásainkkal kapcsolatos véleményét, ötleteit, témajavaslatait
a blog@eruditiozrt.hu e-mail címre!
Következő témánk: a médiatudatos nevelés

 

Kapcsolódó témánk

http://m.blog.hu/ti/tizperciskola/image/37128348_s.jpg

Nyári szünet a nagyvilágban

Hol milyen hosszú a szünet? Kik nyaralnak alig hat hetet, és hol tart 13 hétig a vakáció?

 

Fogalomtár

 

Sajátos nevelési igényű tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyerek, aki a szakértői bizottság véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.

A bejegyzés trackback címe:

http://tizperciskola.blog.hu/api/trackback/id/tr327538436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.